Már nem vizsgálják a bérkompenzációt a munkaügyi ellenőrök?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha a munkaügyi hatóság feltárja, hogy az általa vizsgált munkáltató nem hajtotta végre az elvárt béremelést, akkor erről határozatot hozhat, de munkaügyi bírságot nem szabhat ki. Április 7-től már nem kötelező vizsgálniuk az ellenőröknek, hogy a munkáltató teljesítette-e a bérkompenzációs kötelezettségét.
Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) szóvivője a munkaügyi ellenőrzési törvényre (Met) hivatkozva elmondta: ha a munkaügyi ellenőrzés feltárja, hogy a munkáltató nem hajtotta végre a bruttó 300 000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelést, akkor annak megállapításáról a munkaügyi hatóság határozatot hoz. E megállapítással kapcsolatban – a legtöbb munkaügyi jogsértéstől eltérően – nincs helye a további foglalkoztatás megtiltásának, a szabálytalanság megszüntetésére való kötelezésnek, mint ahogyan a munkaügyi bírság alkalmazásának sem.
A szóvivő hangsúlyozta: a munkaügyi ellenőrzések során a jövőben nem kötelező vizsgálni, hogy a munkáltató teljesítette-e a bérkompenzációra vonatkozó előírásokat, ez április 7-ig volt kötelező, azóta azonban hatályát vesztette az ezt lehetővé tevő rendelkezés.
Az NMH-n belül működő Munkaügyi és Munkavédelmi Igazgatóságnak nincs külön ellenőrzési terve a bérkompenzáció végrehajtásának ellenőrzésére, a felügyelőségek általános gyakorlata szerint történik a vizsgálat – közölte Gedeon András.
Az április 7-étől hatályos jogszabály-módosítás szerint, létszám szempontjából munkaerő-kölcsönzés esetén a kölcsönbeadónál figyelmen kívül kell hagyni bizonyos kölcsönzött munkavállalókat. Az iskolaszövetkezetnél figyelmen kívül kell hagyni azt a nappali tagozatos tanuló munkavállalót, aki olyan, az iskolaszövetkezet szolgáltatását fogadó gazdálkodó szervezetnél dolgozik, amely saját munkavállalói tekintetében sem tett eleget az érintett munkavállalók legalább kétharmada esetében az elvárt béremelésnek – mondta Gedeon András.
(Forrás: MTI)