Versenytilalmi megállapodás a munkaszerződésben
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A versenytilalmi megállapodás alapján járó juttatás nem minősül munkabérnek. Ezért amikor e megállapodás szerinti ellenértéket a személyi alapbér összegének figyelembevételével határozzák meg, annak elkülönülten kell megjelennie, a személyi alapbér ugyanis más jogcímen járó juttatást nem foglalhat magában – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a felek kezdetben egy év határozott időtartamra létesítettek egymással munkaviszonyt területi üzletkötő munkakör betöltésére. A munkaszerződésben az alperes (munkavállaló) személyi alapbérét 400 000 forintban határozták meg. Rögzítették, hogy (mintegy átalánykárként) ezen összeg egyharmadát annak ellenértékének tekintik, hogy az alperes a munkaviszony bármely okból történő megszüntetése esetén az azt követő két éven belül nem folytat a munkáltatónak sem közvetve, sem közvetlenül konkurenciát jelentő tevékenységet. Abban az esetben, ha a munkavállaló megszegi ezt a megállapodást, az ellenérték két évre jutó összegét köteles megfizetni a felperes számára, illetve kártérítésre is kötelezhető. A felek később a munkaszerződést határozatlan idejűvé alakították. Az alperes a felmondását következő naptól a munkáltató versenytársának minősülő gazdasági társaságnál helyezkedett el szaktanácsadó munkakörben.
Az első- és másodfokú eljárás
A felperes a versenytilalmi megállapodás megszegése keresettel fordult az alperes ellen, akinek védekezése arra irányult, hogy a versenytilalmi megállapodás pontatlan volt, nem határozta meg egyértelműen a tilalmazott tevékenységet, indokolatlanul széles körben korlátozta az elhelyezkedési lehetőségét, illetve ellentételezésként semmilyen juttatásban nem részesült, a bérjegyzékek ilyen jogcímű kifizetést nem igazoltak, csupán a munkabére megfizetésére került sor.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság helyt adott a keresetnek. A bíróság álláspontja szerint a munkaszerződésben pontosan meghatározták a tilalmazott tevékenységet, és nem volt megállapítható, hogy indokolatlanul széles körben került sor az alperes elhelyezkedési lehetőségének korlátozására, illetve, hogy a tilalom ellentételezéseként semmilyen juttatásban nem részesült. Úgy ítélte meg, hogy a munkaszerződésben rögzített munkabér magában foglalta a szerződés betartásáért járó ellenértéket is. A munkajogi szabályok kötelezően csupán a minimálbér megfizetését írják elő, így az alperesnek fizetett 400 000 forint munkabér magában foglalhatta a versenytilalmi megállapodás ellentételezését is. Az, hogy mindezt a bérjegyzéken külön nem tüntették fel, nem teszi érvénytelenné a kikötést.
A másodfokon eljárt törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Érvelése szerint valamilyen ellenszolgáltatás meghatározása nemcsak abszolút értékben, számjegyekkel leírva történhet, hanem körülírással is, így a felek megállapodhatnak úgy is, hogy másik összeghez viszonyítva állapítják meg az eltérő jogcímen járó juttatások mértékét. Kiemelte, hogy bár a felperes a havonkénti bérelszámolásban valóban helytelenül tüntette fel a kifizetett járandóság jogcímét, önmagában ez nem eredményezheti a versenytilalmi megállapodás bizonyított megszegése esetén az alperes mentesülését a szerződésszegő magatartás következményei alól.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes továbbra is azzal érvelt, hogy a munkaszerződés rendelkezéseiből nem lehetett egyértelműen megállapítani azt, hogy a felek mit értettek mindenkori havi munkabér alatt. Az őt megillető juttatásokat az elszámolólapon törzsbérként jelölte meg a felperes, és ez alapján számította a különböző juttatásokat. A törzsbért pedig nem lehet úgy értelmezni, hogy az magában foglalja a versenytilalmi megállapodás betartásának ellenértékét is. Sérelmezte, hogy soha nem tájékoztatták arról, hogy a versenytilalmi megállapodás ellentételezéseként milyen juttatást fizettek a számára, és ezen a címen kifizetésre sem került sor.
A Kúria megállapításai
A Kúria kiemelte, hogy a munkavállalót a munkaviszony megszűnését követően a munkáltató jogos gazdasági érdekeit tiszteletben tartó magatartásra csak ilyen tartalmú, a polgári jog szabályai szerint kötött megállapodás kötelezheti. A megállapodás érvényességi feltétele a munkavállaló magatartásának korlátozásához képest megfelelő ellenérték megfizetése, továbbá a munkavállaló megélhetését, illetve a szabadpiaci versenyt méltánytalanul és túlzottan nem korlátozó feltétel meghatározása.
A versenytilalmi megállapodás alapján járó juttatást általában eseti, nem rendszeres jelleggel folyósítják, azonban semmi nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az ellenértéket ne lehetne havi részletekben megfizetni. A Kúria kiemelte, hogy rendszeres díjfizetés esetén sem változik azonban meg az adott összeg jellege, az nem tekintendő munkabérnek, és az ellenértékként kifizetett összeg után járulékfizetési kötelezettség nem keletkezik. A munkaszerződéssel kapcsolatban arra emlékeztetett a Kúria, hogy meg kell állapodniuk a munkavállaló személyi alapbérében, munkakörében, illetve a munkavégzés helyében, így pontosan kell rögzíteni azt, hogy a felek milyen mértékű személyi alapbérben állapodtak meg, ez az összeg lesz ugyanis a későbbi elszámolásuk alapja. A személyi alapbér más címen járó juttatást nem foglalhat magában, annak azonban nincs akadálya, hogy más juttatást a személyi alapbér összegének figyelembevételével, annak meghatározott részében állapítsanak meg.
A Kúria megállapította, hogy a munkaszerződés ellentmondást tartalmaz, mivel egyrészt a felek a személyi alapbér mértékét 400 000 forintban határozták meg, míg egy másik pontban összegszerűség megjelölése nélkül a személyi alapbér egyharmad részét egyben a versenytilalom ellenértékeként fizetett összegnek tekintették. A munkáltató azonban a 400 000 forintot tekintette személyi alapbérének, és ez alapján határozta meg a felperes számára kifizetett szabadság idejére járó bért, illetve a munkaszüneti napra járó díjazást is, és a személyi alapbér egyharmad részét nem kezelte elkülönült módon, és valamennyi, a munkabért terhelő járulékot a teljes összegből vonta le. Így mindezek alapján megállapítható, hogy a munkáltató nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének, illetve nem fizetett a felperes számára a versenytilalom ellenértékeként juttatást a munkaviszonya fennállása alatt, így jogalap nélkül követeli vissza tőle a kereseti kérelmében meghatározott összeget.
Az ismertetett döntés (Kúria Mfv. II. 10.278/2014.) a Kúriai Döntések 2015/2. számában M.7. szám alatt jelent meg.
