Heti pihenőidő


Az a 40 órát el nem érő időszak, melyre nem osztották be a munkavállalót munkavégzésre, nem tekinthető heti pihenőidőnek, mivel nem alkalmas a heti regenerálódáshoz szükséges időtartam funkcióját betölteni. Heti pihenőidőnek csupán a heti 40 órát elérő vagy ezt meghaladó időtartam minősül, így a munkaidőkeret átlagában is csak a 48 órát egybefüggően kitevő időtartam vehető figyelembe – a Kúria eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, az uszodamester felperes munkavégzésének helye egy általános iskola uszodája volt. A munkáltató havi munkaidőkeret alkalmazásával foglalkoztatta heti 40 órás munkaidőben. Munkaidejét akként osztotta be, hogy a felperesnek hétfőtől péntekig naponta 13:30-20:30 között, illetve havonta 3 három esetben vasárnap és 1 napon szombaton 13:30-18:30 kellet dolgoznia. A felperes erre az időszakra 783 234 forint pihenőnapon végzett munkáért járó bérpótlék és késedelmi kamata, 289 251 forint vasárnapi pótlék és késedelmi kamata, valamint 2 500 000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mivel érvelése szerint a munkáltató nem biztosította számára a jogszabályban előírt heti pihenőidőt, illetve jogalap nélkül került sor vasárnapi foglalkoztatására.

Az első- és másodfokú eljárás

A törvényszék elutasította a keresetet. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a munka törvénykönyve (Mt.) értelmében a munkáltató akár egyenlőtlenül is beoszthatta a felperes munkaidejét. A pihenőnapok beosztásánál a heti pihenőnap és a heti pihenőidő szabályaira kellett figyelemmel lennie. A munkavállalónak hetenként legalább 40 órát kitevő és 1 naptári napot magában foglaló megszakítás nélküli pihenőidőt kellett biztosítania, a munkáltató pedig e kötelezettségének eleget tett. Vasárnapra rendes munkaidő többek között a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be. A munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek olyan jellegű tevékenységet kellett ellátnia, amelyet szombaton és vasárnap is végezni kellett, erre figyelemmel jogszerűen osztották be őt rendes munkaidőben vasárnapra, így nem sérült a pihenéshez való joga sem.

Az ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Megállapította, hogy a munkáltató megállapodott a felperessel a munkaidő beosztásáról, az nem volt a munkáltató diktátuma. A felperes nem végzett rendkívüli munkaidőben munkát, így e címen nem vált jogosulttá pótlékra. Kifejtette, hogy bár az elsőfokú bíróság megalapozatlanul rögzítette, hogy a tanuszoda hétvégén is működik, azonban a felperesnek ilyenkor kellett ellátnia a víztisztítási, karbantartási, vagyonvédelmi feladatait. A vasárnapi munkavégzés nem minősült rendkívüli munkaidőben teljesített munkának.

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes szerint a munkáltató nem biztosította számára a munkaidőkeret átlagában a heti 48 óra pihenőidőt. Vitatta, hogy a vasárnapi munkavégzés szükségszerű lett volna, amely abból a tényből is következik, hogy általában 3 vasárnapi munkavégzést követően 1 szombati munkavégzést is beosztott a munkáltató. Ellentmond ennek az a körülmény is, hogy a másik uszodamestertől nem követelte meg a vasárnapi munkavégzést az alperes, továbbá 2020. március 1-jétől neki sem kellett vasárnap munkát végeznie, holott az uszoda ezt követően is működött. Álláspontja szerint nem volt szükségszerű, hogy az alperes vasárnapra is munkavégzésre ossza be, munkáltatója, illetve munkaköre nem minősült rendeltetése folytán e napon is működőnek. Az alperes megsértette a foglalkoztatási feltételeket és nem biztosította a szükséges pihenőidőt a számára, ezért sérült a pihenéshez fűződő személyiségi joga, amiért sérelemdíjat köteles fizetni számára a munkáltató.

Érvelése szerint a munkáltató abban az esetben, amikor a pénteki munkanapot követően vasárnapra osztotta be munkavégzésre 41 óra heti pihenőidőt, míg amikor szombaton kellett munkát végeznie, a hétfői munkakezdésig 43 óra heti pihenőidőt biztosított számára, ezt meghaladó egybefüggő heti pihenőidő azonban nem került kiadásra. Erre figyelemmel nem valósult meg az az Mt.-ben rögzített tétel, miszerint a munkaidőkeret átlagában a heti 48 óra pihenőidőt biztosítani kell a munkavállaló számára.

Az alperes szerint a munkáltató biztosította a felperes számára a 40 óra, egy teljes naptári napot magában foglaló pihenőidőt. A felperes a 40 óra egybefüggő heti pihenőidőn túl a munkaidőkeret átlagában megkapta a neki járó, átlagosan 48 óra heti pihenőidőt. Megítélése szerint mind a közfürdőkre vonatkozó szabályokból, mind a felperes munkaköri leírásából megállapítható, hogy szükség volt a felperes vasárnapi foglalkoztatására. Elsősorban ezen a napon volt szükséges a vízminőség, a vízhőfok ellenőrzése, mert másnap, hétfőn reggel már a gyerekek úsztak, s ebben az időben pedig már mindennek megfelelőnek kellett lennie. A zuhanyozókat és egyéb berendezéseket is csak akkor lehetett megfelelően megtisztítani, ha senki nem volt ott. Erre tekintettel a hétvégi, különösen a vasárnapi munkavégzés szükségszerű és elengedhetetlen volt.

