KSH: gyorsult a keresetek emelkedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 


Az év első négy hónapjában 12,4 százalékkal emelkedtek a keresetek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

Az áprilisi 2,3 százalékos és a négyhavi 2,1 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek áprilisiban és január-áprilisban is 10,1 százalékkal emelkedtek.

Nemzetgazdasági szinten az áprilisi átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 226 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 235 000 forintra becsülhető – közölte a KSH.

[htmlbox mt_kommentar]

 

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a vállalkozásoknál 10,9 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset a márciusi 8,5 százalékos éves emelkedés után. A rendszeres – prémiumok, jutalmak és más egyszeri különjuttaások nélkül számolt – bruttó keresetek 9,7 százalékkal voltak magasabbak, míg a nem rendszeres jövedelmek 20,8 százalékkal 41 ezer 600 forintra nőttek.

A költségvetési szektorban 14,2 százalékos volt az emelkedés a márciusi 18,1 százalékos tizenkét havi rekord mértékű emelkedést követően. Ezen belül a rendszeres jövedelmek 10,5 százalékkal emelkedtek, a prémiumok és jutalmak 75,8 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisiakat és átlagosan 31,5 ezer forintra rúgtak.

A közfoglalkoztatottak száma áprilisra 33 ezerrel csökkent egy év alatt, a vállalkozásoknál foglalkoztatottak száma 95 ezerrel, a költségvetésben 12 ezerrel nőtt.

(MTI)

A béremelkedés tovább gyorsult a februári 10,4, illetve 10,3 százalékosról. Az első negyedévben 11,0 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek, a közfoglalkoztatottak nélkül 10,7 százalékos növekedést mért a KSH. 

A versenyszférában 11,6, a költségvetési szerveknél 14,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset márciusban a közfoglalkoztatottak nélkül.

Az emelkedést a rendszeres bérek növekedése határozta meg, amelyek a vállalkozásoknál 12,3, a költségvetésben 14,5 százalékkal haladták meg a tavaly márciusiakat.  

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések volt hatással – állapította meg a jelentés.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 298 300 forint volt. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 206 300 forintra becsülhető – közölte a KSH.

 

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, az első negyedévben mintegy 106 ezren  – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, aminek összege átlagosan 9400, illetve 8700 forint volt. 

Az iparban 319 ezer, az építőiparban 220 ezer forint volt a márciusi bruttó átlagkereset, ami 10,7, illetve 12,6 százalékos éves emelkedést mutat. A legmagasabb fizetések továbbra is a pénzügyi biztosítási szektorban vannak,  ahol szerény 4,0 százalékos éves növekedéssel is  592 ezer forintot lehetett keresni márciusban. 

A költségvetési intézményeknél 252 ezer forint volt az átlagos bruttó kereset, ezen belül a közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás területén dolgozó alkalmazottak 322 ezer forintos fizetése 14,7 százalékkal haladta meg a tavaly márciusit. Az oktatásban 10,0, az egészségügyben 23,8 százalékos emelkedéssel 282, illetve 272 ezer forintra emelkedett a kereset márciusra. 

A KSH adataiból kiderül, hogy a márciusban alkalmazásban állók száma 88 ezerrel – 3,2 százalékkal – múlta felül az egy évvel korábbit, ebből a versenyszférában 68 ezres volt az emelkedés, ami 3,5 százalékosnak felel meg.  

A közfoglalkoztatottak száma egy hónap alatt 31 ezerrel csökkent márciusra, de 133 ezres számuk csak 20 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbinál, amikor havi 18 ezres volt a havi létszámcsökkenés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.