A német szövetségi munkaügyi bíróság az EU luxembourgi bíróságától kért választ arra, milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől?
I. Bevezetés
Milyen feltételekkel térhetnek el a szociális partnerek által kötött kollektív szerződések a munkavállalókkal való egyenlő bánásmód alapelvétől? A német szövetségi munkaügyi bíróság (Bundesarbeitsgericht) különösen e kérdés két vonatkozása tekintetében kért iránymutatást a luxembourgi taláros testülettől – egyrészt az egyenlő bánásmódnak a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008/104/EK irányelv[2] 5. cikkének (1) bekezdése szerinti alapelve és a kollektív szerződések által eme irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében tiszteletben tartandó „kölcsönzött munkavállalók általános védelmének” fogalma közötti kapcsolat vonatkozásában. Másrészt abban, hogy az ilyen kollektív szerződések milyen mértékben képezhetik bírósági felülvizsgálat tárgyát annak ellenőrzése érdekében, hogy tiszteletben tartják-e a kölcsönzött munkavállalók általános védelmét[3].
A német szövetségi munkaügyi bíróság előtt folyamatban lévő ügyben C. M. kölcsönzött munkavállaló az egyenlő bánásmód alapelvének állítólagos megsértése miatt kért kártérítést, ami a fizetésére vonatkozott.
A 2008/104 irányelv 1. cikkére hivatkozással megállapítható, hogy a felek közötti e jogvitára a 2008/104 irányelv alkalmazható.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő német szövetségi munkaügyi bíróság az EUB-tól a „kölcsönzött munkavállalók általános védelme” fogalmának meghatározását kérte, amely fogalom nem szerepel a munkaerő-kölcsönzésről szóló német törvényben. Az EUB-ot a 2008/104 irányelv 5. cikke (1) és (3) bekezdésének értelmezésére kérték fel annak érdekében, hogy a német bíróság meghatározhassa, valamely kollektív szerződés milyen mértékben térhet el a fizetés tekintetében az egyenlő bánásmód alapelvétől.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát konkrétan a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008. november 19-ei 2008/104/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének az értelmezésére vonatkozott.
II. A tényállás
A TimePartner munkaerő-kölcsönző vállalkozás 2017 januárja és áprilisa között – határozott idejű munkaszerződés alapján – kölcsönzött munkavállalóként alkalmazta C. M.-et, akit ennek keretében mint rendeléskezelőt egy kiskereskedelmi vállalkozás rendelkezésére bocsátották.
A kölcsönvevő vállalkozás összehasonlítható munkavállalói, akikre a Bajorország kiskereskedelmi ágazatában dolgozó munkavállalóinak kollektív szerződése alkalmazandó, 13,64 eurós bruttó órabért kaptak. E munkáért C. M. bruttó 9,23 eurós órabért kapott a kölcsönzött munkavállalókra alkalmazandó ama két szakszervezet között létrejött kollektív szerződésnek megfelelően, amelyeknek a TimePartner Personalmanagement GmbH, illetve C. M. is tagja volt.
A szolgáltatói szektor kollektív szerződése eltért az egyenlő bánásmód német jogban[4] elismert elvétől, mivel a kölcsönzött dolgozók esetében alacsonyabb díjazást írt elő a bajorországi (Németország) kiskereskedelmi ágazat munkavállalóira vonatkozó kollektív szerződés feltételei alapján a kölcsönvevő vállalkozás munkavállalóinak biztosított 13,64 eurós bruttó órabérnél.
Ezért C. M. a würzburgi munkaügyi bíróság (Arbeitsgericht Würzburg) előtt indított keresetével 1296,72 euró kiegészítő díjazást követelt, amely összeg az ama díjazáshoz képest számított különbözetnek felelt meg, amely őt a bajorországi kiskereskedelmi ágazat munkavállalóinak kollektív szerződése értelmében megillette volna. Azzal érvelt, hogy az AÜG és a kölcsönzött munkavállalókra vonatkozó kollektív szerződés vonatkozó rendelkezései ellentétesek a 2008/104 irányelv 5. cikkével. A TimePartner vitatta, hogy a kölcsönzött munkavállalókra alkalmazandó kollektív szerződésekben előírttól eltérő díjazást lenne köteles fizetni.
Keresetének elutasítása után C. M. fellebbezett a nürnbergi munkaügyi fellebbviteli bíróságnál (Landesarbeitsgericht Nürnberg), amely a fellebbezését elutasította. Ezt követően C. M. a kérdést végül előterjesztő szövetségi munkaügyi bírósághoz nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. E bíróság úgy vélte, hogy C. M. felülvizsgálati kérelmének végső kimenetele a 2008/104 irányelv 5. cikkének értelmezésétől függ, ezért eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.
III. Az EUB értékelése
III.1. Első kérdésével arra kereste a választ, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni: e rendelkezés a „kölcsönzött munkavállalók általános védelmének” fogalmára való hivatkozással megköveteli-e, hogy a kölcsönzött munkavállalók olyan sajátos védelmi szintjét vegyék figyelembe, amely meghaladja azt a szintet, amelyet általában a munkavállalók számára a nemzeti jog és az uniós jog az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében meghatároz.
Luxembourg a kérdés kapcsán rögzítette, hogy az „alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek” fogalmát a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének f) pontja határozza meg, és az a munkaidő hosszára, a túlmunkára, a szünetekre, a pihenőidőre, az éjszakai munkára, a szabadságokra, a munkaszüneti napokra és a fizetésre vonatkozik.
Célkitűzéseit illetően az irányelv (10)–(12) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a kölcsönzött munkavállalók jogi helyzetét, jogállását és munkafeltételeit illetően az EU-n belül jelentős különbségek állnak fenn. A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzés nemcsak a vállalkozások rugalmasság iránti igényeit elégíti ki, hanem a dolgozók ama igényét is, hogy magánéletüket és munkájukat összeegyeztessék, hozzájárulva ezáltal a munkahelyteremtéshez, valamint a munkaerőpiaci részvételhez és a munkaerőpiaci integrációhoz. Célja továbbá, hogy a kölcsönzött munkavállalókat védő olyan keretet hozzon létre, amely megkülönböztetéstől mentes, átlátható és arányos, és egyúttal tiszteletben tartja a munkaerőpiacok, valamint a munkaügyi kapcsolatok különbözőségét is[5].
Az irányelv (16) preambulumbekezdése szerint annak érdekében, hogy rugalmas módon lépést lehessen tartani a munkaerőpiacok és a munkaügyi kapcsolatok változatosságával, a tagállamok lehetővé tehetik a szociális partnerek számára, miszerint – a kölcsönzött munkavállalókra vonatkozó védelem általános szintjének tiszteletben tartása mellett –a munka- és foglalkoztatási feltételeket meghatározzák.
Az EUB a 2008/104 irányelv 2. cikkében kimondott, a kölcsönzött munkavállalók védelmének biztosítására irányuló célkitűzés és a munkaerőpiacok változatosságának tiszteletben tartása közötti összhang biztosítása érdekében megállapította, ha valamely kollektív szerződés az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése alapján az e cikk (1) bekezdésétől eltérve lehetővé teszi, hogy az alapvető munkafeltételek terén a kölcsönzött munkavállalókkal szemben eltérő bánásmódot biztosítsanak a kölcsönvevő vállalkozás saját munkavállalóival szemben alkalmazott bánásmódhoz képest, e kölcsönzött munkavállalók „általános védelme” kizárólag akkor biztosított, ha ellentételezésként olyan előnyöket nyújtanak a számukra, amelyek ezen eltérő bánásmód kompenzálását célozzák. A kölcsönzött munkavállalók általános védelme szükségszerűen csökkenne, ha az ilyen szerződés e munkavállalók tekintetében az alapvető feltételek közül egynek vagy többnek a csökkentésére korlátozódna.
