NGM: 13 milliárd jut a kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idén a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára a tavalyihoz hasonló összegű, 13 milliárd forintos támogatási forrás áll rendelkezésre új munkahelyek teremtésére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.


A tervek szerint ebből a támogatásból 1100-1200 vállalkozásnál várhatóan 6500 új munkahely jön létre 2014-ben, és további mintegy 12 ezer már meglévő munkahelyet is meg lehet őrizni – mondta Czomba Sándor.

A pályázati feltételek a múlt évihez hasonlóak, a kiírás az érdeklődők számára az interneten már hozzáférhető. A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatal munkaügyi központjához lehet benyújtani február 14-ig, azok támogatásáról április 4-ig születik miniszteri döntés – közölte az államtitkár.

Foglalkoztatás a közszférában 2014-ben

Szakmai fórum és képzés a változásokról: 2014. január 22.

Előadó:  dr. Kártyás Gábor munkajogász

Jelentkezzen most!

Az államtitkár emlékeztetett: a pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek rész, amelyek a támogatást igénylő beruházást még nem kezdték el, ám azt 2104 november 30-ig befejezik. Vállalják, hogy a támogatással legalább két, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítenek munkahelyet, és a már meglévő és az újonnan felvett munkavállalókat a beruházás befejezése után még legalább két évig foglalkoztatják, a támogatással létrehozott kapacitást pedig három évig működtetik.

A vissza nem térítendő támogatás keretében új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, valamint új létesítmények építésnek költségei számolhatók el.

Munkavállalónként az alaptámogatás 1,5 millió forint. Ez az összeg maximum 3 millió forint lehet összesen új munkahelyenként. A támogatás összege akkor növekszik, ha az új munkahelyen a vállalkozás nyilvántartott álláskeresőt, vagy roma munkavállalót alkalmaz, vagy a vállalkozás hátrányos helyzetű térségben, illetve szabad vállalkozási zónában működik. A pályázati összeg maximuma 120 millió forint lehet, de ez tovább növekedhet, amennyiben a beruházás például hátrányos helyzetű térségben, régióban valósul meg.

Czomba Sándor utalt arra is hogy 2010 óta valamivel több mint 2100 kkv részesült összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban. Ez idő alatt a munkahelyteremtésre felhasználható forrás éves keretösszege 2 milliárd forintról 13 milliárd forintra, azaz hat és félszeresére nőtt.

(Forrás: MtI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: értéket teremt

Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.