Osszuk be másképp: a részmunkaidő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az atipikus munkaidő-szervezési módszerek közül a részmunkaidő az egyik legritkábban előforduló megoldás ma Magyarországon. Dr. Kozma Anna, a XII. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadásában a részmunkaidős munkaszerződések legfontosabb tudnivalóit ismertette munkáltatói és munkavállalói szemszögből, és bemutatta a foglalkoztatási forma speciális eseteit is.


Sokszor éri vád a szakmát a részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatban, hogy tulajdonképpen minek is foglalkozunk vele, hiszen ez nagyon szűk terület és nagyon kevesen dolgoznak ilyen munkaviszonyban. Ez kétségtelenül így van: Magyarországon a legfrissebb, első negyedévi statisztikák szerint az összes foglalkoztatott kb. 6 százaléka, nagyjából 465 ezer ember dolgozik részmunkaidőben – kezdte előadását dr. Kozma Anna ügyvéd a XII. Magyar Munkajogi Konferencián.

Más európai országokban lényegesen elterjedtebb ez a foglalkoztatási forma: Hollandiában, amely torony magasan vezet az EU-ban a részmunkaidő foglalkoztatás tekintetében, 40 százalék, Németországban és Ausztriában 20-25 százalék az így foglalkoztatott munkavállalók száma. Fontos megjegyezni, hogy ez valamelyest a jóléti társadalmak sajátossága, ahol elegendő egy vagy másfél foglalkoztatott ahhoz, hogy egy család megéljen. Az adat annyiban csalóka, – tette hozzá az előadó – hogy pont azokban az országokban a legkisebb a gyermekvállalási hajlandóság, ahol a részmunkaidős foglalkoztatás a leginkább elterjedt.

A régi Munka Törvénykönyvben volt egy sereg, az atipikus munkaviszonyokra vonatkozó szabályozás , az új Mt.-vel ellentétben ekkor ezeket még nem szedték össze külön fejezetben. Az új Munka Törvénykönyvben a 15. fejezetben találhatók az általánostól eltérő szabályokkal bíró munkaviszonyokról vonatkozó rendelkezések, de érdekes módon a részmunkaidőre vonatkozó előírások ebből kimaradtak. Dr. Kozma Anna szerint erre nem is volt szükség, mert önmagában azon kívül, hogy a munkavállaló munkaideje kevesebb, mint az általánosan megszokott, erre a munkaviszonyra speciális rendelkezés nem vonatkozik. Nem tekinthetjük tehát tipikusan atipikus munkaviszonynak, mint például a kölcsönzést, vagy más hasonló jogviszonyt.

Hogyan köthető részmunkaidős munkaszerződés?

A teljes napi munkaidő a törvény szerint nyolc óra általában, lehet ennél rövidebb is, de ha a 8 órát el nem érő munkaidőt szeretne kikötni a munkáltató, akkor kevés, ha csak annyit rögzít a munkaszerződésben, hogy például 4 vagy 6 óráig tartson a munkavégzés. Ekkor ugyanis kifejezetten rendelkezni kell arról, hogy itt részmunkaidős foglalkoztatásról van szó, azaz a teljes napi munkaidő valamekkora hányadában kívánnak munkaviszonyt létesíteni. Enélkül rövidebb teljes munkaidőről beszélünk, ami gondot okozhat a munka díjazását illetően, hiszen a rövidebb teljes munkaidős munkavállalók például a minimálbér, garantált bérminimum tekintetében a teljes munkaidős munkavállalókkal azonos elbírálás alá esnek. Nem így a részmunkaidősök, akiknek a bére is a minimálbér, garantált bérminimum megfelelő hányadában állapítható meg – mondta az előadó.

Munkajogi Klub Online Extra

 

 

+ GARANTÁLT MEGLEPETÉS – Egy könyv, amely választ ad számos munkajogi kérdésre

 

Megrendelés >>

Egyébként a kollektív szerződés is jogosult arra, – már ahol van – hogy bizonyos munkakörönként, szervezetenként meghatározza azt a munkavállalói kört, amelyben a részmunkaidős foglalkoztatás elképzelhető. Önmagában ettől még nem lesz senkinek részmunkaidős munkaviszonya, erről a munkaszerződésben külön rendelkezni kell – tette hozzá dr. Kozma Anna.

