Közzétett éves beszámoló ismételt közzététele
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
Kapcsolódó termékek: Számviteli kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tavalyi üzleti évről szóló mérlegbeszámolót több mint 400 ezren adták le elektronikusan. Legtöbbször a cégjegyzékszámot és adószámot rontották el a rendszer használói – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A cégek mintegy 150 millió forintot takarítanak meg a digitális mérlegbenyújtással.
A tárca Adó Online-hoz eljuttatott közleménye emlékeztet: az elektronikus mérlegbeszámolók költségtérítési díjának elektronikus díjfizetésére 2013. március 26. óta van lehetőség. A közzétételi költségtérítési díjat a KIM Igazságügyi portálján keresztül (https://fizetes.kim.gov.hu/) bankkártyával lehet kiegyenlíteni. Az online fizetési lehetőséggel nemcsak az állam jár jól, hanem az ügyfelek is, hiszen már pár percen belül megkapják a befizetésről szóló igazolást a korábbi 4-5 napos határidővel szemben.
A 2012. üzleti évre vonatkozó mérlegbeszámolókat több mint 400 ezren adták le elektronikusan. A megküldött mérlegbeszámolók informatikai ellenőrzésen esnek át, amelynek során 2013-ban a legtöbb problémát a cégjegyzékszám és adószám helytelen megadása okozta. Ez az új ellenőrzési funkció azonban a KIM szerint nagyban hozzájárul az elektronikus rendszerben tárolt beszámolók adatminőségének javulásához.
A cégek által beküldött számviteli adatok szinte teljes egészében feldolgozhatók és más rendszer által is felhasználhatók, mivel elektronikusan kapcsolódik többek között az Ügyfélkapu és a NAV rendszeréhez is. Az elektronikus mérlegbeszámoló rendszer segít a céges működés átláthatóságának biztosításában, hiszen az átjárhatóság révén könnyen kiszűrhető, ha egy vállalkozás nem tett eleget a beküldési kötelezettségének. A közzétételre megküldött beszámolók a www.e-beszamolo.kim.gov.hu oldalon keresztül haladéktalanul, ingyenesen elérhetővé válnak.
A cégek adminisztrációs terheinek csökkentése révén egyre több az olyan közbeszerzési eljárás is, ahol a pályázó cégre vonatkozó mérleget nem kell újra beadni, ha az már szerepel az E-beszámoló Rendszer aktuális éves adatbázisában.
Melyek azok az esetek mikor a közzétett éves beszámolót ismételten közzé lehet/kell tenni?
A követelésekről általában, a követelések értékeléséről és a csődeljárás számviteléről olvashat többek között az Adó-kódex legfrissebb számában.
Ismertetjük a törvényi definíciót, elmondjuk az adóellenőrzések legfontosabb tapasztalatait és szólunk a fiktív számlák korrekciós lehetőségeiről is.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!