Az elévülés nyugvása munkajogi igénynél
Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.
Releváns jogszabályhely: 2012. évi I. törvény 286. § (4) bekezdés; 2013. évi V. törvény 6:24. § (1) bekezdés.
Ami a tényállást illeti, a felek 2014 júliusában munkaviszonyt létesítettek, az alperes azonban munkáltatóként a felperes foglalkoztatását csak 2016. júliusában jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. 2014. júliusában az alperes fia az alperes tulajdonában álló autóval balesetet okozott, amely során a felperes utasként megsérült. A baleset következtében a felperes 2014. július 25-től 2015. március 31-ig keresőképtelen volt.
A felperes bejelentése alapján a kormányhivatal közigazgatási eljárásban vizsgálta a felek között fennállt jogviszonyt, illetve a felperes balesete jellegét, majd a felperes foglalkoztatását szervezett munkavégzésnek, balesetét pedig munkabalesetnek minősítette. A felperesnek az alperesnél fennállt biztosítási jogviszonyával összefüggésben igényelt baleseti táppénz iránti kérelmét a kormányhivatal az igény érvényesítésére nyitva álló egy éves határidő elmulasztása miatt elutasította. A felperes ezt követően a balesetből származó kárának, illetve sérelemdíjának megfizetése iránt pert az alperessel, a közlekedési balesetet okozó II. rendű alperessel, illetőleg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás alapján az III. rendű alperessel szemben, amit végül csak a II. és III. rendű alperessel szemben tartott fenn. Ebben az ügyben a fellebbezés elbírálása folytán eljárt törvényszék kimondta, hogy a foglalkoztatás bejelentése a munkáltató kötelezettsége, s a felperes baleseti táppénz iránti igénye szorosan kapcsolódik a munkáltató bejelentési kötelezettségéhez. Figyelemmel arra, hogy a baleseti táppénz kifejezetten a munkaviszonyhoz kapcsolódik, a munkaviszonyból származó kötelezettség megsértéséért a II. és a III. rendű alperesek felelőssége, helytállási kötelezettsége nem állapítható meg.
A felperes 2020. november 6-án az alperes (munkáltató) ellen terjesztett elő keresetet kártérítés mint elmaradt baleseti táppénz megfizetésére. Előadta, hogy a törvényszék ítéletének kézhezvételét követően került abba a helyzetbe, hogy elmaradt baleseti táppénz iránti igényét az alperessel szemben érvényesítse. Az alperes álláspontja szerint a felperesi igény elévült, mivel az elévülési időt 2017. szeptember 30-tól, azaz akkortól kell számítani, amikor a hatóság felperes baleseti táppénz iránti igényét elutasító végzése jogerőre emelkedett. Úgy vélte, a felperes által indított polgári per nem volt alkalmas arra, hogy a munkaviszonyból származó igény elévülését megszakítsa. Vitatta, hogy a felperes a törvényszék jogerős ítéletét követően került volna abba a helyzetbe, hogy jelen peres eljárást megindítsa.
Az első- és másodfokú eljárás
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek. Megállapította, hogy a felperes által a járásbíróság előtt indított polgári per az alkalmazandó Ptk. a követelés elévülését nem szakította meg, mivel a járásbíróság a pert a jelen per alperese vonatkozásában megszüntette, azaz jogerős érdemi határozatot nem hozott vele szemben. Ugyanakkor az elévülés nyugvásának a Ptk. 6:24. § (1) bekezdésében foglalt feltételei fennálltak (ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugszik). A felperes a járásbíróság előtt pert indított, melynek tárgya volt a felperes baleseti táppénz iránti igénye is. A felperes igényét – e per alperesének perből való elbocsátását követően – olyan alperesekkel szemben érvényesítette, akikkel szemben ez az igény nem volt érvényesíthető, azonban erről teljes bizonyossággal a törvényszéknek a felperes jogi képviselője részére 2020. február 17-én kézbesített ítéletéből szerzett tudomást. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes egészen a jogerős ítélet kézbesítéséig bízhatott abban, hogy igényérvényesítése a járásbíróság előtt indított per alpereseivel szemben eredményre vezet. Ebből következően a felperes a baleseti táppénztől való eleséséből eredő kárát menthető okból nem érvényesítette az alperessel szemben, így igénye 2017. június 22-től 2020. február 17-ig nyugodott. Az akadály megszűnésétől számítottan a Ptk. 6:24. § (2) bekezdése szerinti egy éves határidőn belül pedig a felperes megindította az alperessel szemben a pert.
A felperes vétkes közrehatása, illetőleg kártérítési felelősség alóli mentesülés körében megállapította, hogy a felperes a baleseti táppénz iránti kérelmét a társadalombiztosítási szervnél előterjesztette, melyet a hatóság azért utasított el, mert az igényét a jogszabályban meghatározott egy éves határidőn túl nyújtotta be. E körülmény ugyanakkor az alperes kártérítési felelősségét nem érinti. Azáltal, hogy a felperes eljárást indított a felek közötti jogviszony szervezett munkavégzésként történő elismerése iránt, sor kerülhetett a felperes balesetének munkabalesetként történő elismerésére, illetve a hatóság kötelezte az alperest a munkabaleseti jegyzőkönyv elkészítésére, aminek az alperes csak 2017. július 12-én tett eleget. A baleseti táppénz iránti igény érvényesítéséhez üzemi baleseti határozat, ahhoz pedig munkabaleseti jegyzőkönyv szükséges, amely csak késedelmesen készült el, így a bíróság szerint a felperest a baleseti táppénz iránti igény érvényesítése körében mulasztás nem terheli.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Meglátása szerint a felperes csak a munkabaleseti jegyzőkönyv kiállításával kerülhetett abba a helyzetbe, hogy táppénz iránti igényét érvényesítse. A felperes a munkabaleseti jegyzőkönyv kiállítását követően ez irányú igényét előterjesztette, azonban a hatóság azt a baleset bekövetkezésétől számított egy éves igényérvényesítésére nyitva álló határidő elmulasztása miatt utasította el. Mivel az elutasító határozat 2017. szeptember 30-án emelkedett jogerőre, a felperes kára a táppénz elmaradásával összefüggésben ekkor következett be és az elévülési időpont is ekkor kezdődött.
