Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) egy magyar vonatkozású ügyben lefolytatott előzetes döntéshozatali eljárás során a napi és a heti pihenőidőre való jogosultság tekintetében elvi jelentőségi megállapítást tett, amely minden bizonnyal változásokat fog hozni a hazai munkajogi jogalkotásban és jogalkalmazásban is.
A Bíróság C-477/21. sz. ítéletének előzménye egy, a Miskolci Törvényszék (a továbbiakban: Törvényszék) előtt folyamatban lévő jogvita. A MÁV-START Zrt. (alperes) alkalmazásában álló mozdonyvezető (felperes) a Törvényszékhez intézett keresetében munkáltatójának a munkaidő megszervezésével kapcsolatos döntését támadta, nevezetesen, hogy a MÁV-START Zrt. nem adja ki számára a legalább 11 óra egybefüggő napi pihenőidőt akkor, amikor erre a heti pihenőidőt, illetve a szabadságot közvetlenül megelőzően vagy közvetlenül azt követően kerülne sor.
A munkáltató az eljárás során előadta, hogy a felperesre irányadó kollektív szerződés 12 óra egybefüggő lakóhelyi napi pihenőidőt biztosít a dolgozó részére, amelyhez kétszer 30 perc utazási normaidő is kapcsolódik (vagyis a munkavállaló ténylegesen 12 órát tölthet otthon). A kollektív szerződés egyúttal a heti pihenőidő tekintetében legalább 42 órát ír elő, így álláspontja szerint a hazai szabályoknak és a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (a továbbiakban: Irányelv) megfelelően jár el. A munkáltató kifejtette továbbá, hogy a napi pihenőidő kiadására minden két, egymást 24 órás időtartamon belül követő munkavégzés között kell sort keríteni, és nem akkor, ha egyáltalán nincs a munkavállaló számára beosztva új munkaidő, mint például, amikor heti pihenőidő vagy szabadság kiadására kerül sor. Alperes álláspontja szerint ezt a napi pihenőidő célja igazolja, vagyis az, hogy a dolgozó két munkavégzési időszak között regenerálódni tudjon.
A Törvényszék az eljárás során megállapította, hogy a kollektív szerződés a munkavállalók számára kedvező módon eltér a napi pihenőidőre és a heti pihenőidőre vonatkozó szabályoktól. Emellett azonban azt is kiemelte, hogy az Irányelv magyar nyelvű változata – a többi fordítástól eltérően – olyan megfogalmazást alkalmaz, amely alapján nem egyértelmű, hogy a megszakítás nélküli, 24 órás minimális pihenőidőt követően a legalább 11 órás napi pihenőidőt is biztosítani kell a dolgozó számára, vagy a 24 órás és 11 órás időtartam összeadódik és ezek együttesen képezik a minimális heti pihenőidőt, így összességében minimum 35 óra egybefüggő pihenőidő illeti meg a munkavállalót.
A Törvényszék így – többek között – azt akarta megtudni a Bíróságtól, hogy az Irányelv értelmében a heti pihenőidővel egybefüggően kiadott napi pihenőidő a heti pihenőidő részét képezi-e vagy sem.
A Bíróság az ítéletében kifejtette, hogy a napi és a heti pihenőidőhöz való jog két önálló jogot képez, amelyek eltérő célokat szolgálnak. A napi pihenőidő célja, hogy a munkavégzést közvetlenül követő időszakra a munkavállaló eltávolodjon munkahelyétől és regenerálódni tudjon. A heti pihenőidő rendeltetése pedig az, hogy a dolgozó minden hétnapos időszakon belül ki tudja magát pihenni. Erre tekintettel a munkavállaló egyik jogosultságától sem fosztható meg, illetve az nem is csorbítható. A munkáltatónak mindkét jog tényleges és teljes gyakorlását biztosítania kell beosztottjai számára. A Bíróság megállapította tehát, hogy a napi pihenőidő nem a heti pihenőidő része és nem is képezheti a heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik még abban az esetben is, ha a napi pihenőidő közvetlenül megelőzi a heti pihenőidőt.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) az Irányelvhez képest kedvezőbben szabályozta a heti pihenőidő tartamát. A törvényszöveg jelenleg úgy fogalmaz, hogy a munkavállalót főszabály szerint hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli heti pihenőidő illeti meg [Mt. 106. § (1) bekezdés]. Egy 2023. január 1-jétől hatályos szabály szerint viszont, nem kell napi pihenőidőt beosztani, ha a munkáltató a munka befejezését közvetlenül követő napra munkaidőt nem oszt be, vagy rendkívüli munkaidőt nem rendel el [Mt. 104. § (5) bekezdés].
Az Irányelv 5. cikke a heti pihenőidő vonatkozásában legalább 24 órás megszakítás nélküli pihenőidőt ír elő. A Bíróság ebben a körben külön kiemelte, hogy a tagállami szabályozásban található kedvezőbb rendelkezések nem foszthatják meg a munkavállalót az Irányelvben számára biztosított jogoktól. Függetlenül tehát attól, hogy hazánkban kedvezőbb a heti pihenőidő mértéke, ez nem jelentheti azt, hogy a munkavállalót ne illetné még a napi pihenőidő még akkor is, ha az egyébként közvetlenül megelőzi a heti pihenőidő tartamát.
A hazai jogerős ítélet majd csak ezután lesz várható, de az biztos, hogy a jogalkotónak reagálnia kell a Bíróság által megfogalmazott elvekre és lehetséges, hogy e vonatkozásban idén másodszor is sor kerül az Mt. módosítására.
