A kulturális szférában dolgozók bére is emelkedik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minisztérium több mint egy éve dolgozik az ágazati béremelések kidolgozásán és a gazdasági növekedés most lehetővé teszi az ilyen mértékű béremelést.

„A jövőre életbe lépő béremelés célja, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kulturális szférában dolgozók pályán tartását. Mindemellett segíti, hogy a fiatalok olyan életpályát, olyan hivatást találjanak a kultúra különböző területein, melyek nemcsak munkahelyet, de célt, elhivatottságot is adnak a kezükbe” – áll a közleményben.

„A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulása után egy újabb fontos lépést teszünk a kulturális szférában dolgozók megbecsülése érdekében” – teszik hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Augusztusban 4,0 százalék volt a munkanélküliségi ráta

A munkanélküliek száma 2023 augusztusában 195 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt. 2023 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 709 ezerre emelkedett, a férfiak körében 22 ezer fős növekedés, a nőknél 10 ezres csökkenés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. szeptember 28.

Háromszáz új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán a LEGO

A LEGO mintegy 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, illetve a napelemparkját is bővíteni fogja és geotermikus projektet tervez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán.