Meglepte az elemzőket a béremelkedés mértéke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A júniusi béradat pozitív meglepetést okozott az elemzői konszenzushoz mérve, és a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiányát, a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatását mutatja – így kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a júniusi béradatokról kedden kiadott jelentését. 


A KSH jelentése szerint a bruttó átlagkeresetek 14,4 százalékkal nőttek júniusban az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés ismét gyorsult az előző havi, 12,9 százalékos ütemet követően.  Az egyszeri jutalmak és prémiumok 28,7 százalékkal, míg a rendszeres jövedelmek 13,5 százalékkal nőttek.. 

Horváth András, a Takarékbank elemzője szerint a várakozásokat felülmúló júniusi béremelkedés a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiányát, illetve a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatását mutatja. Várakozása szerint idén 13 százalék körüli ütemben  nőhetnek a bérek a bérmegállapodások és az egyre fokozottabb szakember hiány miatt. Ez a növekedési ütem várhatóan a 2018-ban is kitart, a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelés eredményeként. Így a várt 2,3 százalékos éves infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbér növekedés lehet ebben az évben, míg 2013-tól 2017 végéig összesen 31 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 35 százalékkal nőhetnek a reálbérek. 

Egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő időszakban. Az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások – egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások – is ezt tükrözik, továbbá egyes ágazatokban folytatódik az életpályamodellek bevezetése, illetve a turizmusban és a kiskereskedelemben már 240 ezer forintos bérminimumról zajlanak a tárgyalások – írta.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, a  rendszeres bérek növekedése mellett a nem havi rendszerességű juttatások is 28,7 százalékkal nőttek, ami  az elmúlt évek egyik legnagyobb bónusznövekedését jelenti. Rámutatott, hogy átlag feletti volt a bérnövekedés a munkaerőhiány által sújtott építőiparban. A statisztikák szerint 90 ezerrel nőtt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma éves összevetésben, ugyanakkor 49 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma, így nemzetgazdasági szinten is tovább nőtt a munkaerőpiaci kereslet.

 

Az év második felében is hasonlóan dinamikus bérnövekedésre számít az elemző, sőt ahogy a munkaerőhiány egyre jelentősebb problémát okoz, magasabb bérnövekedési adatokat sem tart kizártnak  Az év egészében így akár 13-14 százalék körül alakulhat a keresetek növekedése, ami a lakossági fogyasztás és a fogyasztói bizalom tartós növekedését vetíti előre és érdemben támogathatja a GDP növekedését.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője összességében úgy látja, hogy idén a bérnövekedés éves átlagban 11-12 százalék körül alakulhat, míg az átlagos infláció 2,3 százalékra gyorsulhat, így reálértelemben 9-10 százalék körüli keresetnövekedés is bekövetkezhet. Az erősödő belső keresletnek az lesz a következménye, hogy az infláció jövőre még tovább gyorsulhat és az átlagos áremelkedés üteme 3,4 százalék lehet. A feszes munkaerőpiac, a növekvő bérek és a fokozatosan javuló fogyasztói bizalom abba az irányba mutat, hogy idén a GDP növekedéséhez a háztartások fogyasztása jelentősen hozzájárulhat – jegyezte meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.