Munkástanács: 115 ezer forint legyen a minimálbér


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége 115 ezer forintos minimálbérre és 120 ezer forintos szakmunkás-bérminimumra tett javaslatot 2013-ra a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán – írja a Magyar Nemzet pénteki száma.


A munkástanács szerint a béremelésnek átlagkereset alatti körben kompenzálnia kell az adóemeléseket.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) korábban 2013-ra a minimálbér minimálisan 100 ezer, a szakmunkás bérminimum minimálisan 116 ezer forintra emelését tartotta szükségesnek. Ahhoz, hogy az átlagkereset reálértéke 2013-ban ne csökkenjen, legalább bruttó 5 százalékos, az átlagosnál alacsonyabb keresetűeknél ezt meghaladó mértékű béremelést javasol az MSZOSZ.

A minimálbér jelenleg 93 ezer forint, a szakmunkás bérminimum pedig 108 ezer forint – írja a MAgyar Nemzet.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: értéket teremt

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.