Az OTP Bank is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz


 Az OTP Bank is csatlakozott a Belügyminisztérium (BM) által indított, a gyermekvédelmi szakellátásban élők munkavállalását segítő Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz. Az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Fülöp Attila, a BM gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az Apponyi Franciska Jövőműhely Programot azért hozta létre a minisztérium, hogy segítse azokat a gyermekvédelmi szakellátásban élőket, akik nagykorúvá válva munkahelyet keresnek – mondta az államtitkár. Hozzátette: az, hogy az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz nagy és elismert cég csatlakozik, azt is mutatja, hogy a gyermekvédelem ügye egyáltalán nem közömbös a társadalom és a gazdasági élet szereplőinek.

Mindez azt jelenti, hogy az a 23 ezer gyermek, aki ma Magyarországon gyermekvédelmi szakellátásban él, számíthat a társadalom szélesebb rétegeinek támogatására, nyitottságára – hangoztatta a politikus.

Fülöp Attila azt mondta, hogy a csatlakozó cégek három hónapon keresztül saját munkatársaikkal segítik a részt vevő fiatalokat. A mentorálási időszak végeztével a fiatalok akár munkavállalókká is válhatnak az adott cégnél. Megjegyezte, hogy a banknál tizenkét fiatal kezdi meg februárban a képzési és mentorálási időszakot.

Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként és legnagyobb pénzintézeteként fontosnak tartották a részvételt a programban. Közlése szerint már több leányvállalatuk jelezte csatlakozási szándékát. A bank számára kiemelt jelentőségű a társadalmi szerepvállalás – fűzte hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.