Munkaügyi ellenőrzések – érdemes felkészülni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

10 cégből 3 figyel munkaügyeire, miközben 10 munkavállalóból hétnél talál hibát a munkaügyi hatóság, amely rendszeresen vizsgálja, hogy a munkáltatók eleget tesznek-e az előírásoknak, munkavállalóikat jogszerűen foglalkoztatják-e. Bár ez a cégek körében is köztudott, 10 cégből csak 3 ellenőrzi rendszeresen, hogy bérszámfejtése, munkaszerződései és munkaidő-nyilvántartási rendszerei megfelelnek-e az aktuális jogszabályoknak – írja az RSM blogja.


A munkaügyi vizsgálatokra elsősorban a korábbi tapasztalatok alapján a visszaélésekben jobban érintett szektorokban, célzottan kerül sor, de a jogszabályi megfelelés és a dolgozók szabályos bejelentésének ellenőrzése bármikor, bármelyik munkáltatónál megtörténhet. 

A munkaügyi audit még a hatósági ellenőrzés előtt tárhatja fel a hibákat

Az idei első félévben végzett vizsgálatok NGM által közzétett adatai alapján a vizsgált munkavállalók kétharmadát érintette valamilyen szabálytalanság. Az esetek negyedében a nyilvántartással, ötödében a pihenőidővel, illetve a munkabérrel kapcsolatos jogsértéséket tártak fel a munkaügyi ellenőrök. Abejelentés nélküli foglalkoztatás minden nyolcadik munkavállalót érintett.

Saját, hazai vállalatok körében elvégzett őszi felmérésünk szerint körülbelül a cégek harmada monitorozza időről időre munkaügyi területének megfelelő működését, a vállalkozások kétharmadánál ilyen jellegű ellenőrzésre nem kerül sor. 

 

Az eseti, belső ellenőrzések aránya úgy tűnik a cégmérettel arányos; amíg a kisebb cégek közül csupán minden tizedik végez ilyen auditot, a 100 fő feletti cégek – amelyek egyben TB kifizetőhelyek is – esetében tízből hat ellenőriz. Vélhetően utóbbi körben kevesebben is akadnak fel a rostán.

Munkaügyi bírságok és szankciók – a fokozatosság elve érvényesül

A hatóság az év első felében 100 millió forint bírságot szabott ki, illetve túlnyomórészt írásban hívta fel az érintett munkaadók figyelmét a hiányosságokra; a bérfizetés csúszására, elmaradására, a nyilvántartási rendszerek problémáira. A munkaügyi hatóság a problémás esetekben utóellenőrzést is végez, ellenőrzi, hogy a kifogásolt hiányosságokat a cég pótolta-e, ezzel is ösztönözve a transzparens, a szabályoknak megfelelő működést.

Sokféle, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kedvezmény van a rendszerben például a FEOR-számhoz, vagy az életkorhoz kapcsolódóan, a szociális hozzájárulási járulék aránya is csökkent. Mindezért némileg meglepő, hogy miközben jobb feltételekkel lehet ma alkalmazni egy munkavállalót, mint pár évvel ezelőtt, a fekete foglalkoztatás aránya egyes ágazatokban továbbra sem javult. 

5 lépésben a munkavállaló is ellenőrizheti, hogy bejelentette-e munkáltatója! 

A dolgozók maguk is ellenőrizhetik, hogy bejelentésük szabályosan megtörtént-e.  Amennyiben a munkavállaló regisztrált a https://magyarorszag.hu felületre és van érvényes Ügyfélkapu elérése az alábbiakat kell tennie: 

  1. Lépjen be https://magyarorszag.hu felületre. 
  2. A jobb oldali menüsávban válassza ki a felsorolás 4. pontját: TAJ-nyilvántartással összefüggő szolgáltatások. Ide érkezik: https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/taj.html
  3. Kattintson a szürke gombra a középső oszlop tetején: Használom a szolgáltatást. 
  4. A megnyíló ügyfélkapu felületen jelentkezzen be, innen a rendszer automatikusan továbbirányítja az OEP felületére, ide: https://ugyfelkapu.oep.hu/oepu/keret.jsp
  5. A bal menüsorból válassza ki: Biztosítási jogviszony, majd adja meg TAJ számát. 

A megnyíló eredményablakban részletesen végignézhető a munkavállaló egész élettörténete: hol volt bejelentve, mikortól meddig az alábbi adatok alapján: 

  • TAJ
  • Születési név
  • Születési dátum
  • Nyilvántartási szám | Bejelentő név | FEOR | Jogosultság kezdete |Vége

Amennyiben valamilyen adat nem egyezik, a munkavállaló jelezheti ezt közvetlenül a felületen keresztül!

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM Hungary Zrt. bérszámfejtési vezetője. Az RSM  blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.