Ugyanakkor a 2008/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének hatályára tekintettel – amely szerint a kölcsönzött munkavállalókat ugyanazok az alapvető feltételek illetik meg, mint a kölcsönvevő vállalkozás saját munkavállalóit – az e cikk (3) bekezdése szerinti általános védelem tiszteletben tartása nem követeli meg a kölcsönzött munkavállalók sajátos védelme olyan szintjének figyelembevételét, amely meghaladja azt a szintet, amelyet e feltételek tekintetében a nemzeti jog és az uniós jog által általában a munkavállalók védelmére vonatkozóan előírt kötelező rendelkezések rögzítenek.
A kölcsönzött munkavállalókkal szembeni eltérő bánásmód hatásait kompenzáló előnyöknek a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott alapvető munka- és foglalkoztatási feltételekre kell vonatkozniuk, mint amilyen a munkaidő hossza, a túlmunka, a szünetek, a pihenőidő, az éjszakai munka, a szabadságok és a munkaszüneti napok, valamint a fizetés.
Szövegkörnyezetét tekintve az irányelv 5. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően, a fizetés tekintetében eltérjenek az egyenlő bánásmód elvétől például olyan esetekben, amikor a munkaerő-kölcsönzővel kötött tartós munkaszerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállaló a kikölcsönzések közötti időszakokban is kap fizetést.
Az EUB szerint ily módon – ha a tagállamok a kölcsönzött munkavállalók fizetését kizárólag alacsonyabb szinten határozhatják meg annál, mint amely az egyenlő bánásmód elve értelmében kötelező, feltéve, hogy ezt a hátrányt egy olyan alapvető munka- és foglalkoztatási feltételhez kapcsolódó előny biztosításával kompenzálják, mint amilyen a fizetés, – paradox lenne elfogadni azt, hogy a szociális partnerek, jóllehet kötelesek biztosítani az érintett munkavállalók általános védelmét, úgy járhatnak el, hogy ők maguk nem kötelesek az érintett kollektív szerződésben előírni valamely, az említett alapvető feltételekkel kapcsolatos előny nyújtását.
Ez még inkább igaz a kizárólag határozott időre szóló szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalókra, akiknek – mivel kétséges, hogy a kölcsönzések közötti időszakban is kapnak fizetést – jelentős kompenzációs előnyt kell kapniuk az alapvető feltételek tekintetében, amelynek lényegében legalább olyan szintűnek kell lennie, mint amelyet a határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalóknak nyújtanak.
III.2. Az előterjesztő bíróság második kérdése annak megválaszolására irányult, milyen feltételek mellett tekinthető mégis úgy, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében az alapvető munkafeltételek és a munkavégzés terén az érintett kölcsönzött munkavállalók hátrányára eltérő bánásmódot engedélyező kollektív szerződés biztosítja az érintett kölcsönzött munkavállalók általános védelmét.
II.2.a) A második kérdés a) alkérdésével a német bíróság arra kereste választ, a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy a kölcsönzött munkavállalók általános védelmének biztosítására irányuló kötelezettség tiszteletben tartását elvontan, az eltérő bánásmódot engedélyező kollektív szerződés fényében a közvetlenül a kölcsönvevő vállalkozás által alkalmazott összehasonlítható munkavállalók tekintetében alkalmazandó alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek összehasonlításával kell értékelni.
Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a 2008/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első albekezdésével összhangban a kölcsönzött munkavállalókat a kölcsönvevő vállalkozásnál töltött kikölcsönzés időtartama alatt legalább olyan alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeknek kell megilletniük, mintha az adott állás betöltésére közvetlenül a kölcsönvevő vállalkozás vette volna fel őket[6].
A kölcsönzött munkavállalók főszabály szerint ugyanazon alapvető munka- és foglalkoztatási feltételekre jogosultak, mint amelyek akkor lennének alkalmazandók, ha őket a kölcsönvevő vállalkozás közvetlenül alkalmazta volna. Így az 5. cikk (3) bekezdésének eltérő jellegéből, valamint a 2008/104 irányelv céljából az következik, hogy az irányelv 5. cikkének (3) bekezdésében előírt eltérést engedő rendelkezés annak konkrét vizsgálatát írja elő, hogy az olyan kollektív szerződés, amely lehetővé teszi az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek területén a kölcsönzött munkavállalók és a kölcsönvevő vállalkozás összehasonlítható munkavállalói közötti eltérő bánásmódot, ténylegesen biztosítja-e a kölcsönzött munkavállalók általános védelmét az eme eltérő bánásmód kompenzálását célzó bizonyos előnyök biztosításával. Ennél fogva ezt a vizsgálatot a kölcsönvevő vállalkozás összehasonlítható munkavállalóira alkalmazandó alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek alapján kell elvégezni.
