Életpályamodellt ígér Lázár


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Indul az Államreform 2 nevű program: lesz állami rezsicsökkentés és köztisztviselői életpályamodell.


A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása  – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a programot „bürokrácialebontó csomagként” jellemezte.

Közölte: a kormány szeptemberben összegzi a 2010-ben megkezdett államreform eddigi eredményeit, de szerinte bőségesen van még tennivaló a közigazgatásban, ezért további átalakításokat javasol, hiszen „az állam szerkezete, az állami szolgáltatások minősége érdemben határozza meg egy ország versenyképességét”. 

Mérlegképes könyvelők továbbképzése – Államháztartási szakterület

Mérlegképes könyvelőknek: 16 kreditpont, Könyvvizsgálóknak: 4 kreditpon

Időpontok:

2014. szeptember 3-4. 

2014. szeptember 30-október 1.

2014. október 8-9.

2014. november 18-19.

Előadók: Szamkó Józsefné főosztályvezető, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; Sándorné Új Éva okleveles adószakértő, GBA Consulting Adó és Pénzügyi tanácsadó Kft.; Szentirmainé Holi Gabriella könyvvizsgáló, adószakértő

Helyszín: Budapest

Magyarország csak akkor lehet Közép-Európa legversenyképesebb országa, ha jóval hatékonyabb államapparátusa van – hangsúlyozta a miniszter, a kormány területi közigazgatásért felelős tagja, aki a napokban végigjárja az összes kormányhivatalt, és találkozik a járási hivatalok vezetőivel is.

 

Lázár János szerint az államapparátusnak „elsősorban fejben kell megváltoznia”, mert az állam – noha az adófizetők pénzéből működik – még mindig hajlamos arra, hogy uralkodjon az emberek fölött, ahelyett, hogy szolgálná őket. 

„Az új állam olyan, amely segít, és nem segítségre szorul. Az új állam olyan, amelyre számíthat minden magyar polgár” – fogalmazott.

A tárcavezető „bürokrácia- és adminisztrációlebontó csomagként” jellemezte az Államreform 2-t, mert el kell érni, hogy „jóval kevesebb hülye szabály, kevesebb bürokrácia legyen az életünkben”.

A program egyik fő eleme az „állami rezsicsökkentés” lesz, a cél ugyanis az, hogy az összes állami szolgáltatás díját jelentősen csökkentsék, sőt egy részüket ingyenessé tegyék. Példaként említette, hogy a tervek szerint legalább egy igazolványt mindenki ingyenesen kap majd, emellett az illetékeket is mérsékelni akarják.
„Az állam legyen olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, hagyja békén az embereket, és ne keserítse meg az életüket” – összegezte a célokat.

Az Államreform 2-nek része lesz a köztisztviselői életpályamodell kialakítása is – közölte Lázár János.

A politikus azt is elmondta, hogy 2015. január 1-jétől 15 napra csökkentik az általános ügyintézési határidőt a mostani 21-ről.

Tervezik továbbá, hogy a kormányablakok postai vagy államkincstári szolgáltatásokra, állampapír-kereskedelemre is alkalmasak legyenek, vagy hogy egy állami közszolgáltató cég ügyfélfogadási pontjai legyenek. Megjegyezte, legalább 260-280 kormányablakra van szükség az országban.

Fontosnak nevezte végül, hogy 2018-ra minden magyar háztartásban legyen szélessávú internetkapcsolat, amelynek segítségével az emberek elektronikusan intézhetik közügyeiket. Az Államreform 2-höz szükséges törvényjavaslatokat várhatóan még idén ősszel elfogadja az Országgyűlés – mondta a Miniszterelnökség vezetője.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.