Rugalmasabb felnőttképzést szeretnének a cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felnőttképzési kutatásban megkérdezett cégek többsége véli úgy, hogy a felnőttképzés rugalmasabb szabályozása ösztönözhetné jobban a gazdasági szereplőket dolgozóik képzésére, továbbképzésére, illetve annak támogatására – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) kutatásaiból.

A szövetség közleménye szerint a vállalkozók a versenyképesség és a versenyelőny fokozása, a hatékonyság javítása és a technológiai változások miatt, illetve a munkavállalók megtartása érdekében költenének felnőttképzésre.

A megkérdezettek fele tudatos, tervezett folyamatnak értékelte a saját képzési gyakorlatát. Erre utal, hogy meghatározó hányaduk kötött képzési együttműködést oktatási intézményekkel, képzési szakértő szolgáltatókkal, akkreditált oktatási-képzési vállalkozással, és sokuknak van saját tananyaga és mentori rendszere – írták. Hozzátették: a vállalkozók ugyanakkor rövidítenék a képzési időt, és jobban támaszkodnának a digitális tanulási lehetőségekre.

A munkaadók a visszajelzések alapján a fizikai munkát végzőknél leginkább a pontosságot, precizitást, a terhelhetőséget és az önálló munkavégzés képességét értékelik a legtöbbre. Az idegennyelvű kommunikációt, illetve a digitális tartalmak létrehozását kevésbé tartják fontosnak.

Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke a közlemény szerint egyetért azzal, hogy az internetes tanulás a felnőttképzésben is jól használható. A szervezet emellett a cégekhez hasonlóan szorgalmazná az önálló felnőttképzési jogszabály megteremtését – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.