A Kúria megállapításai

Az alkalmazandó Mt. két lehetőséget nyújt a munkavállaló heti pihenésének biztosítására: a munkavállalók számára heti pihenőnapokat vagy heti pihenőidőt kell biztosítani. Az Mt. 106. §-a szerint a heti pihenőnapok helyett hetenként legalább 48 órát kitevő megszakítás nélküli heti pihenőidőt oszthat be a munkáltató. Míg a heti pihenőnap kezdetének és végének időpontja a munkanap kezdetének és végének időpontjához kapcsolódik, addig a heti pihenőidő a beosztás szerinti munkaidő befejezésétől a következő beosztás szerinti munkaidő kezdetéig tart. Míg a pihenőnap esetén a beosztás szerinti napi munkaidő befejezése és a következő munkanap kezdete közötti időtartamot nem kell számításba venni a heti pihenőnap kiadásakor, a heti pihenőidő esetében ez az időtartam annak részét képezi. A heti pihenőidő nem osztható meg, megszakítás nélkül, egybefüggően kell biztosítani a munkavállaló számára a pihenőidőként beosztott 48 (kivételesen 40) óra időtartamot. Ennek megfelelően kellő alap nélkül állította az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy az Mt. pusztán arra kötelezné a munkáltatót, hogy heti 40 óra egybefüggő pihenőidőt biztosítson a munkavállalója számára, és nincs olyan szabály, amely szerint heti 48 óra pihenőidőt egybefüggően kellene kiadni. A heti pihenőidő a munkavállaló pihenését, regenerációját hivatott biztosítani. Az a 40 órát el nem érő időszak, melyre nem osztották be a munkavállalót munkavégzésre, nem tekinthető heti pihenőidőnek, mivel nem alkalmas a heti regenerálódáshoz szükséges időtartam funkcióját betölteni. Heti pihenőidőnek csupán a heti 40 órát elérő vagy ezt meghaladó időtartam minősül, így a munkaidőkeret átlagában is csak a 48 órát egybefüggően kitevő időtartam vehető figyelembe. A felperes igazoltan hetente 41 illetve 43 óra pihenőidőben részesült, nem merült fel azonban azzal kapcsolatos adat, hogy ennél hosszabb egybefüggő, megszakítás nélküli pihenőidőre tekintettel eleget tett az alperes az Mt.-ben rögzített követelményeknek.

A munkavállalók magánélete, családi és társadalmi kapcsolatainak megtartása érdekében jelentősége van annak, hogy a munkavállalók lehetőség szerint vasárnap, illetve a munkaszüneti napon ne végezzenek munkát. Erre figyelemmel a jogalkotó nevesíti azokat az eseteket, amelyekre ez a tilalom nem terjed ki, rögzíti azokat a munkáltatói tevékenységeket, illetve munkaköröket, amelyek indokolják azt, hogy a munkáltató vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezhesse munkavállalóját. Az alperes csupán állította, de nem bizonyította, hogy a felperes által végzett tevékenység szükségszerűen vasárnap volt ellátható. Nem adott magyarázatot arra, hogy miként volt lehetőség arra, hogy havonta egy alkalommal a felperes szombaton végezze ugyanezt a tevékenységet, illetve 2020. március 1-jétől e tevékenység ellátására miért nincs szükség vasárnap.

Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, s a törvényszéket mint munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárás során az alperesnek bizonyítania kell, hogy a perrel érintett időszakban a munkaidőkeretek átlagában biztosította a felperes számára 48 órát kitevő megszakítás nélküli pihenőidőt, továbbá, hogy a felperest olyan jellegű munkakörben foglalkoztatta, amelyben rendeltetése folytán vasárnap rendes munkaidőben köteles volt munkát végezni.

Az ismertetett döntés (Kúria Mfv.IV.10.136/2021/4.) a Kúriai Döntések 2022/6. számában 161. szám alatt jelent meg.

Releváns jogszabályhely: 2012. évi I. törvény 106. § (1), (3) bekezdés.



Kapcsolódó cikkek

2022. december 7.

Változik a Munka törvénykönyve, sok új szabály jön a szabadságokról

Szerdán szavaznak a képviselők a Munka törvénykönyve módosításáról, így jön a kibővített apasági- és szülői szabadság meglehetősen kevés pénzért, bővül a munkáltatók tájékoztatási kötelezettsége, és kiegészül a joggal való visszaélés szabályozása. Rendkívüli helyzetekben a dolgozók szabadságuk kis részével sem rendelkezhetnek szabadon. A változások 2023-tól lépnek hatályba.

2022. december 2.

Kutatás indul a kollektív szerződésekről

Hogyan szolgálhatná jobban a munkajog a kollektív tárgyalásokat? Egy online kérdőív kitöltésével most Ön is elmondhatja véleményét a kollektív szerződések jogi szabályozásáról.

2022. december 2.

Amikor a munkaviszony-megszüntetés módja nem egyértelmű

A nehezen értelmezhető helyzetekből kialakuló jogvitákban sok esetben hosszú és bonyodalmas bizonyítási kérdés, hogy valójában hogyan történt a munkaviszony megszüntetése. Az eset egyedi körülményei, a felek valódi szándékait, nyilatkozatait feltáró magatartásuk rekonstruálása alapján lehet csak döntést hozni. Néhány fontos tudnivalót azonban már kikristályosított a bírói gyakorlat.