Elítélteket dolgoztatna az egyház


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsőként írt alá az országban együttműködési szándéknyilatkozatot a Pest Megyei Kormányhivatal a régióban működő történelmi egyházak vezetőivel a közérdekű munkabüntetésre ítéltek egyházi intézményeknél, egyházközségeknél történő foglalkoztatása érdekében pénteken Vácott.


A dokumentumot a kormányhivatal, valamint az evangélikus, a katolikus és a református egyházak vezetői a speciális büntetésfajtával kapcsolatos konzultáció után látták el kézjegyükkel.

A kormányhivatal igazságügyi szolgálata által szervezett konzultáción egyebek mellett elhangzott, hogy a súlyát tekintve a pénzbüntetés és a szabadságvesztés közötti munkabüntetés elvileg kiváló lehetőség az elítélteket fogadó önkormányzatoknál a hiánypótló munkák elvégeztetésére, de a befogadóhelyek száma véges, s a hozzáállás is változó. Olykor nem sikerül az elítélt lakhelyén munkát találni, de gond a hétvégi foglalkoztatás, illetve a felügyelet megoldása is, ezért jó, hogy a törvény lehetővé teszi a civil szervezetek és az egyházak számára is az elítéltek befogadását.

Pest megyében Biatorbágyon, Budaörsön, Zsámbékon, Albertirsán és Hernádon találni példákat az egyházi foglalkoztatásra, amelynek révén az egyházközségek minimális adminisztratív teherrel, bérköltségek nélkül juthatnak munkaerőhöz. Ennek a tendenciának a kiteljesítését célozza a pénteken aláírt szándéknyilatkozat.

Az év eddigi időszakában 1340 közmunkabüntetést szabtak ki a régióban élőkre, többnyire kisebb súlyú vétségek (például lopás, garázdaság, tartásdíjfizetés elmulasztása) miatt – közölte a Budapest Környéki Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának vezetője.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.