Kamatdöntés és foglalkoztatás – gazdasági hírelőrejelzés


A héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a Pénzügyminisztérium (PM) közzéteszi az államháztartás május végi, részletes adatait, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a foglalkoztatás és munkanélküliség májusi helyzetéről, valamint a keresetek áprilisi alakulásáról közöl adatokat.

A monetáris tanács kedden tartja kamatdöntő ülését. Május végi ülésén a testület nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót az MNB. A döntéssel a kamatfolyosó felső széle 20,5 százalékról 100 bázisponttal, 19,5 százalékra csökkent. A kamatfolyosó alsó szélét változatlanul 12,5 százalékon hagyta a testület.

Csütörtökön jelenik meg a PM részletes tájékoztatója az államháztartás központi alrendszerének 2023. május végi helyzetéről. A június 8-án kiadott előzetes adatok szerint május végén az államháztartás központi alrendszere 2763,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2752,4 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 56,5 milliárdos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 67,3 milliárdos hiányt mutattak.

A KSH csütörtökön teszi közzé a keresetek áprilisi alakulását. Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6, a nettó 16,5 százalékkal nőtt éves szinten. A reálkereset 6,9 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,2 százalékos kiemelkedő növekedése mellett. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 305 900 forintot ért el, 15,7 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakáét.

Pénteken a foglalkoztatottság-munkanélküliség májusi mutatóit közli a KSH. Idén áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 710 ezer volt, 29 ezerrel több, mint egy éve. A 15-64 évesek közül 4 millió 581 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,3 százalék volt. A munkanélküliek száma 2023 áprilisában 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt. A 2023. február-áprilisi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 27 ezerrel, 197 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,0 százalékra nőtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.