Tüntetés lesz az adócsomag ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Liga demonstrál majd az az adócsomag ellen, s a korkedvezményes nyugdíj védelmében.


Demonstrációt tart a Liga Szakszervezetek november 21-én Budapesten az adótörvények és a költségvetési törvény társadalmi egyeztetés nélküli benyújtása ellen, valamint a korkedvezményes nyugdíj védelmében – jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A munkavállalókat súlyosan érinti a cafeteria adójának emelése, a források elvonása a közoktatástól, a korkedvezményes nyugdíj rendezetlensége pedig bizonytalanságban tart több százezer dolgozót – hangsúlyozta Gaskó István.

Szakszervezeti hovatartozástól függetlenül felhívnak minden munkahelyi és ágazati érdekképviseletet, hogy vegyenek részt a november 21-én délután a budapesti Kossuth téren tartandó tüntetésen.

A Liga elnöke elmondta azt is, hogy a nyugdíjrendszer 1997-es átalakítása óta nem volt olyan kormány, amely a korkedvezményes nyugdíj ügyét rendezte volna. Felhívta a figyelmet arra, hogy másfél hónap múlva, december 31-én lejár a kérdés megoldásának jelenleg érvényes határideje.

Mivel a kormány még semmit nem közölt az ügyről, a szakszervezetek attól tartanak, hogy egyoldalúan meg akarják szüntetni a korhatár előtti ellátásokat, ez ellen emelik fel a hangjukat az érdekképviseletek – fogalmazott a Liga elnöke.

Sérelmezik azt is, hogy a kormány nem egyeztetett a jövő évi bérkondíciókról. Az önkéntes pénztárak terheinek növelése pedig ellentétben áll a létrehozásukkor kialkudott feltételekkel – tette hozzá.

Gaskó István kifejtette: a demonstrációval szeretnék elérni, hogy tárgyalás kezdődjön a kormánnyal, illetve megállapodás szülessen az adójogszabályok változásairól, a költségvetési törvényről, illetve a korkedvezményes nyugdíj jövőjéről.

A sajtótájékoztatón Bodnár József, a három vasutas érdekképviseletet tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége alelnöke közölte: szervezetük elnöksége úgy döntött, hogy csatlakozik a Liga felhívásához. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.