Enyhültek a felnőttképzés adminisztrációs terhei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szaktárca szerint az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk.

A Felnőttképzők Szövetsége által mért csökkenés annak köszönhető, hogy a tárca csak feltétlenül szükséges adatot kér be, a korábbi két adatszolgáltatási rendszer helyett egy működik és minden adatszolgáltatás online történik – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára György László hétfői sajtótájékoztatóján.

A korábbi, képzésenként történő engedélyezési folyamatot felváltotta az egyszeri képzőengedélyezés. Mindez jelentős díjcsökkenést eredményez, ugyanis míg korábban egy 10 képzést lebonyolító cég engedélyezési díja 783 ezer forint volt, az egyszeri regisztráció csupán 214 ezer forint.

Ugyanakkor az adatszolgáltatás teljesen digitálissá és a korábbi kétcsatornással szemben egycsatornássá vált a Felnőttképzés Adatszolgáltatási Rendszer (FAR) létrehozásával.

Az egyszeri engedélyezési eljárás során 35 százalékkal kevesebb adatot kell szolgáltatni, illetve a képzés záráskor az elégedettségméréssel sem kell foglalkozniuk a képzőknek. Képzési dokumentációt csak úgynevezett engedélyezett képzések esetében kell vezetni, a korábbi papíralapú dokumentációt pedig ebben az esetben is felváltotta a digitális képzési dokumentáció.

A felnőttképzési szerződés terjedelme 25 százalékkal mérséklődött, illetve bejelentésköteles képzések esetén nem szükséges írásban megkötni, hanem a polgári törvénykönyv alapján létrejöhet szóban vagy ráutaló magatartással is. További egyszerűsítés, hogy a képzést sikeresen teljesítők számára a FAR rendszer automatikusan kiállítja a tanúsítványt, az elégedettségmérés pedig a FAR rendszeren keresztül automatikusan és teljesen digitális módon történik.

György László szerint ez azért is jó a képzést folytató vállalkozásoknak, mert országos összehasonlításban visszajelzést kapnak az általuk lebonyolított képzés minőségéről, a munkavállalók elégedettségéről, továbbá a vállalkozások ez alapján részesülhetnek ezentúl felnőttképzési és foglalkoztatási támogatásokban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 14.

Felnőttképzésben részvevők is igényelhetik a Diákhitel Pluszt

A felsőoktatási hallgatók mellett a 18-55 éves, felnőttképzésben részt vevők is igényelhetik a májustól elérhető, szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2019. november 11.

Rugalmasabb felnőttképzést szeretnének a cégek

A felnőttképzési kutatásban megkérdezett cégek többsége véli úgy, hogy a felnőttképzés rugalmasabb szabályozása ösztönözhetné jobban a gazdasági szereplőket dolgozóik képzésére, továbbképzésére, illetve annak támogatására – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) kutatásaiból.