Átszervezik az államigazgatást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2016. júliusától létrejön az állami tisztviselői kar; tagjai 30 százalékos béremelést kapnak – jelentette be Lázár János. A kancelláriaminiszter által bejelentett program ezen túl megerősíti a járási hivatalokat és 91 központi államigazgatási szerv hatáskörét kormányhivataloknak adja.


A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: azt kezdeményezi, hogy 2016. július 1-jén jöjjön létre az állami tisztviselői kar, amelybe első körben a járási hivatalok munkatársai tagozódhatnak be. A kar létrehozása egy új bértáblát is jelent: július 1-jén 30 százalékkal nőnek a bérek, a következő években pedig 5-5 százalékkal, egészen az 50 százalékos béremelés eléréséig. 2017. január 1-jén ezt kiterjesztenék a teljes kormányhivatali struktúrára, 2018-tól pedig az összes állami tisztviselőre – közölte.

Az új illetménytábla mellett új minőségi követelményeket és új képzési rendszert vezetnek be, továbbá megújulnak a munkavállalói feltételek is – mondta.

Lázár János javaslatának része a járási hivatalok megerősítése is: több kormányhivatali munkát átirányítanának a járási hivatalokhoz, amelyeknek megerősítik az első fokon eljáró hatósági szerepét például a nyugellátások, az egészségbiztosítási pénztári feladatok, a családtámogatási döntések és az agrárhatósági eljárások esetén.

XIII. Magyar Munkajogi Konferencia

 

Előjelentkezési akció!

Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.

 

További információ és jelentkezés >>

Így elhárul az akadálya annak – folytatta -, hogy a másodfokon eljáró hatóság a kormányhivatal legyen. Ennek keretében a miniszter javaslatot tesz a járási és a kormányhivatalok létszámátalakítására.

A tárcavezető emellett 91 központi államigazgatási szerv – benne az összes országos főhatóság, minisztériumi háttérintézmény és hatóság, továbbá önálló intézmények, központi hivatalok és költségvetési szervezetek – átszervezését is kezdeményezi. Ennek lényege, hogy ezek hatáskörei 2016. július 1-jén átkerülhetnek a kormányhivatalokhoz. Utóbbiak fogják ellátni a jelenleg az országos hatóságokhoz és hivatalokhoz tartozó másodfokú eljárásokat. „Ami pedig az országos hatóságokból és hivatalokból marad” – „létszám-racionalizálás” után -, az betagozódik a minisztériumokba – ismertette.

„Minisztériumok, kormányhivatalok, járási hivatalok” – Lázár János összegzése szerint így fog kinézni az új „egyszerű, világos és átlátható” államigazgatási struktúra.

(Forrás: MTI)

A munkaügyi compliance audit

A kötet a vállalatok adminisztratív funkcióinak munkajogi, menedzsment, szakmai, és más vonatkozó piaci előírások alapján történő vizsgálatához nyújt segítséget.

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.