Következésképp:
III.2. b) A második kérdés b) alkérdésével a német bíróság lényegében arra várt választ, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni, a kölcsönzött munkavállalók általános védelmének biztosítására irányuló kötelezettség megköveteli, hogy az érintett kölcsönzött munkavállaló és a munkaerő-kölcsönző vállalkozás között határozatlan idejű munkaszerződés álljon fenn.
Az EUB szerint kétségtelen, hogy az irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a fizetés tekintetében a tagállamok – a szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően – mentességet biztosíthatnak az egyenlő bánásmód elve alól olyan esetekben, amikor a munkaerő-kölcsönzővel kötött határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállaló a kikölcsönzések közötti időszakokban is kap fizetést. Ugyanakkor – e rendelkezéstől eltérően – a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése nem ír elő semmilyen különös szabályt a határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalók helyzetére vonatkozóan.
A kérdés kapcsán rámutatott arra, hogy az irányelv 5. cikkének (2) bekezdése maga határozza meg a konkrét kompenzációt – azaz a kikölcsönzések közötti időszakban nyújtott fizetést, amelyet a határozatlan idejű szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalók számára az egyenlő bánásmód elvétől a fizetés tekintetében történő való eltérés ellentételezéseként kell nyújtani –, míg e cikk (3) bekezdése lehetővé teszi a szociális partnerek számára, hogy önállóan tárgyaljanak az egyenlő bánásmód elvétől való eltérés pontos jellegéről, valamint arról az előnyről, amely a kölcsönzött munkavállalók általános védelme biztosításának feltételével ezen eltérés hatásainak kompenzálására szolgál.
Az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése – az általános védelem fenntartása mellett – minden kölcsönzött munkavállaló tekintetében lehetővé teszi az egyenlő bánásmód elvétől eltérő kollektív szerződés megkötését anélkül, hogy különbséget tenne a munkaerő-kölcsönző vállalkozással kötött munkaszerződésük időtartamának határozott vagy határozatlan jellege alapján. Ilyen esetben egyébként nem zárható ki, hogy a fizetés – akár határozatlan, akár határozott idejű szerződés alapján – két kölcsönzési időszak közötti fenntartását figyelembe lehessen venni az említett általános védelem értékelése céljából[8].
A kérdés értelmezése során fontos, hogy a határozott időre szóló szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalók olyan jelentős előnyhöz jussanak, amely lehetővé teszi azon fizetésbeli különbség kompenzálását, amely őket a munkavégzés során a kölcsönvevő vállalkozás összehasonlítható munkavállalóihoz képest éri.
III.3. Harmadik kérdésével a német bíróság arra keresett választ, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni, miszerint a nemzeti jogalkotónak elő kell írnia az e rendelkezés értelmében vett kölcsönzött munkavállalók általános védelme biztosításának feltételeit és kritériumait, ha az érintett tagállam lehetőséget biztosít a szociális partnerek számára arra, hogy olyan kollektív szerződéseket tartsanak fenn vagy kössenek, amelyek lehetővé teszik az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek terén az eltérő bánásmódot említett munkavállalók hátrányára.
Miként az az irányelv (16) preambulumbekezdésén túl, a (19) preambulumbekezdésének megállapításából kitűnik, az irányelv nem érinti sem a szociális partnerek autonómiáját, sem a szociális partnerek közötti kapcsolatokat, beleértve azt a jogot, hogy – a nemzeti joggal és gyakorlatokkal összhangban a hatályos közösségi jogszabályok tiszteletben tartása mellett – kollektív megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokat folytassanak, és ilyen megállapodásokat kössenek.
