A XXI. század könyvelője – kihívások és lehetőségek (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A digitalizáció a gazdasági élet minden területét átalakítja, így jelentős hatást gyakorol a kis- és középvállalkozások fejlődésére, a mindennapi gazdasági-ügyviteli folyamatokon keresztül. A modern digitális eszközök egyrészt a szolgáltatási szektort célozzák meg, másrészt a legfrissebb technológiai fejlesztések a termelő szektorra is hatást gyakorolnak, mert növelik a termelékenységet. Minden fejlődni vágyó vállalkozás arra törekszik, hogy a lehető leghatékonyabban tudja erőforrásait csoportosítani, és így a lehető legmagasabb haszonra tegyen szert, így van ez a könyvelő, könyvvizsgáló cégek esetében is.


A digitális könyvelő konferenciasorozat keretében június 26-án ismét olyan programokat mutattunk be a könyvelőknek, amelyek munkájukat gyorsabbá, hatékonyabbá tehetik. A kormányzat turbó fokozatra kapcsolt a digitalizáció terén. Válts te is és ismerd meg az új lehetőségeket!

A könyvelői munkával szemben számos új kihívást támasztanak az ügyfelek, a hivatalok és a digitális rendszerek fejlődése is robbanásszerű. Növekszik a hivatali adatszolgáltatás mennyisége, egyre rövidül az idő az adatok feldolgozására és beküldésére – sőt a jövőben már az online számlázási folyamatokkal az adatok megjelenése előtt üzleti döntéseket kell hozni. Ezzel egyidejűleg nő az igény az ügyfelekben is folyamataik nyomon követésére, tervezésük és üzleti döntéseik támogatására. Meggyőződésünk, hogy ezeknek a kihívásoknak digitális eszközök alkalmazása nélkül nem lehet megfelelni, ezért konferencia sorozatot indítottunk ebben a témában, melynek első állomása 2018. február 6.-án volt a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban.

A februári konferencián első előadóként Czöndör Szabolcs a NAV Informatikai Ellenőrzési Főosztály Főosztályvezetője beszélt a NAV digitalizációjáról. Előadásában elmondta, amit már mindenki sejtett. A Hivatal egyre több adatot szándékozik összegyűjteni az adózóktól. Ezt követően Tusnádiné Ágoston Márta, a Magyar Könyvvizsgáló Kamara Informatikai tagozatának elnökségi tagja, mutatta meg, hogy a mai technológia milyen lehetőségeket jelent az automatizálási folyamatokban. Az előadás során még sok idegennek tűnő kifejezésekkel találkozhattunk, mint például xml, adatexport, adatimport. A jövőben nemcsak a jelentésükkel, hanem a gyakorlati alkalmazásukkal is meg kell barátkoznunk.

Az ügyviteli folyamatok digitalizációjának áttekintése után olyan szoftver fejlesztők következtek, akik már a könyvelés folyamatának egy-egy részterületén növelhetik a munkánk hatékonyságát.

  • Viki, a Könyvelő Asszisztens tulajdonosai elmesélték, hogy az eredetileg könyvelő cégükben tapasztaltak alapján kezdtek egy olyan program kidolgozásába, ami a sok ügyféllel való kapcsolattartást könnyíti meg. A program összeköttetésben áll az ÁNYK-val, a magyaroroszág.hu –val, a könyvelő programmal. Különböző adatbázisokból konkrét cégre adatokat lehet lekérni, rendszeres emaileket lehet kiküldeni, automatizált adóértesítőket küld, nyilvántartja a bevallások állapotát, rögzíti a könyvelők napi tevékenységét, és tájékoztatja az ügyfelet a cége eredményéről.

  • Az IMA könyvelőprogramot Ódor Péter, a cég értékesítési igazgatója mutatta be. A könyvelőprogram egy felhő alapú program, amit a felhasználók különböző jogosultságok mellett tudnak használni. Az integrált program előnye, hogy az ügyféllel egy adatbázisban tudunk dolgozni. Az általa – már nem papírra vagy excel táblába – berögzített számlaadatot a könyvelő azonnal láthatja. Lehetőség van a számla képi feltöltésére is, így a számlát már nem is kell a könyvelőhöz eljuttatni, azt kezelheti az ügyfél. A könyveléstől függetlenül az ügyfél aktuálisan tájékozódhat a fizetendő áfa nagyságáról vagy a cég eredményességéről.

  • Kristó Zoltán a Riport alkalmazás képviseletében átfogó betekintést adott a teljes számviteli információs rendszer digitalizációjáról. Bemutatta, hogy a jövőben hogyan várható a könyvelő szakma átalakulása. A könyvelési folyamatok egyre nagyobb részére jelennek meg automatizálási lehetőségek. Ez azt jelenti, hogy a jövőben egyre kevesebb időnket fogja kitölteni a manuális rögzítés, helyette azonban a hivatalok felé történő rövid határidejű adatszolgáltatások, a tanácsadási tevékenység jelentősége fokozódik, így a jövőben ezek a feladatok jelenti majd a számviteli tevékenység fókuszát. A RIPORT pont ezt a tanácsadói gondolkodást támogatja. A könyvelő programokból rendszeresen feltölthető főkönyvek alapján jól áttekintető menedzsment, controlling jelentéseket készít. Ma még azt gondoljuk, ez a nagyobb vállalkozásokat érinti, de sejthető, hogy előbb utóbb minden vállalkozásnak szüksége lesz erre, aki hosszabb távon a piacon akar maradni. Ehhez azonban a vállalkozók gondolkodásmódjában is változásra van szükség.

