Pontosodnak a munkajogi alapelvek
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alapelvek olyan elvi jelentőségű előírások, amelyeket a törvény egésze szempontjából figyelembe kell venni, és amelyek útmutatásul szolgálnak minden részletszabály értelmezéséhez. A bírói gyakorlat akkor is az alapelvekhez nyúlik vissza, amikor egy adott kérdésre nincs külön tételes rendelkezés. A munkajog alapelvei a polgári jogi alapelveken alapulnak, ezért az új Ptk. miatt 2014. március 15-től hatályba lép néhány fontos változás.
Az első változó alapelv az elvárhatóság elve. Eszerint a munkaszerződés teljesítése során – kivéve, ha törvény eltérő követelményt ír elő – úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A törvény miniszteri indokolása szerint az elvárhatóság egyszerre objektív és szubjektív kategória. Objektív annyiban, hogy a jogalany magatartását egy bizonyos átlagos szinthez kell igazítani: ahhoz, ami az adott helyzetben általában elvárható.
Van azonban egy szubjektív mozzanata is: az adott helyzetre vonatkoztatott követelményről van szó, illetve maga az átlagos elvárhatósági szint is egy „meghatározott ismérvek alapján csoportosítható személyösszességre vonatkoztatható”. Például, ha a segédmunkás egy munkahelyi baleset szemtanúja lesz, úgy az a magatartás várható el tőle, amelyet ebben a helyzetben egy átlagos segédmunkástól várhatunk el.
Az elvárhatóság elvét a módosítás azzal egészíti ki, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Például, ha a munkavállaló letagadja a munkáltató előtt, hogy nincs munkára képes állapotban, rosszulléte pedig balesethez vezet, az ebből eredő kárigény érvényesítésénél mulasztását figyelembe kell venni.
A másik fél felróható magatartására viszont hivatkozhat az is, aki maga felróhatóan járt el. Például, ha a munkavállaló a munkáltató felhívása ellenére késlekedik a bérszámfejtéshez szükséges adatok átadásával, erre a munkáltató akkor is hivatkozhat, ha a jelenléti ívek vezetéséről maga sem gondoskodott időben. A felelősség megállapításánál persze a munkáltató önhibájára is tekintettel kell lenni.
Egy következő alapelvként a törvény általános érvénnyel leszögezi, hogy a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni. Ez az alapelv azt kívánja meg, hogy a jogok gyakorlása, a kötelezettségek teljesítése a másik félre kellő tekintettel történjen, az önkényesség kizárásával. A munkajog minden alanyának olyan magatartást kell tanúsítania, hogy azzal a másiknak indokolatlan hátrányt ne okozzon.
Ehhez kapcsolódó új szabály az ún. bíztatási kárt megalapozó rendelkezés. Eszerint a jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott. Például, ha a munkáltató lebeszéli a munkavállalót a felmondásról, magasabb pozíciót kínálva neki, majd mégsem hajlandó a munkaszerződés módosítására, ez megalapozhatja a munkavállaló kárigényét.
Változik a joggal való visszaélés tilalma is, amely alapján a jogokat és kötelezettségüket a jogalkotó eredeti céljának megfelelően, rendeltetésük szerint kell gyakorolni, illetve teljesíteni. Ezen elv alapján egy magatartás akkor is jogszerűtlennek minősül, ha a törvény szövegének megfelel ugyan, de nem a jogintézmény rendeltetésének megfelelő célra irányul. Például, az átszervezéssel indokolt munkáltatói felmondás akkor is jogellenes, ha minden törvényi követelménynek megfelel, de bizonyítható, hogy csak személyes bosszúvágy miatt került sor az adott munkavállaló elküldésére.
A törvény kiegészül a joggal való visszaélés egy a polgári jogban külön nevesített tényállásával, a jognyilatkozat alaptalan megtagadásával. Eszerint, ha a joggal való visszaélés a munkaviszonyra vonatkozó szabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadásában áll és ez a magatartás nyomós közérdeket vagy a másik fél különös méltánylást érdemlő érdekét sérti, a bíróság a jognyilatkozatot ítéletével pótolja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. A bírói gyakorlat eddig is alkalmazta ezt az eljárást, például abban az esetben, ha a szakszervezet alaptalanul tagadta meg hozzájárulását a védett tisztségviselőjével szembeni felmondáshoz.