Aláírták az FKF-nél a bérmegállapodást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Közterület-fenntartó  Nonprofit Zrt.-nél március elsejével a fizikai dolgozók tízszázalékos, a szellemi dolgozók egységesen hétszázalékos béremelést kapnak.

Karácsony Gergely főpolgármester az aláírást követően azt mondta: a főváros új vezetése tisztában van azzal, hogy magas színvonalú közszolgáltatásokat csak megbecsült munkavállalóktól lehet elvárni, és az FKF minden munkatársának „kiemelten fontos szerepe lesz a tiszta és zöld Budapest megteremtésében”.

Szólt arról is, nagyon nagy terveik vannak a társasággal, ma ezeket a terveket leginkább a „kukaholding rendszere” korlátozza, ugyanis megítélésük szerint ez Budapesten nem vált be.

Karácsony Gergely közölte: a városvezetés szerint ahhoz, hogy a várostisztasági céljaikat el tudják érni, szükség lenne arra, hogy az FKF visszaszerezze az autonómiáját, és a fővárosiak által befizetett közszolgáltatási díjakat valóban teljes mértékben fel tudják használni erre.

A célok között szerepel a város köztisztasági állapotának javítása, a hulladékképződés csökkentése, valamint az újrahasznosítás arányának növelése – mondta a főpolgármester.

A megállapodás aláírói, Szalmásy Miklós megbízott vezérigazgató és Király András, az FKF szakszervezetének titkára egybehangzóan kijelentette: jó bérmegállapodást sikerült kötni.

Szalmásy Miklós szerint a bérmegállapodás alkalmas lesz arra, hogy segítse az évek óta munkaerőhiánnyal küzdő FKF-et, elősegítse a munkaerő megtartását, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy „egy kvázi életpályamodellt elkezdjenek felvázolni” a társaság dolgozóinak.

Közölte, az alapbéremelésen túl bevezették a Budapest-pótlékot, továbbá ezt egészíti ki egy egyösszegű Budapest-jutalom. Mindez lehetővé teszi, hogy a társaságnál munkaviszonyban töltött idő alapján a dolgozókat többletelismerésben részesítsék – tette hozzá Szalmásy Miklós.

A közreadott sajtóanyag szerint a bérmegállapodás részeként januárra és februárra összesen bruttó 50 ezer forintos egyösszegű kompenzációban is megállapodtak.

A vezérigazgató, a vezérigazgató-helyettesek, a főigazgatók, az igazgatók, az osztályvezetők, az üzem- és üzemegység-vezetők nem részesülnek bérfejlesztésben.

A megállapodás szerint a két éve vagy annál hosszabb ideje a társaságnál dolgozó munkavállalók a munkaviszonyban eltöltött idő alapján megkapják a Budapest-pótlékot, valamint az éves jutalom összege fejenként bruttó 270 ezer forintra emelkedik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 12.

14 pontos követeléscsomagot állítottak össze a vasutasok

Új típusú hároméves bérmegállapodást, munkaidő-csökkentést, 3 millió forintos hűségpénzt, a kedvezményes nyugdíjba vonulás új rendszerét, valamint értékesebb cafetériát is követel a Vasutasok Szakszervezete abban a 14 pontos csomagban, amelyet rendhagyó módon a MÁV-csoport vezetésének felkérésére tett a döntéshozók asztalára.