Összességében a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdésével a tagállamok számára biztosított ama lehetőség, miszerint lehetővé tegyék a szociális partnerek számára az egyenlő bánásmód elvétől – amint azt e cikk (1) bekezdése végrehajtja – eltérő kollektív szerződések kötését, összhangban áll az EUB ítélkezési gyakorlatával, amely szerint a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy elsősorban a szociális partnerekre bízzák ama szociálpolitikai célok megvalósítását, amelyeket az e területre vonatkozó irányelv meghatároz[9].
Ez a lehetőség azonban nem mentesíti a tagállamokat ama kötelezettségük alól, hogy megfelelő törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekkel biztosítsák, miszerint minden kölcsönzött munkavállaló teljes mértékben részesülhessen a számára a 2008/104 irányelvben előírt védelemben. Így, amikor a tagállamok lehetőséget biztosítanak a szociális partnerek számára, hogy olyan kollektív szerződéseket kössenek, amelyek a 2008/104 irányelv 5. cikke (3) bekezdésének megfelelően lehetővé teszik a kölcsönzött munkavállalók hátrányára alkalmazott eltérő bánásmódot, e munkavállalók általános védelmét kötelesek biztosítani.
Azonban az irányelv e rendelkezéséből, továbbá a (16) és (19) preambulumbekezdéséből következő céljára tekintettel – a szociális partnerek ama kötelezettsége alapján, miszerint a kölcsönzött munkavállalók számára általános védelmet biztosítsanak – a tagállamoknak nem kell részletesen meghatározniuk azokat a feltételeket és kritériumokat, amelyeknek a kollektív szerződéseknek meg kell felelniük.
III.4. Az előterjesztő bíróság negyedik kérdésével arra nézve kért jogértelmezést, biztosítják-e a kölcsönzött munkavállalók általános védelmének tiszteletben tartását az olyan jogszabályok, amelyek – mint az AÜG 2017. április 1-jétől hatályos változata. Az EUB a harmadik kérdésre adott válaszára tekintettel a negyedik kérdés megválaszolását nem tartotta szükségesnek.
III.5. Az előterjesztő bíróság ötödik kérdésével – amelyet a harmadik kérdésre adott nemleges válasz esetére tett fel – arra várt választ, hogy az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében a kölcsönzött munkavállalók hátrányára eltérő bánásmódot e rendelkezés alapján lehetővé tévő kollektív szerződések képezhetik-e hatékony bírói felülvizsgálat tárgyát annak ellenőrzésére, hogy a szociális partnerek tiszteletben tartották-e az e munkavállalók általános védelmének biztosítására irányuló kötelezettségüket.
Miként az EUB korábbi ítéletében már megállapította, a szociális partnerek széleskörben rendelkeznek mérlegelési jogkörrel nemcsak a szociál- és foglalkoztatáspolitika területét érintő célok, hanem e kitűzött célok elérésére alkalmas intézkedések megválasztása terén is[10]. A mérlegelési mozgásteret az uniós jog tiszteletben tartásának biztosítására irányuló kötelezettség határolja körül. Ha a kollektív tárgyaláshoz való, a Charta 28. cikke által biztosított jog uniós jogi rendelkezéseket érint, akkor e jogot az uniós jog alkalmazási körén belül, azzal összhangban kell gyakorolni[11].
Bár a 2008/104 irányelv rendelkezései nem írják elő a tagállamoknak, hogy 5. cikkének (3) bekezdése értelmében vett, a kölcsönzött munkavállalók általános védelmét biztosító, meghatározott szabályozást fogadjanak el, a tagállamoknak – beleértve a bíróságaikat is – gondoskodniuk kell arról, hogy az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek és a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésre vonatkozó eltérő bánásmódot engedélyező kollektív szerződések többek között kölcsönzött munkavállalók (a 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése szerinti) általános védelmét biztosítsák.
Az olyan kollektív szerződésnek, amely a kölcsönzött munkavállalók díjazását a közvetlenül felvett munkavállalókhoz képest csökkenti, kompenzációs előnyökről kell rendelkeznie.
IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete
1) A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008. november 19-ei 2008/104/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének (3) bekezdése a „kölcsönzött munkavállalók általános védelmének” fogalmára való hivatkozással nem követeli meg, hogy a kölcsönzött munkavállalók sajátos védelmi szintjét figyelembe vegyék, amely meghaladja azt a szintet, amelyet általában a munkavállalók számára a nemzeti jog és az uniós jog az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében meghatároz. Ha azonban a szociális partnerek kollektív szerződés útján megengedik az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek terén a kölcsönzött munkavállalók hátrányára alkalmazott eltérő bánásmódot, e kollektív szerződésnek – az érintett kölcsönzött munkavállalók általános védelmének biztosítása érdekében – olyan, alapvető munka- és foglalkoztatási feltételekkel kapcsolatos előnyöket kell biztosítania e munkavállalóknak, amelyek kompenzálják az általuk alkalmazott eltérő bánásmódot.
2) A 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében a kölcsönzött munkavállalók általános védelmének biztosítására irányuló kötelezettség tiszteletben tartását konkrétan kell értékelni, összevetve egy adott munkakör tekintetében a kölcsönvevő vállalkozás által közvetlenül foglalkoztatott munkavállalókra alkalmazott alapvető munka- és foglalkoztatási feltételeket a kölcsönzött munkavállalókra alkalmazott feltételekkel, hogy ekként meg lehessen határozni, az említett alapvető feltételek tekintetében nyújtott kompenzációs előnyök lehetővé teszik-e az elszenvedett eltérő bánásmód hatásainak ellensúlyozását.
3) A 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése a kölcsönzött munkavállalók általános védelmének biztosítására irányuló kötelezettség nem követeli meg, hogy az érintett kölcsönzött munkavállaló és a munkaerő-kölcsönző vállalkozás között határozatlan idejű munkaszerződés álljon fenn.
4) A 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében a nemzeti jogalkotónak nem kell előírnia az e rendelkezés értelmében vett kölcsönzött munkavállalók általános védelme biztosításának feltételeit és kritériumait, ha az érintett tagállam lehetőséget biztosít a szociális partnereknek arra, hogy olyan kollektív szerződéseket tartsanak fenn vagy kössenek, amelyek lehetővé teszik az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek terén az eltérő bánásmódot az említett munkavállalók hátrányára.
5) A 2008/104 irányelv 5. cikkének (3) bekezdése értelmében az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében a kölcsönzött munkavállalók hátrányára eltérő bánásmódot e rendelkezés alapján lehetővé tévő kollektív szerződések hatékony bírói felülvizsgálat tárgyát kell, hogy képezhessék annak ellenőrzése céljából, miszerint a szociális partnerek tiszteletben tartották-e az e munkavállalók általános védelmének biztosítására irányuló kötelezettségüket.
Lábjegyzetek:
[1] 2022. december 15-ei C. M. és a TimePartner Personalmanagement GmbH C‑311/21. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2022:983 (Ítélet)
[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve (2008. november 19.) a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről. A kölcsönzött munkavállalókat munkaerő-kölcsönző iroda foglalkoztatja, és a kölcsönvevő vállalkozásoknál való ideiglenes munkavégzésre kölcsönzi ki (Irányelv)
[3] Anthony Michael Collins főtanácsnoknak a C. M. kontra TimePartner Personalmanagement GmbH C‑311/21. sz. ügyben tett indítványa (Indítvány) 1. pont
[4] Az 1995. február 3‑ai Arbeitnehmerüberlassungsgesetz BGBl. 1995. I, 158. o., 2017. március 31‑éig hatályos változata 9. §‑ának szövege szerint
[5] Ítélet 35. pont
[6] 2022. május 12‑ei Luso Temp-ítélet, C‑426/20, EU:C:2022:373, 49. pont
[7] Temp-ítélet, 50. pont
[8] Ítélet 56. pont
[9] 2202. március 17‑ei Daimler-ítélet, C‑232/20, EU:C:2022:196, 108. pont
[10] Bedi-ítélet, 59. pont
[11] Bedi-ítélet, 69. pont
