Jogeset: pedagógus illetménye


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kúria által vizsgált esetben a tanárként dolgozó felperes garantált illetményét növelte a munkáltató, ugyanakkor a garantált összegen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrészen felül illetménypótlékot eltörölte.


A felperes az alperes alkalmazásában állt közalkalmazotti jogviszonyban tanár munkakörben. Illetménye 2013. augusztus 30-án 223.200 forint volt, melyből 174.200 forint volt a garantált illetmény, 49.000 forint a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész, továbbá havi 10.000 forint illetménypótlékban is részesült.

Az alperesnél a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész három részből tevődött össze. Az egyik a fizetési fokozat változásával együtt járó Kollektív Szerződésen alapuló, a másik a fenntartó által meghatározott, a harmadik pedig az igazgató által meghatározott illetményrész.

A munkáltató 2013. szeptember 25-én kelt intézkedésével 2013. szeptember 1-jei hatállyal átsorolta a felperest az F fizetési osztály 11. fizetési fokozatából a Pedagógus I. (főiskolai végzettség) fizetési osztály 11. fizetési fokozatába és havi illetményét 262.895 forint garantált illetményben állapította meg. Ennek megfelelően 2013. szeptember 1-jétől számára a garantált összegen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrészen felül illetménypótlék nem került megállapításra.

Új szolgáltatásokkal bővült a munkajog.hu:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

A felperes az intézkedést sérelmezve keresetet nyújtott be és kérte, a bíróság kötelezze az alperest a garantált összegen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrész címén havi 49.000 forint illetmény-különbözet megfizetésére. Az alperes a kereset elutasítását kérte.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság  a felperes keresetét elutasította, a másodfokú bíróság  az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 2013. szeptember 1-jén hatályba lépett 64. § (2) bekezdése értelmében a nevelési-oktatási intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak az előmenetel és az illetménymegállapítás tekintetében kikerültek a Kjt. hatálya alól, a besorolásra vonatkozó szabályok a továbbiakban nem voltak alkalmazhatók a pedagógus életpálya hatálya alá tartozókra. Ennek megfelelően a munkáltatóknak 2013. szeptember 1-jei hatállyal el kellett végezniük a pedagógusok újra besorolását, az Nkt. 64. §-a, illetve a 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet vonatkozó szabályai alapján. 

A munka törvénykönyve három nyelven

Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben.

További információ és megrendelés >>

Az alperes az Nkt. 7. számú melléklete alapján állapította meg a garantált illetményt 262.895 forintban. Az új összeg egyébként jelentősen meghaladta a felperes pedagógusok előmeneteli rendszerének bevezetése előtti illetményének mértékét, de ennek a jogvita eldöntése szempontjából már nem volt jelentősége, mivel a régi besorolás helyébe – beleértve a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt és az összes pótlékot – az új törvény szerinti besorolás és illetmény lépett.

A felperesnek 2013. augusztus 31-éig a Kjt. vonatkozó rendelkezései szerint is csupán a törvény 66. § (1) bekezdése szerinti garantált illetményre volt alanyi jogosultsága, továbbá amennyiben ennél magasabb illetményt biztosítottak számára a munkáltató döntése alapján, úgy arra az illetményre volt alanyi jogosultsága, amely a két összeg együttes mértéke volt. 2013. szeptember 1-jétől ismételten be kellett sorolni a pedagógusokat az Nkt. rendelkezéseinek megfelelően, így a korábbi besorolással és illetmény megállapítással kapcsolatos munkáltatói intézkedések hatályukat vesztették.

Mivel az alperesnél hatályban volt Kollektív Szerződés a Kjt. korábbi – hatályát vesztett – besorolási rendelkezésén alapult, és ehhez kapcsolódott a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész, annak szabályai az Nkt. 64. §-a hatályba lépése után már nem alkalmazhatók.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.