A lakhatási támogatás javíthat a munkavállalók országon belüli mobilitásán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig mintegy 12 ezer ember számára biztosított lakhatást és ezzel kenyérkeresetet az álláskeresők mobilitását ösztönző támogatás – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2020 végén ismét 4,5 millióan dolgoztak, az elsődleges munkaerőpiacon négyezerrel többen, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatás bővítésében még vannak tartalékok, annak hatékony eszköze lehet a munkavállalók országon belüli mobilitásának ösztönzése.

A közeli hozzátartozók együtt többet kaphatnak

A lakhatási támogatás segítségével az emberek a lakóhelyüktől messzebb is munkát találhatnak. A programban fokozott figyelmet fordítanak a fiatalokra, hiszen a pályakezdők fizetésének aránytalanul nagy részét vinné el egy albérlet fenntartása. A másik kiemelt kör, a csoportos létszámleépítéssel érintettek álláskeresését jelentősen megkönnyítheti, ha otthonuktól távolabb is dolgozhatnak.

A részleteket ismertetve az államtitkár elmondta, a támogatást a legalább 6 hónapra szóló és heti legalább 20 órás munkaviszonnyal rendelkezők vehetik igénybe, ha állandó lakóhelyük legalább 60 kilométerre esik a munkavégzés helyétől. A támogatás legfeljebb tizenkét hónapon keresztül jár, személyenként havonta akár 100 ezer forintot is jelenthet. Ha egy ingatlant több közeli hozzátartozó egyszerre vesz igénybe, és közülük legalább ketten megfelelnek a lakhatási támogatás feltételeinek, a juttatás havi összege akár 150 ezer forint, három hasonló támogatott esetében pedig mintegy 200 ezer forint is lehet.

8,5 milliárdot fizettek ki

Az összegek a bérleti díjra és a kapcsolódó kiadásokra – például rezsire, közös költségre, lakásbiztosításra – fordíthatók. A lakhatási támogatás nem folyósítható arra az időszakra, amelyben a támogatott rendszeres havi bruttó munkabére meghaladja a kötelező legkisebb munkabér háromszorosát.

lakhatási támogatás

A 2012 óta futó programban kifizetett összes támogatás a 8,5 milliárd forintot közelíti. A legtöbb segítséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Hajdú-Bihar megyei vállalkozások munkavállalói kapták lakhatásukhoz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.