Változhat a nyugdíjas szövetkezetek szabályozása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már több mint száz nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be, amelynek mintegy 20 ezer tagja van – mondta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiának.


A miniszter szerint a szövetkezeteknek mostanra mintegy 80-100 millió forintnyi szerződésállománya van.

„Kiderült – amit mi jól gondoltunk -, hogy a nyugdíjasok aktív emberek, és egy részük szeretne valamit csinálni, és erre a lehetőséget meg kell teremteni” – tette hozzá.

Kósa Lajos országgyűlési képviselőként módosító indítványt kíván benyújtani a szövetkezeteket érintő törvényhez. Erről azt mondta: a módosítás lényege, hogy a szövetkezeteknek szét kell osztaniuk az egy évben megszerzett bevételük minimum 85 százalékát a tagok között. Hozzátette, így nem fordulhat elő az, ami a Czeglédy-ügyben, hogy nem fizetik ki a tagokat.

(MTI)

[htmlbox Tb_Kommentár]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.