Mi lesz most a vasárnapi pótlékkal?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Munkajogi változásokra számíthatunk a vasárnapi újra nyitva tartás kapcsán – írja az RSM blogja.


2016. április 12-én az Országgyűlés a kormány javaslatára visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást. A jogszabály még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, de a parlament oldalán található T/10171 számú törvényjavaslat alapján az alábbi munkajogi változásokra számíthatunk. 

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény értelmében a kiskereskedelmi üzletek fő szabály szerint vasárnapokon és munkaszünet napokon zárva tartottak. A törvény azonban lehetővé tette, hogy

  • adventi vasárnapokon,
  • december 24-én és december 31-én,
  • valamint minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján

kinyithassanak.

A munkaügyi compliance audit

A kötet a vállalatok adminisztratív funkcióinak munkajogi, menedzsment, szakmai, és más vonatkozó piaci előírások alapján történő vizsgálatához nyújt segítséget.

Megrendelés >>

Amennyiben a munkavállalót ilyen fentiek szerinti vasárnapon, ill. december 24-re vagy december 31-re eső vasárnapon, munkavégzésre osztották be olyan üzletben, mely csak erre a fenti kivételes szabályra tekintettel nyithatott ki (tehát nem pékség, újságos stb., ami egyébként is nyitva lehet), akkor őt a standard 50%-os vasárnapi pótlékon felül további extra 50% vasárnapi pótlék illette meg.

A vasárnapi boltzár megszüntetésével egyidejűleg a fenti extra 50%-os vasárnapi pótlék is értelemszerűen megszüntetésre kerül. A vasárnapi munkavégzésért tehát ezentúl a 2 x 50% pótlék helyett csak 1 x 50% pótlék jár a Munka Törvénykönyve szerinti munkavégzés esetén.
Az eddigi szabályozással megegyezően változatlanul fennmarad az a szabály, hogy a húsvétvasárnap, a pünkösdvasárnap, vagy a vasárnapra eső munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén 50% vasárnapi pótlék helyett 100% munkaszüneti napon történő munkavégzésért járó pótlék fizetendő.

A változás a jogszabály kihirdetését követő napon fog hatályba lépni.

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary bérszámfejtési vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 

2016. április 12-én az Országgyűlés a kormány javaslatára visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást. A jogszabály még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, de a parlament oldalán található T/10171 számú törvényjavaslat alapján az alábbi munkajogi változásokra számíthatunk. 

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény értelmében a kiskereskedelmi üzletek fő szabály szerint vasárnapokon és munkaszünet napokon zárva tartottak. A törvény azonban lehetővé tette, hogy

  • adventi vasárnapokon,
  • december 24-én és december 31-én,
  • valamint minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján

kinyithassanak.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Amennyiben a munkavállalót ilyen fentiek szerinti vasárnapon, ill. december 24-re vagy december 31-re eső vasárnapon, munkavégzésre osztották be olyan üzletben, mely csak erre a fenti kivételes szabályra tekintettel nyithatott ki (tehát nem pékség, újságos stb., ami egyébként is nyitva lehet), akkor őt a standard 50%-os vasárnapi pótlékon felül további extra 50% vasárnapi pótlék illette meg.

A vasárnapi boltzár megszüntetésével egyidejűleg a fenti extra 50%-os vasárnapi pótlék is értelemszerűen megszüntetésre kerül. A vasárnapi munkavégzésért tehát ezentúl a 2 x 50% pótlék helyett csak 1 x 50% pótlék jár a Munka Törvénykönyve szerinti munkavégzés esetén.
Az eddigi szabályozással megegyezően változatlanul fennmarad az a szabály, hogy a húsvétvasárnap, a pünkösdvasárnap, vagy a vasárnapra eső munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén 50% vasárnapi pótlék helyett 100% munkaszüneti napon történő munkavégzésért járó pótlék fizetendő.

A változás a jogszabály kihirdetését követő napon fog hatályba lépni.

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary bérszámfejtési vezetője. Az RSM Blog azAdó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.