A női vezetés és a digitális tudás is hiányzik az igazgatótanácsokból


Miközben a vállalatok hosszú távú eredményességének kulcsa a digitalizáció és a fenntartható működés, addig a döntéshozásért felelős igazgatósági tagoknak alig töredéke rendelkezik ilyen irányú tapasztalattal – mutat rá az EY európai pénzügyi szolgáltató cégeket elemző nemzetközi kutatása. A bankoknak, vagyonkezelőknek és biztosítóknak mihamarabb meg kell emelniük a női vezetők arányát is, hogy megfeleljenek az uniós elvárásoknak.

A 13 európai országban több mint ezer igazgatósági tag értékelésén és 300 befektető megkérdezésén alapuló tanulmány szerint a pénzügyi szolgáltatók már elkezdték megreformálni az igazgatósági tanácsokat, de még bőven van tennivalójuk. Az idei év első felében kinevezett tagok mindössze negyedének van gyakorlati tapasztalata az ESG, illetve a fenntarthatóság területén, és alig harmaduk (36%) rendelkezik széleskörű technológiai ismeretekkel, miközben a vezetői tapasztalatok mellett ezeket tartják kulcsfontoságú készségeknek (87%) a befektetők Európában.

„A bankok, a biztosítók, a vagyonkezelők és a fintech cégek is egyre inkább érzékelik a piaci szereplők szigorodó elvárásait. Érdemes minél hamarabb olyan kontroll-folyamatokat kialakítaniuk, amik biztosítják a lehetőséget arra, hogy folyamatosan felül tudják vizsgálni és szükséges esetén akár bővíteni az igazgatósági tanács körét. Ezzel el tudják érni, hogy ne csak ma, de hosszú távon is releváns döntésekkel tudják biztosítani a társaság versenyképességét” – hangsúlyozta Bácsfalvi András, az EY compliance szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője.

Hiányoznak a nők a tanácstermekből

Az érintett társaságoknak a közeljövőben megoldást kell találniuk arra a helyzetre is, hogy a tőzsdén jegyzett európai pénzügyi szolgáltatók ötödénél (28%) nem teszi ki a 40 százalékot a női igazgatósági tagok aránya. Az Európai Bizottság irányelve szerint 2026 júniusáig valamennyi tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatnál tíz vezetőből legalább négynek női döntéshozónak kell lennie a nem ügyvezetői tanácsokban és az összes tanácsban is el kell érniük a 33 százalékot. A felzárkózás lassan halad, mivel az elmúlt pénzügyi évben (2022. július – 2023. június) a kinevezések csupán 44 százalékánál volt nő a jelölt.

„A női kvóták kérdése nagy port kavart a múltban is, de szükségességüket a lassú haladás hívta életre. A legfontosabb feladat, hogy személyes és szervezeti felelősségvállalással egyenlő lehetőségeket teremtsünk a nők és férfiak számára a karrierjük építésére. A női vezetők megfelelő aránya az igazgatósági tagok között a teljes szerveztre pozitív hatással van, mind az eredményességet, mind a munkahelyi kultúrát tekintve” – hangsúlyozta Farkas Margit az EY, munkaerő és emberi erőforrás tanácsadással foglalkozó területének partnere.

A pozícióhalmozás káros is lehet a vállalat irányítására

Európa legnagyobb pénzügyi szolgáltatóinál a tanácstagok jelenleg átlagosan három pozíciót töltenek be, miközben a megkérdezett befektetők döntő többsége (82%) szerint ennyi megbízás mellett már nehezen lehet hatékonyan irányítani egy vállalatot. Leggyakrabban a vagyonkezelőknél (49%) tölt be egy személy több pozíciót, amit a biztosítási (41%) és a bankszektor (39%) követ. Ezeknek a tisztségeknek a megosztása szintén hozzájárulhat a sokszínűség és a tudásbázis erősítéséhez.

Forrás: EY Boardroom Monitor


Kapcsolódó cikkek

2024. július 15.

A privátbanki változások a pénzügyi úri szabók digitális utódjait követelik

A hivatali időben elérhető, megszokott termékcsoportokat kínáló privátbankárok helyét az éjjel-nappal, a chaten vagy épp a social media felületein elérhető, eddig elképzelhetetlennek tűnő szakterületeken is kompetenciákat felmutatni tudó tanácsadók veszik át a vagyonkezelési piacon, ám a személyes faktor sem tűnik el, csak éppen teljesen átalakul – így vélekednek a Blochamps Capital kutatásában megkérdezett privátbanki szolgáltatók, akik az ügyfelek megtartása és megszerzése mellett egyre nagyobb kihívásnak tartják a hozzáértő szakemberek megtartását is.

2024. július 15.

Takarító robot: a magyar mérnöknőnek sikerült, ami még senkinek!

Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.

2024. július 15.

Az AutoWallis kiskereskedelmi értékesítése 17,9 százalékkal nőtt az első félévben

Az AutoWallis csoport kiskereskedelmi üzletága az első félévben 17,9 százalékkal 4924 darabra emelte eladásait, a használtautó-eladások 26 százalékkal 1205 darabra nőttek, a szerviz szolgáltatásoknál a szerviz órák száma 6,1 százalékkal 96 626-ra emelkedett az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság hétfőn.