Munkaügyi perekből közigazgatási: tiltakozik a MASZSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint a közszféra munkaügyi pereinek elbírálását nem indokolt a közigazgatási perek közé helyezni. 


Az MASZSZ tiltakozik a munkaügyi perek járásbírósági hatáskörbe helyezése ellen – közölte a szövetség.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) szeptemberben az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. A közigazgatási bírósági eljárások kikerültek az Országgyűlésnek már benyújtott új polgári perrendtartásból, azokat a javaslat szerint külön törvény szabályozza.  

 

A MASZSZ közleményében felidézi: a Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete (MBOE) október 7-én tartott közgyűlésén megállapította, jelenleg nincs olyan társadalmi, gazdasági, költségvetési vagy közjogi körülmény, mely a jelenlegi elsőfokú bírósági szervezeti rendszer megváltoztatását alappal igényelhetné. A jelenlegi rendszer a három éve végrehajtott bírósági reform eredménye, amely a regionális szinten működő közigazgatási-munkaügyi kollégiumok létrehozását eredményezte.

Az önálló munkaügyi bíráskodás fenntartása mellett szól, hogy a jogszabályban az egyik oldalon mindig a munkáltató áll, függetlenül annak elnevezésétől. A munkáltató-munkavállaló jogviszonyában a polgári jogi jogviszonytól eltérően nem a mellérendeltség érvényesül, hanem egyenlőtlen helyzetűek a felek, ezért ezen ügyek elbírálása más felkészültséget igényel. 

A közszférában a humán erőforrás felett az állam a munkajog útján gyakorol hatalmat. A közszféra munkaügyi pereinek elbírálását nem indokolt a közigazgatási perek közé helyezni, mert a munkaügyi per nem egyszerű polgári per, hanem a munkaügyi konfliktusok feloldását is szolgálja, ami közigazgatási perben nem lehetséges. 

A közszolgálati jogviszonyok a munkajog részét képező speciális jogterületek, valamint a társadalom, a társadalombiztosítás és a szociális szféra joga (nyugellátás, egészségbiztosítás, családtámogatás, gyermekvédelem) is munkajogi szaktudást, munkaügyi bírósági hatáskört igényel. 

A specializáció a jelenlegi szervezeti keretek között az egy bíróságon belüli két szakág különállásával továbbra is megvalósítható, legalább a jelenlegi rendszer fenntartása indokolt, azonban az EU országaiban több példa is van az önálló különbíróságként való működésre is. 

„A MASZSZ az utóbbi szervezeti formában látja biztosítottnak a munkavállalók érdekében az önálló munkaügyi bíráskodás fenntartását, kifejezetten tiltakozik a munkaügyi perek járásbírósági hatáskörbe helyezése ellen” – írják közleményükben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.