Már máskánt számfejtik a béreket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén augusztus elsején több, a bérszámfejtést érintő változás lépett hatályba, amelyeket először a napokban kifizetendő bérek esetében kell alkalmazni. A BDO Magyarország sajtóközleménye azt mutatja be, hogy az aktuális fizetések miben térnek majd el a korábbiaktól.


„Az egyik szembetűnő eltérést a távolléti díj számításának megváltozott szabályai okozzák – mutat rá Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója.

„Munkavállalói oldalról lényeges változás, hogy az új szabályok alapján mostantól nem fordulhat az elő, hogy például szabadság esetén a munkabér nem éri el a munkaszerződésben megállapított alapbért. Persze ahhoz, hogy a bérszámfejtés a jogszabályoknak megfelelően történjen, a bérszámfejtőknek számos dologra kell tekintettel lenniük. Arra például mindenképpen érdemes figyelniük, hogy immár rendkívüli munkaidőben történő vasárnapi munkavégzés esetén jár ugyan a vasárnapi pótlék, de azt a távolléti díj számítása során nem kell figyelembe venni (ugyanez érvényes az éjszakai és műszakpótlékra is).

A másik, várhatóan gyakran előforduló problémát az fogja okozni, hogy távolléti díj havibérre vonatkozó osztószámára bizonyos esetekben más-más értéket lehet kalkulálni a munkaidő-, illetve a TB-naptárak alapján.”

Nem csupán a távolléti díj számításának változására kell azonban figyelemmel lenniük a bérszámfejtőknek, hanem az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz kapcsolódó elszámolás szabályainak változásaira is, történjék az akár munkaidőkeret, akár elszámolási időszak alapján. Ráadásul ezekben az esetekben – szemben a távolléti díj számításával – a szabályok érvényesülését már most is vizsgálhatják a munkaügyi felügyelők.

Ha az órabéres munkavállalót munkaidőkeretben foglalkoztatják, a munkabért – eltérő megállapodás hiányában – az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának, valamint a napi munkaidőnek az alapulvételével kell kiszámítani.

„Amennyiben a munkavállaló havi alapbéres, egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is a havi bérére lesz jogosult, akár többet, akár kevesebbet dolgozott az általános munkarend szerinti munkaidőhöz képest – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország szakembere. – A különbözetet a munkaidőkeret, vagy az elszámolási időszak végén kell csak rendezni.”


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.