1081 találat erre a kulcsszóra: Király László György

2023. október 16.

Jogértelmezési kérdések a munkaügyi perekben

…javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára. Budapest, HVG-ORAC, 2016, 344–345. o. 7 A szakértői bizottságban Döme Attila ettől eltérő véleményen volt. 8 Király Lilla: A perelőkészítéshez és a bizonyításhoz kapcsolódó…

2023. október 11.

Biztosított a versenyhelyzet a közbeszerzési piacon

…forint, tavaly 3628,5 milliárd forint volt. Kovács László azt mondta, a visszaesés részben az ukrajnai háború okozta gazdasági nehézségekkel magyarázható. A hatósági összesítés szerint az építési beruházások aránya az idén…

2023. szeptember 18.

A telekommunikációs szolgáltatók is csatlakoztak az e-bejelentőhöz

György István az oldalra feltöltött videóban elmondta: eddig 130 közműszolgáltató volt elérhető az e-bejelentőn, mostanra a négy legnagyobb telekommunikációs vállalat és több kisebb internetszolgáltató cég is csatlakozott. A számuk folyamatosan…

2023. július 19.

A közbeszerzések értéke és darabszáma is visszaesett

…milliárd forint, a szolgáltatás-megrendelési pedig 447 milliárd forint volt január-júniusban. Kovács László megjegyezte, hogy amennyiben az uniós források érkezése beindul, az a közbeszerzési eljárások számát és értékét is felfelé tolja…

Egyszer minden sorozat véget ér … (4. rész)
2023. július 7.

Egyszer minden sorozat véget ér … (4. rész)

…szerepet játszott – zseniálisan! A színész 2020 decemberében halt meg. Moldova György sajátos polémiába keveredett 1992-ben a Pénzügyminisztériummal, természetesen ez főleg adózási kérdésekről szólt. Ennek a levelezésnek aktív közreműködője volt…

2023. július 5.

Változás a bizalmi vagyonkezelés (bvk) szabályozásában

…nem létezett az öröklés és a családi vagyontervezés biztosítására semmilyen komplex jogi konstrukció. Mindezeken túl meg tudta valósítani a Mátyás király mesékből ismert „hozok is, meg nem is” feltételrendszert: mivel…

Egyszer minden sorozat véget ér … (2. rész)
2023. június 23.

Egyszer minden sorozat véget ér … (2. rész)

…akiről a közelmúltban tettem közzé három írást – három évtizeden át volt az angol Királyi Pénzverde vezetője, és ebbéli működése sem kevésbé izgalmas, mint a tudományok területén végzett tevékenysége. Fibonacciról…

2023. június 19.

Egyesül két gazdasági tanácsadó cég

…hívunk életre” – nyilatkozta Pintér György, a Finacont Kft. ügyvezető partnere. A tranzakcióról a tulajdonosok aláírásukkal már döntöttek, az egyesített cég az ilyenkor szokásos hatósági engedélyezési folyamat lezárásával és a…

Egyszer minden sorozat véget ér … (1. rész)
2023. június 16.

Egyszer minden sorozat véget ér … (1. rész)

…kellett teremteni a királyság működtetésének gazdasági alapjait. Ez akkoriban alapvetően az egyház által végzett tevékenységek támogatását, a tized bevezetését, illetve a királyi udvartartás és hadviselés költségeinek az előteremtését jelentette. Az…

Adó- és pénzügyi történetek 350 fejezetben
2023. május 26.

Adó- és pénzügyi történetek 350 fejezetben

…valóban meggyilkolták, de az elkövető Petúr bánt a király karóba húzatta. Az összeesküvésben és a gyilkosságban Bánk bán nem vett részt, a későbbi királyi adományok ezt bizonyítják. Katona József drámája…

Newton és a pénzügyek – Newton élete (1. rész)
2023. május 5.

Newton és a pénzügyek – Newton élete (1. rész)

…Cambridge-be, ahol a Trinity College tanára lett. A professzori álláshoz be kellett volna lépnie az anglikán egyházba, de ez alól II. Károly király felmentését sikerült megszereznie. Rossz tanár volt! Előadásait…

2023. május 4.

A ruházatunkon és az utazásokon spórolunk

…közül, és így hosszú távon megőrizhetik a vevők lojalitása. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy amikor újra fellendül a kereslet, a cégünk nyertes pozícióból induljon” – hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti…

2023. április 17.

Az egészségmegőrzés ma már az employer branding része

…értelemben is hasznos” – mutatott rá Horváth Emil László, a Salus-Vita Egészségügyi Szolgáltató Kft. egészségfejlesztési menedzsere. Hozzátette, „tapasztalataink szerint, a szűrt létszám 5-10% esetében találunk olyan elváltozást, amire az érintett…