Iskolakezdési támogatás – így változtak a szabályok
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az iskolakezdési támogatás kiadásának szabályai 2013-ra alapvetően megváltoztak, így érdemes időben elkezdeni tervezgetni a juttatás kiadását. Továbbra is érvényes szabály, hogy gyermekenként a minimálbér 30%-ig adható ez a juttatás kedvező adózással (35,7% munkáltató által fizetendő közteherrel). Ezt a 29.400 forintos keretet aztán tankönyvre, taneszközre, ruházatra használhatjuk fel.
Változások
Bővülést jelent, hogy a juttatást a tanév első napját megelőző 60. naptól év végéig biztosíthatja a munkáltató a munkavállalójának vagy társas vállalkozás a személyesen közreműködő tagjának és erre korlátozódik az utalványok felhasználási ideje is. Ebben az időszakban aztán adhatjuk egyszer, de akár több részletben is.
Azoknak, akik 2012-ben számlákat számoltak el, új megoldást kell keresniük. A személyi jövedelemadóról szóló törvény egyértelműen fogalmaz: iskolakezdési támogatást 2013-ban kizárólag utalványban adhatunk. A választható megoldások közt szóba jöhet a papír vagy elektronikus utalvány is.
Szolgáltatót választunk
A szolgáltató választásánál a munkáltatók először a szolgáltatók költségeit szokták összehasonlítani. Emellett fontos szempont lehet az elfogadóhelyek száma. Itt nem is az az elsődleges, hogy országos szinten mit nyújt a kibocsátó, hanem a munkatársaink saját környezetében hogyan tudják ezt használni.
Emellett középtávon az elektronikus utalványok használata kevesebb adminisztrációt jelent munkáltatói oldalról, mint a papír alapú jegyek kezelése. Évről-évre fontos kérdés a munkavállalói oldalról, hogy az iskolai tankönyveket tudják-e téríteni az iskolakezdési támogatásból. Nagy előnyt jelenthet, ha ezt egy szolgáltató biztosítani tudja számunkra.
Ki kaphatja?
A kedvező adózás elengedhetetlen feltétele, hogy megfeleljünk a törvényi szabályoknak.
Egy megfelelő gyermek után általában a családi pótlékra jogosult szülei vagy e szülővel közös háztartásban élő házastársak kaphatnak a munkáltatójuktól iskolakezdési támogatást.
A megfelelő gyermek közoktatásban (általános vagy középiskolai oktatásban) vesz részt Magyarországon vagy bármely más EGT államban.
Egy a feltételek szerinti gyermek után azonban mindkét – a fenti szabályoknak megfelelő – szülő igénybe veheti ezt a juttatást a minimálbér 30%-ig.
Minderről pedig egy nyilatkozattal kell rendelkeznie a juttatónak. A nyilatkozat hiányában sajnos nem minősülhet ez a juttatás iskolakezdési támogatásnak.
Akár többször is
Ha valaki alaposabban áttekinti az előbb említett nyilatkozat tartalmát, akkor feltűnhet neki, hogy arról nem nyilatkoztattuk a munkatársunkat, hogy máshol kapott-e ilyen juttatást.
Ez persze azt jelenti, hogy a kedvező adózáshoz nem kell számításba vennünk a máshol kapott értéket.
Ha valaki félállásban dolgozik nálunk, akkor is teljes mértékben megkaphatja az iskolakezdési támogatást, ha másik félállásában vagy saját vállalkozásában személyesen közreműködő tagként már kapott ilyet.
|
Fata László – cafeteria szakértő
2005 óta foglalkozik béren kívüli juttatásokkal. A Cafeteria TREND magazin alapítója, szerkesztője. Eddigi munkája során több mint 70.000 munkavállaló cafeteria rendszerébe szólt bele közvetlenül.
Tanácsadói tudását a magazin mellett több száz fős konferenciákon, hírlevelében, egyetemeken (BME, PTE) és eddig megjelent két könyvében osztja meg az érdeklődőkkel.
|