A kirendelés írásba foglalás nélkül is érvényes
A munkaszerződéstől eltérő átmeneti foglalkoztatás a kirendelés írásba foglalása nélkül is érvényes – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a felperes egy Kft. ügyvezetője volt, feladatát munkaviszonyban látta el. Emellett egyéni vállalkozóként kotróhajó-alkatrészek bontásával kapcsolatos munkákat is vállalt. 2014. július 1. és december 20. között Németországban munkát végzett a Kft. egyedüli tulajdonosának ügyvezetőjével (TÜ) történő megállapodása alapján. Utóbbi személy a felperes feletti munkáltatói jogok gyakorlására is jogosult volt. A létrejött kirendelési megállapodásban a kirendelő munkáltató (Kft.) rendelte ki a felperest, mint munkavállalóját külföldi munkavégzésre az alpereshez. A megállapodásban rögzítették, hogy a kirendelés ellenszolgáltatás nélkül történik, és a felperes, mint kirendelt munkavállaló munkabérét, valamint az ezzel járó költségeket a kirendelő viseli. A kirendeléssel kapcsolatos költségeket és munkaeszközöket az alperes, mint fogadó munkáltató biztosította. A kirendelés során a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket az alperes gyakorolta azzal, hogy a munkaviszonyt kizárólag a kirendelő munkáltató szüntetheti meg. Rögzítették azt is, hogy a kirendelés időtartama alatt a kirendelt munkavállalót a munkaszerződése szerinti munkabére illeti meg. TÜ a munkavégzést megelőzően a felperessel történő tárgyalások alkalmával nem mondta azt a felperesnek, hogy a munkavégzésért külön díjazást kap, csupán annyiban állapodtak meg, hogy majd elszámolnak és a felperes „nem fog rosszul járni”. A felperes külföldi tevékenysége nem folyamatos volt, hanem egyes napokon, összesen 27 nap időtartamot vett igénybe. Költségeit az alperes viselte, a munkavégzéshez szükséges eszközöket az alperes biztosította.
A felperes keresetében a külföldi munkavégzés ellenértékeként 4 729 800 Ft munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a rábízott munkát hiba nélkül elvégezte, az alperes azonban nem adott számára munkaszerződést, és a költségtérítésen kívül további díjazást sem. Szóban beszélték meg, hogy mi lesz a tényleges feladata, a közöttük létrejött megállapodást azonban nem foglalták írásba. Véleménye szerint az alperes munkavállalójaként dolgozott, és a ténylegesen közöttük fennállt munkaviszonyra tekintettel terjesztette elő elmaradt munkabér iránti igényét.
Az alperes szerint a kirendelés keretében a felperes más munkáltatónál végzett munkát a munkáltató utasítására. Összesen 27 napon át végezte munkáját az alperesnek az eredeti munkaviszonya keretében. A kirendelési megállapodás rögzítette, hogy munkabérét a kirendelő munkáltató fizeti meg számára. Így nem jött létre munkaviszony a felek között. A felperes teljes munkabérét a kirendelő a külföldi munkavégzés időszakára is megfizette, munkaviszonya a teljes kirendelés időtartama alatt fennállt.
Az első- és másodfokú eljárás
A közigazgatási és munkaügyi bíróság elutasította a felperes keresetét. Kiemelte, hogy a munkáltató jogosult volt a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen és munkáltatónál foglalkoztatni. A két cég között létrejött megállapodás szerint a felperes a munkáltató utasítása alapján az alperes érdekkörébe tartozó munkahelyen, más munkáltatónál volt köteles feladatát ellátni. A felperes által ténylegesen ellátott munkavégzés nem érintette a felperes eredeti munkaszerződése szerinti foglalkoztatása tényét. A kirendelő munkáltató ezért külön díjazást nem kérhetett, és a felperes sem volt jogosult az alperestől további munkabérre. A peres felek között nem jött létre munkaviszony, a felperes az alperes számára kirendelés alapján végzett munkát.