A munkáltatót ebben az esetben is általános tájékoztatási kötelezettség terheli a munkavállaló felé. Ha bizonyos munkakörökben a részmunkaidős foglalkoztatás biztosított, akkor erről informálni kell a munkavállalót, megjelölve, hogy pontosan melyek ezek a munkakörök, mekkora  a részmunkaidő mennyisége és mindezek milyen feltételekkel járnak. A munkavállaló ezt követően tehet ajánlatot, a munkaszerződése módosítására, de a munkáltatónak nem kötelessége ezt el is fogadnia, hanem mérlegelési jogkörében dönt arról, hogy ezt elfogadja, vagy sem. Van azonban a törvényben egy rész, amely kimondja hogy amennyiben olyan munkavállaló tesz ajánlatot a szerződése részmunkaidőssé való módosítására, aki kisgyermeket nevel, úgy azt a munkáltatónak mindenképpen el kell fogadnia.

Mire vonatkozik ez az ajánlat?

A Munka Törvénykönyve a munkavállalóra irányadó munkaidő felében határozta meg a részmunkaidős foglalkoztatás keretében előírható munkaidőt. Ha tehát valaki 6 órás részmunkaidőre nyert felvételt, majd gyermeke született és annak 3 éves kora előtt visszatért a munkahelyére, akkor a jogosultsága 3 órára vonatkozott. Ma már lényegesen egyszerűbb a helyzet, ugyanis nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló eredetileg milyen tartalmú szerződéssel rendelkezik, mert az általános teljes munkaidő felét kitevő, azaz 4 órás részmunkaidő az elfogadott. Ha a munkavállaló ettől eltérő óraszámban szeretne dolgozni, ebben az esetben a munkáltatónak nem kötelező elfogadnia a szerződés módosítására vonatkozó munkavállalói ajánlatot.

Hogy alakul a bérezés?

A másik fontos eleme a munkaszerződés ilyen módosításnak, hogy mi fog történni a munkavállaló bérével? A törvény nem rendelkezik arról, hogy ha egyszer kötelező a 4 órás részmunkaidőre vonatkozó módosítási ajánlatot elfogadni, akkor a munkavállaló bérét ne lehetne automatikusan a felére csökkenteni. Dr. Kozma Anna elmondta: praxisában előfordult már olyan, hogy egy ehhez hasonló szerződésmódosításkor a munkavállaló nem járult hozzá a fizetése megfelelő arányú csökkentéséhez. Bár egy ilyen fizetéscsökkentés triviálisnak, a józan ész szerint helyénvalónak tűnhet, a fizetés módosításáról szintén külön meg kell állapodni a szerződésben.

Milyen időtartamra szólhat a szerződés?

Szintén érdekes kérdés az előadó szerint, hogy ez a módosítás milyen tartalommal jön létre a felek között? A törvény pusztán annyit mond ki, hogy a munkavállaló csak addig tehet ajánlatot, amíg a gyermeke a 3 éves kort el nem éri, arra ugyanakkor nem tér ki, hogy maga a módosítás mennyi időre szól. Ha a felek erről nem rendelkeznek külön, akkor a szerződésmódosítás határozatlan ideig fog tartani és hiába tölti be a gyermek a 3 évét, nem áll vissza a teljes munkaidő a hozzá igazított teljes bérrel. A feleknek tehát célszerű meghatározott időre megegyezniük a részmunkaidős foglalkoztatásban – hívta fel a figyelmet dr. Kozma Anna.

Környező országok munkaidő szervezése

Egyedülálló és izgalmas sorozatunk a környező országok munkaidő szervezését elemzi összehasonlítva a magyar szabályozással. Vajon a hazai szabályok egyszerűbbek és rugalmasabbak, mint a környező országoké?

