Gazdaságtudományi kar alakul az ELTE-n


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megalakul az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kilencedik kara: a gazdaságtudományi kar.

Az egyetem 386 éves történelmének legújabb jelentős fejlesztéseként az intézmény szenátusa és 8 jelenlegi kara hétfőn egyhangú határozattal támogatta, hogy a 2017-ben létrejött gazdálkodástudományi intézet augusztus elsejétől gazdaságtudományi karrá alakuljon – derül ki az ELTE közleményéből.

Öt éve az ELTE hallgatóinak még csak mintegy 1 százaléka tanult gazdaságtudományi területen, ez az arány napjainkban már 15 százalék. Megalakult a gazdálkodás- és szervezéstudományi doktori iskola, és a két nagy magyarországi szakegyetemet is megelőzve itt tanul a legtöbb gazdasági mesterképzési hallgató – tudatták, hozzátéve, alapszakos hallgatóik a kiválósági mutatók alapján – szakterülettől függetlenül – „a hazai élbolyhoz tartoznak”.

A közleményben kitértek arra is, hogy a most megalakuló kar az ország 150 kara közül „rögtön a tíz legnagyobb közé tartozik”, egyben a legnagyobb mesterképzési központ is Magyarországon.

Ismertették: 1920-ban jött létre az első magyarországi közgazdaság-tudományi kar, a képzés 1934-ben az első magyarországi egyetemi integrációval a Műegyetemre került, majd 1948-ban önállósodott. Az ELTE szenátusa 2017. május 29-i ülésén fogadta el az egyetem gazdaságtudományi oktatási-kutatási fejlesztési tervét, majd megalapította a rektor alá tartozó, kari önállóságú gazdálkodástudományi intézetet. Így négy év leforgása alatt sikerült újra felépíteni a közgazdasági képzést az ELTE-n – fejtették ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Rejtett tartalék a munkaerőpiacon: karrierszünet után visszatérőket vár a Morgan Stanley

Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek az inaktív szakemberek fontos tartalékot jelenthetnek egy olyan kifeszített munkaerőpiaci környezetben, mint a mostani. A Morgan Stanley budapesti irodája immár kilencedik alkalommal hirdette meg Return to Work – Lendülj újra munkába! programját, amelynek keretében a karrierjüket bármilyen okból megszakítóknak segít visszarázódni. A 16 hetes képzésre október végéig lehet jelentkezni.