A törvényszék a pert megszüntette, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és elrendelte a keresetlevél áttételét. Meglátása szerint az Mt. alapján a munkaszerződésben az alapbér és a munkakör meghatározása olyan mellőzhetetlen tartalmi elem, amelyek hiányában a munkaszerződés a felek között nem jön létre. A külföldi tevékenység részleteiről a felperes TÜ-vel egyeztetett. Az érintettek munkabérben nem állapodtak meg, konkrét meghatározott feladatra szerződtek időbeli korlát nélkül azzal, hogy az elvégzett munkáért a díjazást a munka elvégzése után egy összegben kapta volna meg a felperes. Mindezek alapján az alperes és a felperes a munkakörben és a munkabérben nem állapodtak meg, ennek hiányában pedig közöttük munkaviszony nem jött létre. A kirendelő és az alperes között létrejött kirendelési megállapodás közlésének tényét a felperes tagadta, az alperes ügyvezetője pedig csak feltételezte azt, a közlés megtörténtét egyedül TÜ állította, ezért mivel a megállapodás felperessel való közlését az alperes nem bizonyította, ezt a terhére kellett értékelni. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kirendelési megállapodás az elérni kívánt joghatás kiváltására tartalmi okból is alkalmatlan. A kirendelő saját ügyvezetőjét rendelte ki, a felperes felett a munkáltatói jogokat TÜ a tulajdonos Kft. ügyvezetőjeként gyakorolta, a kirendelési okiratot azonban nem a tulajdonos ügyvezetőjeként, hanem a kirendelő képviseletében írta alá, erre azonban jogosultsága nem volt. Mindezek alapján a felek között polgári jogi jogviszony jött létre egy konkrét, az alperes által is elismerten teljesített feladat ellátására, melyhez a tárgyi eszközöket, költségeket az alperes biztosította, ezért döntött a keresetlevél áttételéről.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes szerint a felperesi kereset munkaviszony létrejöttére hivatkozással munkabérben való marasztalásra irányult, így a bíróságnak ezt az igényt kellett volna elbírálnia, megbízási szerződésre való hivatkozással a felperes igényt nem támasztott. Ráadásul a felperes a külföldi munkavégzés vonatkozásában kizárólag TÜ-vel tárgyalt, az alperes ügyvezetőjével azonban nem, így az alperessel polgári jogi jogviszony sem jöhetett létre, hisz annak törvényes képviselőjével a felperes munkavégzés tárgyban nem kommunikált, ilyen akaratnyilatkozatot a felek nem tettek. Kiemelte továbbá, hogy a felperes a kirendelő ügyvezetője volt, a kirendelés pedig őt érintette, az ezzel kapcsolatos munkáltatói jogkört önmaga felett értelemszerűen nem gyakorolhatta. Mivel a kirendelő kizárólagos tulajdonosának ügyvezetője TÜ volt, az alkalmazott megoldás jogszerű volt azon összeférhetetlenség kiküszöbölésére, miszerint a felperes saját kirendeléséről nem dönthetett. Annak a formahibának pedig, hogy az aláírásnál szerepeltetni kellett volna a tulajdonos nevét és TÜ ügyvezetői, munkáltatói jogkör gyakorlói minőségét, utalva a kirendelő nevében való, tulajdonosi képviselő általi kötelezettségvállalás tényére, a kirendelés tényszerűsége körében nincs kihatással. Nem írja elő jogszabály, hogy a munkavállalót a munkáltatónak írásban kell kirendelnie, elegendő az adott esetben a szóbeli közlés is.
A Kúria megállapításai
A Kúria megalapozottnak találta a felülvizsgálati kérelmet. Rögzítette ő is, hogy a felek között munkaviszony nem jött létre, mivel az alperes képviselője és a felperes sem a munkakörben, sem az alapbérben nem állapodtak meg. Egyetértett az alperessel abban, hogy a felperes kereseti kérelme az alperessel fennállt munkaviszonyára alapítva elmaradt munkabér megfizetésére irányult és maga sem állította azt, hogy egyéb polgári jogi jogviszony keretében végzett volna munkát az alperes számára. Mivel a munkavégzés tekintetében a felperes kizárólag TÜ-vel tárgyalt és az alperes ügyvezetőjével a munkavégzés jellegével, feltételeivel kapcsolatban nem egyeztetett, ezért megalapozatlan és a jogszabályba ütköző az a jogkövetkeztetés, mely szerint a peres felek között polgári jogi jogviszony jött létre.
A két munkáltató közötti megállapodás alakszerűségének vizsgálata nem tartozott a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe, így az eljárás során azt kellett vizsgálni, hogy a felperes munkáltatója rendelkezett-e arról, hogy a felperesnek időlegesen más munkáltatónál kell munkát végeznie vagy sem, és e döntését közölte-e a felperessel. TÜ a tulajdonos gazdasági társaság törvényes képviselőjeként jogosult volt a munkáltató nevében jognyilatkozatot tenni, annak a körülménynek pedig nem volt jelentősége az ügy elbírálása szempontjából, hogy az aláírásánál nem tüntették fel a tulajdonos nevét és TÜ ügyvezetői munkáltatói jogkört gyakorló minőségét is. Az ezzel kapcsolatos formai hiba a peres eljárás során is pótolható, javítható volt az arra jogosult elismerő nyilatkozatával. A két munkáltató között nem volt kötelező írásba foglalni a kirendelésre vonatkozó megállapodást, a kirendelés tényét pedig tanúvallomás is alátámasztotta. A jognyilatkozatot – ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik – alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Az Mt. nem ír elő írásbeli formát a munkáltató azon jognyilatkozata körében, amikor arról rendelkezik, hogy a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkáltatónál kívánja foglalkoztatni, ennek megfelelően nem ütközött jogszabályba a felperes munkáltatójának azon eljárása, amikor a kirendelés tényét szóban közölte vele.
A felperes munkaviszonyban állt a kirendelővel, a kirendelés alapján 27 munkanapon keresztül más munkáltató számára végzett munkát. Az adott időszakra a kirendelő számára nem végzett munkát, munkabérét azonban megkapta, így az adott munkavégzéssel kapcsolatban a vele munkaviszonyban nem álló alperessel szemben munkabérigényt nem érvényesíthet. A Kúria ezért a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ismertetett döntés (Kúria Mfv.II.10.272/2019.) a Kúriai Döntések 2020/7. számában 216. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2012. évi I. törvény 53. §, 22. § (1) bekezdés.