  • Elza az elektronikus zárást támogató programot Tusnádiné Ágoston Márta ismertette, aki már ismerősként léphetett a résztvevők elé. Az „ELZA” Elektronikus Zárást támogató mérlegdokumentációs és adatelemző rendszer a beszámoló összeállítására, alátámasztásának dokumentálására, egyes adónemek számításának ellenőrzésére tartalmaz ajánlásokat, munkatáblákat. Ezeket a kezdő alapbeállítás után a feltöltött elektronikusan rendelkezésre álló anyagok (főkönyvi kivonat, adófolyószámla, számlázó xml) alapján állítja össze.

  • Billcity az automata számlafeldolgozás rendszerét a tulajdonos, Szabó Dénes mutatta be. Rendszerüket az teszi egyedivé, hogy kifejezetten a KKV szektor számára megfizethető módon a bejövő papír alapú számlák beolvasásával a számlák adattartalmának nagy hányada feldolgozásra kerül. A program már nagyon sok könyvelőprogramba képes a számlákat egyszerűen importálni.

  • Az Adriana Accountingot Várgedő Lajos társtulajdonos képviselte. Az ő programjuk, minden, a bejövő számlákon kívüli adatot képes a könyvelőprogramba beolvasni. Így nagy segítség lehet a banki tételek, online pénztárgépek, webshopok könyvelése esetén, de könyvelő program váltás esetén is számíthatunk rájuk!

Az általunk szervezett konferenciákon a számviteli információs rendszer – azon belül is a könyvviteli szakma – átalakulását vizsgáljuk, hiszen a digitalizáció jelentős hatást gyakorol a számvitel szakemberek tevékenységére is. A kevesebb manuális adatrögzítés, kevesebb hibával és tévedéssel jár, jelentősen felgyorsul az adatkezelés, az adategyeztetés, így a könyvelési munka súlypontja a kontrollfolyamatokra helyeződik át. A digitalizáció hatására a számviteli tevékenység már nem az adatrögzítésről szól, sokkal inkább az adatelemzés, a tanácsadás, az ellenőrzés kerül a középpontba. A digitális megoldásoknak a könyvelés világába történő megjelenése a könyvelők munkáját is egyre könnyebbé teheti, azonban még mindig kevés az vállalkozó kedvű, aki egy kicsivel több utánajárást követően, sokkal kevesebb erőbefektetéssel tudná végezni munkáját. Az időhiány vagy az ismeretlentől való félelem mellett természetesen további okok merülhetnek fel, mellyel érdemes közösen foglalkoznunk.

Júniusi előadóink nemcsak a fejlesztő cégektől érkeznek, hanem a jogi háttér feltárásával is próbálunk segítséget nyújtani abban, hogy mire is kell figyelni egy új alkalmazás bevezetésekor, majd használatakor. Egyre több digitális megoldás lehetőségével kerülünk szembe. Tisztában kell lennünk, ezek megvásárlásával milyen kötelezettséget vállalunk, a fejlesztő, értékesítő cégekre milyen garanciális szabályok vonatkoznak. Az alkalmazások felvetik az adatbiztonság kérdését is. Első előadóink ezekre a problémákra próbálnak meg választ adni.

Legyél Te is úttörő a digitális könyvelők világában, mellyel mind a saját, mind pedig az ügyfeled munkáját MEGKÖNnYÍTheted!

További információ, jelentkezés: https://www.digitaliskonyvelo.hu/konferencia/


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

Sokaknak nem lesz kötelező, de mégis megéri folytatni_Niveus

Egy várható törvénymódosításnak köszönhetően felemelhetik a könyvvizsgálati kötelezettek árbevételi határát 600 millió forintra a 2025-ről készült beszámolókra vonatkozóan, ami miatt sok cég fog kiesni ebből a kötelezetti körből. Ez elsőre talán örömteli hírnek tűnhet, hiszen a könyvvizsgálat költséget és időráfordítást jelent a vállalkozásoknak. Azonban a könyvvizsgálatnak vannak olyan pozitívumai, amelyek miatt érdemes átgondolni a most kiesett cégeknek is az audit folytatását.

2024. október 10.

Helyesbítő számla és a felszámolás

Cikkünkben egy megtörtént esetet mutatunk be számlázás témakörében. A tényállás a következő: az egyik adóalany az általa teljesített, ingatlanértékesítésre irányuló ügylet kapcsán tévesen áfát számított fel. Az adóalany az ügyletről kiállított számlát helyesbítette, ugyanakkor a helyesbítő számlának az adóalany partneréhez (továbbiakban: partner) történő eljuttatása minden bizonnyal nem fog sikeresen megvalósulni, mivel a partner felszámolási eljárás alatt áll.