Átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére


Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.

Takács Péter azt mondta, az orosz-ukrán háború okozta rendkívüli kiadások ellenére a kormány az ígéretének megfelelően folytatja a szakdolgozók béremelését, amire idén 200 milliárd forint a költségvetési forrás.

A mostani lépéssel az egészségügyi szakdolgozók alapbére 2010-hez képest több mint négyszeresére emelkedik – közölte, hozzátéve: alapbérük átlagosan eléri az orvosbérek 37 százalékát.

Takács Péter utalt arra, hogy az előző években „történelmi léptékű” orvosbéremelés történt, aminek elsődleges célja a hálapénz visszaszorítása volt. Ennek következtében „kinyílt a bérolló” az orvosok és a szakdolgozók között, ezt azonban a kormány két lépcsőben – tavaly júliusban és idén márciusban -, a szakdolgozói alapbéremeléssel kiegyenlítette.

Az államtitkár elmondta, hogy a korábbi pótlékok többségét – például ágymelletti pótlék, szakterületi, idegennyelvi pótlék – kivezetik, egyben beépítik az alapbérbe. Mivel a szakdolgozók mozgóbérét az alapbérből számítják, így a mozgóbér összege is emelkedni fog – ismertette.

Fontos változásnak nevezte Takács Péter, hogy az eddigi „nagyon merev, szocialista bértáblát” öt fizetési osztály váltja fel, amelyeken belül egy „alap” és „kiemelt” kategóriát hoztak létre. Azt, hogy melyek azok a szakterületek, munkakörök, amelyek különös terhet jelentek a szakdolgozóknak, a szakdolgozói kamarával és a szakmai szervezetekkel közösen határozták meg – tette hozzá.

Jelezte, a béremelés fedezetét praxistámogatás formájában megkapják a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és alapellátási fogorvosi szolgálatok is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.