A munkaidő szabályozása a környező országokban >>

A részmunkaidős foglalkoztatás elterjedtsége hazánkban és a régióban >>

Maximális munkaidő, minimális pihenőidő? >>

Rugalmas munkaidő-szervezési módszerek >>

A vasárnapi foglalkoztatás szabályai >>

Fontos része ennek a kérdéskörnek a munkaidő szervezése is. Az Mt.-ben több olyan rendelkezés is van, ami a 3 éven aluli gyermeket nevelő anyákra és a 3 éven aluli gyermeket egyedül nevelő apákra vonatkozik. Rájuk egyenlőtlen munkaidő-beosztás nem alkalmazható, pihenőidő nem osztható be összevontan, rendkívüli munkát, készenlétet nem lehet elrendelni, az éjszakai munka eleve kizárt, így a munkáltató mozgástere ebben a tekintetben meglehetősen szűkös. Ha a munkáltató nem tud gazdaságosan foglalkoztatni egy munkavállalót, például egy részmunkaidős kismamát, ez önmagában nem ad alapot arra, hogy felmondással megszüntesse a munkaviszonyt.

A részmunkaidős foglalkoztatás speciális esetei

Kifejezetten részmunkaidős munkaviszonyról rendelkezik az úgynevezett behívás. Itt speciális munkaidő-beosztási szabályokkal történik a foglalkoztatás, például a beosztást a munkavégzés előtt legkésőbb 3 nappal közölni kell a munkavállalóval. Ezek a speciális beosztási szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha legfeljebb napi 6 órás részmunkaidős szerződésben áll a munkavállaló a munkáltatóval.

A régi Munka Törvénykönyvében volt egy rendelkezés szombati és vasárnapi munkavégzésre vonatkozóan is, miszerint maga a munkaviszony a felek között arra jön létre, hogy a munkavállaló szombaton és vasárnap végezzen munkát. Ez a szabályozás akkor alakult ki, amikor a vasárnapi munkavégzés szabályai korlátozódtak. Az új Mt.-ben ezt a fajta műintézményt, mint szerződési lehetőséget nem szabályozták , de ez nem jelenti azt, hogy a felek ne hozhatnának létre olyan részmunkaidős munkaviszonyt, amely alapján kifejezetten ilyen munkavégzésre szerződnek. A törvény lehetővé teszi, hogy ha részmunkaidős megállapodást kötnek a felek, akkor a munkavállaló vasárnap is dolgozhasson.

Munkajogi kiskönyvtár sorozat

A munka díjazása – 2. átdolgozott kiadás – dr. Kártyás Gábor

Külföldiek magyarországi foglalkoztatása – dr. Ács Vera Judit

Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban – dr. Hanyu Henrietta

A részmunkaidős foglalkoztatás speciális esetei között kell megemlíteni a munkakör-megosztást, mint atipikus munkaviszonyt is, annak ellenére, hogy a szabályzatban nem található arra vonatkozó kikötés, hogy ekkor részmunkaidős munkaviszony jönne létre a felek között. Az előadő szerint azt ugyanakkor be kell látni, hogy ha egy munkakör teljesítésére legalább két munkavállaló szerződik és egyébként a szerződés teljes munkaidős, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy a munkavállalók egymást váltva végzik tevékenységüket, tehát szükségképpen nem fognak tudni 8 órát dolgozni egymagukban. Tehát annak ellenére, hogy egy ilyen esetben a szerződés létrejöhet teljes munkaidőre és részmunkaidőre is, Az előbbi esetben az egyes munkavállalók szükségképpen a teljes munkaidő csak valamekkora hányadát fogják ténylegesen munkavégzéssel tölteni.

Hasonló a helyzet a több munkáltató által létesített munkaviszony esetében is, ahol az adott munkavállaló egy adott munkáltató relációjában valójában a szerződésében kikötött munkaidő valamekkora hányadát fogja csupán teljesíteni. Ennek a foglalkoztatásnak pont az a lényege, hogy több munkáltató részére látja el a munkavállaló ugyanazt a feladatot, de ez önmagában azt jelenti, hogy egy-egy munkavállaló a 8 órás munkaidő csak egy meghatározott hányadában fog munkát végezni – zárta előadását dr. Kozma Anna.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.