Állásbörze a Műegyetemen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 140 cég több ezer állást hirdet meg felsőfokú végzettségű pályakezdőknek és több évnyi tapasztalattal rendelkezőknek 49. Műegyetemi Állásbörzén, amelyet szerdán és csütörtökön tartanak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) – közölték a szervezők.

Közleményük szerint pályakezdőknek 104, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 101, míg hallgatóknak 86 kiállító kínál pozíciókat.

Az előzetes felmérés szerint a cégek legnagyobb számban villamosmérnököket, informatikusokat és gépészmérnököket keresnek. Ugyanakkor kínálnak állást többek között műszaki menedzsereknek, mechatronikai, logisztikai, közlekedésmérnöki és vegyészmérnöki végzettségűeknek, valamint építő- és építészmérnököknek. A kevésbé keresett bölcsész, természettudományi és jogi végzettségűeknek is hirdetnek betöltetlen helyeket, mindezek mellett pedig olyan pozíciók közül is válogathatnak az érdeklődők, amelyek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség.

Közölték azt is, hogy a sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal segítik a helyszínen.

Az esemény ingyenesen látogatható az egyetem K épületében 10 és 17 óra között, a legtöbb állásajánlat online is elérhető a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 2.

350 új munkahelyet teremtett a Sanofi Budapesten

Globális üzleti szolgáltatóközpontot nyitott a Sanofi gyógyszeripari vállalat Budapesten, a beruházással 350, magas hozzáadott értéket képviselő új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2019. szeptember 5.

900 ezer munkahelyet érinthet az automatizáció

A mesterséges intelligencia (MI) hatása várhatóan a 2030-as évektől jelentkezik majd Magyarországon: a következő 15 évben 900 ezer munkahelyet is érinthetnek a technológiai változások. A PwC Magyarország tanulmánya szerint a hazai feldolgozóipart, szállítmányozást és az építőipart fogja drámai mértékben megváltoztatni az MI térnyerése.