Nőttek a keresetek októberben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bruttó keresetek 5,7, a nettó 7,2 százalékkal voltak magasabbak idén októberben mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A rekord alacsony 0,9 százalékos októberi inflációval számolva a reálbérek 6,2 százalékkal nőttek 2012 októberéhez képest a családi adókedvezmények hatását nem számolva.


A KSH adatai szerint nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 174 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 181 600 forintra becsülhető.

Októberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt munkavállalót foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 262 200 forint volt.

A január-októberi időszakban a bruttó átlagkereset 258 300 forint volt, 6,0 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos növekedése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt. 

 

Az év első tíz hónapjában a nettó keresetek – a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése révén – a bruttó bér átlagánál magasabban, 7,6 százalékkal emelkedtek. 

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó kereset 6,4, a nettó 8,0 százalékkal haladta meg a tavaly októberit. A vállalkozásoknál 5,3 százalékkal nőttek a bruttó és 6,9 százalékkal a nettó keresetek, a költségvetési szektorban 9,4, illetve 11,0 százalékos volt az emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A január-októberi időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 258 300 forint volt.

Az év első tíz hónapjában a bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (511 700 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (151 700 forint). A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 271 600 forint volt. 

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 171 800 forint volt. Idén a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családoknál – jelentősen módosultak, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 179 000 forintra becsülhető.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,2 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,4 százalékkal emelkedett.

(MTI)

A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó keresetek növekedése 6,3, a nettóé 7,9 százalékos volt a nemzetgazdaságban. A versenyszférában 5,1 százalékkal nőttek a bruttó bérek és 6,8 százalékkal a nettó. A közszférában 7,6 százalékkal magasabbak voltak a  bruttó bérek, mint tavaly októberben, a nettó keresetek 8,5 százalékkal emelkedtek, a közfoglalkoztatottakat nem számítva rendre 9,4 és 10,5 százalékos volt a növekedés.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.