Az örök kérdés: elszámolásra kiadott előleg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elszámolási előleg szabályos könyvelése és bizonylatolása sok vállalkozás ügyvitelének kényes pontja.


A gyakorlatban a vállalkozások munkavállalói, gyakran tisztségviselői, ügyvezetői a vállalkozás házipénz­tárából készpénzt vesznek fel, abból megvásárolják a kívánt eszközt, igénybe veszik a kívánt szolgáltatást, majd a felvett összeggel elszámolnak.

A pénzkezelési szabályzatban kell írásban rögzíteni, hogy a házipénztár hogyan, milyen fizikai formában létezik, a pénztárból történő forgal­mazásnak pedig milyen bizonylati szabályai vannak.

Házipénztár működtetése esetén a házipénztárból a beszerzéshez szükséges (illetve azt meghaladó) összeget ki kell adni, és azt elszámolásra kiadott összegként a készpénzállomány csökkenésével egy időben munkavállalóval (illetve azzal a személlyel, aki a készpénzt felvette, és a beszerzést intézi) szembeni követelésként (egyéb követelésként) kell könyvelni. A kiadott összegről késedelem nélkül, a pénzmozgással egyidejűleg bizonylatot kell kiállítani.

A beszerzés megtörténtével a munkavállaló a felvett összeggel elszámol. A megmaradt összeget a házipénztárba befizeti, amelyről szintén bizonylatot kap. A kapcsolódó könyvelési tétel a felvételkor könyveltek fordítottja lesz, pénznövekedéssel szemben a követelés csökkenése, a visszafizetett összegben. A különbségként adódó be­szerzési értékről pedig a munkavállalónak szintén készpénzes bizonylattal kell rendelkeznie, amely alapján a beszerzés bizonyítható.

A beszerzés elszámolása ilyenkor: a vásárolt eszköznek, az igénybe vett szolgáltatásnak megfelelő eszköz, költség vagy ráfordítás növekedésével párhuzamosan a munkavállalóval szembeni kötelezettség keletkezik. A munkavállalóval szembeni, a beszerzett tétel értékének összegében fennálló kötelezettséget és az elszámolásra kiadott, még vissza nem fizetett előleg összegében fennálló követelést a könyvelésben össze kell vezetni.

Az elszámolásra valutapénztárból kiadott előleg esetében a valutapénztár könyv szerinti árfolyama szerinti összeg és a cég napi választott devizaárfolyamán felvett követelés összege közötti különbözet értékében árfolyam-különbözet keletkezik. Az elszámolásra kiadott összegből a beszerzés napjára vonatkozó választott árfolyamon kell a beszerzés és a munkavállalóval szembeni kötelezettség összegét könyvelni.

Mérlegképes Kreditkártya
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Az előleggel való elszámoláskor a valutapénztárba visszafizetett összeget a visszafizetés napjára vonatkozó választott árfolyamon kell forintosítani (a valutapénztár növekedéseként), ekkor árfolyam-különbözet keletkezik. A munkavállalóval szembeni (a beszerzés miatt kimutatott) kötelezettség és a korábban (az elszámolási előleg miatt) felvett követelés árfolyama közötti különbözet forintértékében szintén árfolyam-különbözetet kell elszámolni.

Az elszámolásra kiadott előleg számviteli problémáit Tóth Mihály tárja fel a Számviteli Tanácsadó 2013/03. számában megjelent cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

Sokaknak nem lesz kötelező, de mégis megéri folytatni_Niveus

Egy várható törvénymódosításnak köszönhetően felemelhetik a könyvvizsgálati kötelezettek árbevételi határát 600 millió forintra a 2025-ről készült beszámolókra vonatkozóan, ami miatt sok cég fog kiesni ebből a kötelezetti körből. Ez elsőre talán örömteli hírnek tűnhet, hiszen a könyvvizsgálat költséget és időráfordítást jelent a vállalkozásoknak. Azonban a könyvvizsgálatnak vannak olyan pozitívumai, amelyek miatt érdemes átgondolni a most kiesett cégeknek is az audit folytatását.

2024. október 10.

Helyesbítő számla és a felszámolás

Cikkünkben egy megtörtént esetet mutatunk be számlázás témakörében. A tényállás a következő: az egyik adóalany az általa teljesített, ingatlanértékesítésre irányuló ügylet kapcsán tévesen áfát számított fel. Az adóalany az ügyletről kiállított számlát helyesbítette, ugyanakkor a helyesbítő számlának az adóalany partneréhez (továbbiakban: partner) történő eljuttatása minden bizonnyal nem fog sikeresen megvalósulni, mivel a partner felszámolási eljárás alatt áll.