Még 100 ezer őstermelő nem igényelt kártyát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki eddig az agrárkamara.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki a július végéig igényelőknek – közölte a köztestület.

A tájékoztatás szerint azok az őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak információt.

Az agrárkamara hangsúlyozza: az új igazolvány védett a hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez, öt évig hatályos, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A 190 ezer új igazolvánnyal rendelkező őstermelőn kívül év végéig a mintegy 100 ezer régi, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek is igényelnie kell a kártyát, ha 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánja folytatni tevékenységét – hívja fel a figyelmet a kamara.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.