Szintén úgy ítélte meg, hogy a felperes teljes bizonyossággal csak a másodfokú jogerős ítéletből szerezhetett tudomást arról, hogy azon per alpereseivel szemben az igénye nem alapos, így az alperessel szemben követelését 2020. február 17-ig menthető okból nem tudta érvényesíteni, így az elévülés ezen időpontig nyugodott.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes szerint az elévülés nyugvásának feltételei az adott ügyben nem álltak fenn. A polgári perben a felperes számára kirendelt pártfogó ügyvéd tájékoztatta a felperest az igény érvényesítése lehetőségéről, ezért a felperes a 2017. május 25-én tartott tárgyaláson az I. rendű alperes (e per alperese) vonatkozásában elállt keresetétől és vele szemben megszüntették az eljárást. Hangsúlyozta, hogy a kártérítési perrel párhuzamosan zajlott az általa a szervezett munkavégzést megállapító és a balesetet munkabalesetnek minősítő közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránt indított eljárás, melyben 2017. június 29-én született jogerős ítélet. Ezt követően bejelentette a felperest a NAV felé, és felvette a munkabaleseti jegyzőkönyvet.
Érvelése szerint miután a felperes a kártérítés iránti perben szembesült azzal, hogy a baleseti táppénz iránti igényét (mint munkajogi igényt) nem tudja érvényesíteni (2017. május 25.), illetve a munkabaleseti jegyzőkönyvet kézhez vette (2017. július 12.), pontosan tisztában volt vele, hogy mi az útja a baleseti táppénz iránti igény érvényesítésének. Az elévülés nyugvásának feltétele nem állt fenn, mivel a felperes az igényét érvényesíteni tudta és azt meg is próbálta. Kérelmét 2017. augusztus 31-én a kormányhivatal elutasította és ezzel megnyílt a felperes lehetősége arra, hogy a baleseti táppénz iránti igényét peres eljárásban érvényesítse. Ennek érdekében mégsem tett semmilyen lépést több mint három évig.
A Kúria megállapításai
A Kúria nem értett egyet a felperes azon álláspontjával, hogy megalapozza az elévülés nyugvását, hogy az igényét korábban nem megfelelő alperesekkel szemben érvényesítette, azonban erről teljes bizonyossággal csak a törvényszék ítéletéből szerzett tudomást, és hogy egészen eddig az időpontig bízhatott abban, hogy igényérvényesítése a járásbíróság előtt indított per II. és III. rendű alperesével szemben eredményre vezet.
Az Mt. 286. § (1) bekezdése rögzíti a munkajogi igény elévülésének határidejét, mely főszabály szerint három év. A munkajogi igény elévülésére az Mt.-ben nem érintett kérdésekben a polgári jog szabályait kell alkalmazni. Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb van hátra.
A Kúria meglátása szerint az elévülés nyugvása szempontjából azt kell feltárni, hogy a felperes mikor került abba a helyzetbe, hogy az igényét akadálytalanul érvényesítse. Az elévülés nyugvását ugyanis kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg. Az elévülés nyugvása megállapítására csak egészen kivételes, rendkívüli okok alapján kerülhet sor. Jogszabályi meghatározás hiányában minden esetben egyedi mérlegelést igényel annak megítélése, hogy egy adott körülmény alkalmas-e az említett joghatás kiváltására. A bírói gyakorlat szerint ez a feltétel akkor áll fenn, ha a jogosult akár objektív, akár szubjektív okból el van zárva attól, hogy a követelését érvényesítse.
A Kúria szerint a felperes a 2015-ben indított perben tájékoztatást kapott a bizonyítási teherről és arról, hogy munkabér követelését a munkáltatóval szemben érvényesítheti. A kormányhivatal 2015. augusztus 6-án azt állapította meg, hogy a felek között munkavégzésre irányuló jogviszony szervezett munkavégzés keretében történt, majd a felperes balesetét munkabalesetnek minősítették, így a felperes e határozatokból is tudomást szerezhetett arról, hogy elmaradt táppénz iránti igénye volt munkáltatójával szemben perelhető. Jogi képviselője tanácsára 2017-ben az alperes vonatkozásában elállt a keresettől, így vele szemben a pert a bíróság megszüntette. A Kúria szerint a felperesnek minden információ a rendelkezésére állt ahhoz, hogy akár a polgári perrel párhuzamosan megindítsa e per alperesével szemben a munkajogi pert, így az önhiba hiánya a megfelelő időben történő igényérvényesítés vonatkozásában nem volt megállapítható. Kellő alap nélkül bízott a felperes abban, hogy a munkaviszonyból származó igényét az általános hatáskörű bíróságon a munkaviszonyon kívül álló személyekkel szemben érvényesíteni tudja, így e körülmény nem vezethetett az elévülés nyugvásához. Mivel a felperes az elévülési időn túl érvényesítette igényét, a felperes kereseti követelése nem volt megalapozott, azt bírósági úton nem lehetett érvényesíteni. Így a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Az ismertetett döntés (Kúria Mfv.VIII.10.172/2022/3.) a Kúriai Döntések 2023/9. számában 222. szám alatt jelent meg.
