A távmunka és a bedolgozói munkaviszony különbsége
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyre terjednek az otthoni munkavégzés formái, az internet tele van az otthon végezhető munkákra szóló hirdetésekkel. Érdemes ezért áttekinteni, mi minősül távmunkának a munka törvénykönyve alapján, hiszen jogi értelemben nem minden távmunka, amit a munkavállaló nem a munkáltató szervezetében végez.
A távmunkavégzés
A törvény meghatározása szerint távmunkavégzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják. A távmunka tehát a munkáltató székhelyén, telephelyén kívüli munkavégzés azon esete, amikor a munkavállaló számítástechnikai eszközzel dolgozik. Például, távmunkás az az újságíró, aki otthonában, vagy az általa választott bármely más helyen írja cikkeit, és azokat a munkáltató által megadott határidőre, e-mailben küldi el.
A munkavállaló nem utasítható távmunkavégzésre, ezért a feleknek magában a munkaszerződésben kell megállapodni, hogy a jogviszony távmunkára jön létre. Mivel a távmunkás munkavállaló nem integrálódik úgy a munkáltató szervezetébe, mint egy hagyományos munkavállaló, a törvény korlátozza a túlzott elszigetelődés veszélyeit. Így a munkáltató a távmunkásnak is köteles minden tájékoztatást megadni, amelyet más munkavállalónak biztosít, informálnia kell arról a szervezeti egységről, amelyhez a munkája kapcsolódik, illetve köteles számára biztosítani, hogy területére beléphessen és más munkavállalóval kapcsolatot tartson.
A távmunka jellegzetessége a munkavállaló fokozottabb önállósága. Egyrészt, a munkáltató utasítási joga kizárólag a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki. Másrészt, a munkavállaló munkarendje kötetlen, azaz a munkaidő-beosztását, felhasználását maga jogosult meghatározni. E szabályoktól azonban a felek eltérően is megállapodhatnak, kevesebb önállóságot biztosítva a munkavállalónak. Ez a fajta önállóság vonzónak tűnhet, de megvannak az árnyoldalai is. A munkaszervezeten kívül dolgozó távmunkás kevésbé tud kapcsolatot tartani kollégáival, ingerszegényebb környezetben tölti idejét, és könnyen összemosódhatnak a munka és a magánélet határai. Ha nincs egyértelmű, a munkáltató által meghatározott vége a napi munkaidőnek, az az arra hajlamos munkavállalónál egész napos munkavégzéshez vezethet.
A munkáltatót a távmunkát végző munkavállaló felett is megilleti az ellenőrzési jog. A magánszféra védelme érdekében azonban ez az ellenőrzési jog csak bizonyos törvényi korlátok között gyakorolható. Az ellenőrzés módjáról és annak előzetes bejelentési határidejéről a felek egyezhetnek meg. Külön megegyezés hiányában viszont e kérdésekben a munkáltató dönt. Az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállaló, valamint a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy (pl. családtagok) számára aránytalan terhet. Tilos tehát az előzetes bejelentés nélküli, vagy a munkaidőn kívül, éjszaka tartott ellenőrzés. A munkáltató nem tekinthet be a munkavállalónak a munkavégzéshez használt számítástechnikai eszközön tárolt, nem a munkaviszonyból összefüggő adataiba (pl. családi fotók, magánlevelezés). Előírhatja azonban, hogy az általa biztosított számítástechnikai vagy elektronikus eszközt a munkavállaló kizárólag a munkavégzéshez használhatja.
A bedolgozói munkaviszony
A távmunkához hasonló foglalkoztatási forma a bedolgozói munkaviszony. Itt sem a munkáltató által biztosított helyen történik a munkavégzés, azonban nem az informatikai eszközök használata, hanem az ellátott munka jellege teszi lehetővé, hogy a munkavállaló nem üzemi körülmények között és nem állandó irányítás, felügyelet mellett dolgozik. A bedolgozó mennyiségileg meghatározható, szaktudást nem igénylő tevékenységet (pl. kisebb összeszerelést) lát el, tipikusan a saját eszközeivel, saját otthonában. Díjazását pedig az előállított termék mennyisége alapján kapja.
A munkavégzés önálló jellege révén a bedolgozó jogállása számos tekintetben a polgári jogviszonyokban állókhoz áll közelebb, mint a hagyományos munkaviszony munkavállalójához. Eltérő megállapodás hiányában ugyanis a munkahely a munkavállaló lakóhelye, a munkáltató utasítási joga a munkavállaló által alkalmazandó technika és a munkavégzés módjának meghatározására korlátozódik, és a munkavállaló feladatát a saját eszközeivel, kötetlen munkarendben végzi. E sajátosságokra tekintettel furcsa, hogy mégis munkaviszonynak tekinti a törvény a bedolgozást. Sőt, 2012. július 1-je óta biztosítási jogviszonyt is keletkeztet, így a kapcsolódó közterhek is megegyeznek a hagyományos munkaviszonynál irányadóakkal.
