Hat-hét közműcéget államosítanának


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamatosan tárgyal a kabinet.


A kormányfő szerint a készülő közmű-szolgáltatási törvény – amelyen öt éve dolgoznak – a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kiváltani nemzetközi szinten, holott vannak nyugat-európai példák. Ezek között említette a dán távfűtés működését, amelyben a magáncégeknek vissza kell fordítaniuk a hasznot a rendszerbe. A miniszterelnök úgy látja, külön kell választani a működést és a fejlesztést fedező bevételt, valamint a profitot, meggyőződése szerint ugyanis Magyarországon jelentős haszonnal működnek a szolgáltatók.

„Az engem nem hat meg, hogy ők azt állítják, a lakossági üzletágon nincsen profitjuk, miközben a magyar energiapiacon jelentős profitot tesznek zsebre. Akkor méltóztassanak alkalmazkodni a saját működésükben úgy, hogy a lakosságnak olcsóbb legyen az energia” – fogalmazott, feltéve a kérdést – a magas magyar rezsiárakra utalva -, hogy „miért csak a magyarok járnak megint pórul”?

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

A közmű-szolgáltatási jogszabályról szólva megjegyezte, „az európai jogon kifent jogászi logikája szerint” nem egészséges, ha árszabályozási kérdéseket kétharmados törvény szabályoz, de a Fidesz-frakcióban senki sem bízik a szocialistákban, hiszen egyszer már privatizálták az energiaszolgáltatókat, utána engedték, hogy az árak az egekbe szökjenek, majd sorozatosan árat emeltek. Ezért alakult ki egy olyan reflex a képviselőcsoportban, hogy a szocialistákkal szemben kétharmados törvénnyel lehet megvédeni az embereket – mondta.

Orbán Viktor a rádióinterjúban közölte azt is, hogy a kormány folyamatosan tárgyal hat-hét nagyon komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról, állami kézbe vételéről. Konkrét vállalatneveket nem említett, de úgy fogalmazott: „a vízműveknél is ez a helyzet és a szemétszolgáltatásnál is”.

A kormányfő szavai szerint ha megmarad a társadalmi támogatottság, egy-két év múlva közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatási rendszer működhet Magyarországon. Felidézte egyúttal, hogy már korábban visszavásárolták a pécsi és a budapesti vízművet, és tárgyalnak Főgáz-ügyben is.

Felvetette továbbá azt is, hogy az energetikai hivatal alá kellene szervezni a villamosenergia- és a gázelosztás alapvető adatait – amelyekkel ma a magáncégek rendelkeznek -, hogy az államnak naprakész információi legyenek. Mint fogalmazott, „most szerszámozzuk fel a rezsihivatalt”. Ismét megerősítette a fogyasztóvédelem megerősítésének szükségességét is.

A közműcégeknek a nonprofittá alakítással kapcsolatos várható reakcióját firtató felvetésre Orbán Viktor úgy válaszolt: „ilyenkor kell megfelelő nagyságú bicepsszel rendelkeznie az állami rezsihivatal vezetőjének”. Az általa használt rezsiharc kifejezés alátámasztására megjegyezte, hogy ő is folytatott „barátságosnak tűnő, de brutális” tárgyalásokat nagy nemzetközi cégek „morózus hangulatban, felfegyverkezve” megjelenő vezetőivel.

Elmondta továbbá, hogy az idén télen is biztosítanak majd – a zömében állami erdőkből kitermelt – szociális tűzifát a piaci ár alatt, az önkormányzatokon keresztül. Az ezt szolgáló költségvetési keretet idén megkétszerezték, így mintegy kétmilliárd forint értékű szociális tűzifát fognak szétosztani – ismertette a miniszterelnök.

Hozzátette, a szén esetében is hasonló rendszerben gondolkodnak. Ráadásul – bár a kormányon belül is vita van róla – a szénbányászatot a jövő szempontjából fontos területnek tartja, és szeretné, ha legalább a szociálisszén-ellátást biztosító újabb, kisebb bányák nyílnának meg. „Erről tárgyalások zajlanak, készülődünk itt is egy váratlan tettre” – fogalmazott.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy nem tartja elkerülhetőnek azt a csatát sem, amely a gazdasági szereplők rezsijének csökkentésével kapcsolatos. „A választások után a következő magyar kormánynak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy milyen eszközökkel tudjuk levinni az Amerikai Egyesült Államok energiaárszintjére a mi magyar energiaárszintünket”. Hozzáfűzte, az Egyesült Államokban 30 százalékkal olcsóbb a gazdaság által használt energia ára, mint Európában.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

A lakossági rezsicsökkentésről elmondta, az újabb, novemberi árcsökkentést követően, jövő év január 1-jétől ismét megvizsgálják, milyen adatokat produkálnak a rezsiszektorban működő vállalkozások, és „utána dönthetünk arról, hogyan tovább”.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.