A posta újabb egyszeri juttatást ad dolgozóinak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégcsoport 2015-ben több mint 3 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ennek köszönhetően a 2016. évre érvényes bérmegállapodásban foglaltakon túl a bruttó 500 000 forint alatti alapbérrel rendelkező munkavállalók újabb egyszeri juttatásban részesülnek június 10-ig – közölte a Magyar Posta.


A tájékoztatás szerint a posta megállapodott a Postás Szakszervezettel, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségével és a Kézbesítők Szakszervezetével, hogy a bruttó 200 000 forint alapbér alattiak bruttó 40 000 forint, a bruttó 500 000 forint alapbér alattiak bruttó 30 100 forint egyszeri juttatásban részesülnek. Egyezség született arról is, hogy 2017. január 1-től a bruttó 500 000 forint alatt kereső munkavállalók magasabb választható béren kívüli juttatásban, személyenként évi 240 000 forintban részesülnek.

Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: a kormány célja, hogy a Magyar Posta ésszerűen gazdálkodjon, ugyanakkor az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként lehetőségeihez mérten, fokozatosan javítson is mintegy 30 000 munkavállalója megélhetésén.

Amiről biztosan szó lesz:

  • A munkavállalók személyes adatainak védelme a nemzetközi jogi normák és az európai uniós jog keretében
  • Az adatvédelmi szabályozás fejlődése a magyar munkajogban
  • A munkavállaló ellenőrzésével összefüggő

Időpont: 2016.06.02.
Előadó: dr. Arany-Tóth Mariann
Helyszín: Hotel Hungária City Center (Budapest VII. ker., Rákóczi út 90.)
 

A posta kiemelten fontosnak tartja az alacsonyabb fizetésű munkavállalók bérfelzárkóztatását, ezért az elmúlt három évben 35 százalékkal növelte a kevesebb mint havi bruttó 500 000 forintot kereső dolgozóinak a jövedelmét – fogalmazott Németh Lászlóné.

Szarka Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a posta arra törekedett, hogy az alacsonyabb keresetű munkavállalók részesüljenek magasabb egyszeri juttatásban. Hozzátette, ez a többség esetében – a bérmegállapodás és az újabb megegyezés eredményeként – eléri a 130 000-150 000 forintot munkavállalónként.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.