Általános béremelés jön az Auchannál
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bruttó 247 ezer forintra nő az áruházi alkalmazottak átlagos jövedelme – pótlékokkal és túlórával együtt.
Az Auchan Retail Magyarország vezetősége kedden megállapodott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének tisztségviselőivel, miután meghallgatta a javaslataikat – írja közleményében az Auchan.
A vállalat 2017. november 1-től előrehozott, általános béremelést hajt végre. A döntés az összes áruházi alkalmazotti (nem vezetői) beosztású munkatársat érinti. Az alkalmazottak bére így átlagosan 13,6 százalékkal emelkedik. Az áruházi alkalmazotti munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók átlagosan elérhető havi bruttó jövedelme 247 ezer forint lesz. A havi jövedelem magában foglalja az alapbér, különböző pótlékok, túlóra, prémiumok és az egyéb béren kívüli juttatásokat is.
A vállalat emellett az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozó munkatársak bérét is rendezi. Az említett béremelések összesen több mint 2 milliárd Ft befektetést jelentenek 2017 év végére és 2018-ra vonatkozóan az Auchan Retail Magyarország számára.