Kisokos a fiktív számlákról
Ismertetjük a törvényi definíciót, elmondjuk az adóellenőrzések legfontosabb tapasztalatait és szólunk a fiktív számlák korrekciós lehetőségeiről is.
Hogyan könyveljük a készleteket?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A forgóeszközök közé tartoznak a készletek, melyek sokféleségüknek, a gazdálkodásban betöltött szerepüknek és a számviteli elszámolásuk szerteágazó voltának köszönhetően kitüntetett figyelmet érdemelnek.
A készletek fogalma
A számviteli törvény bizonyos eszközöket alapvetően azok jellege és a vállalkozás működési ciklusához való viszonya alapján sorolja a készletek (áruk, anyagok, saját termelésű készletek) közé. A használatbavételükig a készletek között kell kimutatni azokat az anyagi eszközöket is (szerszám, műszer, védőruha stb.), amelyek a vállalkozó tevékenységét legfeljebb egy évig szolgálják. 2013. január 1-jétől a készletek (áruk) között kell kimutatni a használatbavételük időpontjától azokat az értékesítési céllal beszerzett, előállított eszközöket, amelyeket a vállalkozó az értékesítésig, illetve az állományból történő kivonásig átmenetileg használatba vett (pl. tesztautók).
A bekerülési érték meghatározása
Az anyagok és áruk mint vásárolt készletek bekerülési értéke azok megszerzése, létesítése érdekében a raktárba történő beszállításig felmerült és azokhoz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A saját termelésű készletek esetében a bekerülési érték a készlet közvetlen önköltsége, amely utókalkulációval vagy norma szerinti kalkulációval határozható meg. A számviteli törvény a saját előállítású készletek közvetlen önköltségének tekinti azokat a költségeket, amelyek a termékelőállítás, -átalakítás vagy a szolgáltatás nyújtása során közvetlenül felmerültek, és az előállítással, az átalakítással vagy a szolgáltatásnyújtással bizonyíthatóan szoros kapcsolatban voltak, továbbá a termékre vagy a szolgáltatásra megfelelő mutatók segítségével elszámolhatók. A saját termelésű készlet közvetlen önköltsége nem tartalmazhatja az értékesítési költségeket, valamint az igazgatási és egyéb általános költségeket.
A készletcsökkenés elszámolása
A készletek bekerülési értékének megjelenítése során a vállalkozás csoportos vagy egyedi készletértékelési eljárást alkalmazhat, mely a készlet mennyiségi csökkenése után megmaradó készletértéket, illetve a készletcsökkenés révén keletkező költséget, ráfordítást határozza meg. A számviteli törvény a csoportos készletértékelési eljárások közöl a FIFO- és az átlagos (súlyozott) bekerülési érték módszert engedi használni, amelyek közötti választást a vállalkozás számviteli politikájában kell megtenni.
Készletek nyilvántartása
Az anyagok és áruk esetében az egyik gyakran alkalmazott megoldás az ún. elszámoló árak nyilvántartása. Ennek lényege, hogy a vállalkozás egy általa rögzített, tervezett elszámoló árat rendel a beszerzett készletekhez, és azok ezen az elszámoló áron jelennek meg a könyvelésben. A tényleges bekerülési érték és az elszámoló áras érték bármely különbsége az árkülönbözet-számlán csapódik le. A készletek mérlegértéke ekkor az elszámolási áras érték és az árkülönbözet összevonásából adódik. Az áruk eladási (fogyasztási vagy nagykereskedelmi áras) nyilvántartása a könyvviteli logikájában nagyon hasonló az elszámoló áras nyilvántartáshoz, tartalmában azonban eltér attól. Ebben a rendszerben az áruk nyilvántartása (általában áfát is tartalmazó) eladási áron történik, akár cikkelemes, akár cikkcsoportos megbontásban. Emellett elkülönítetten jelenik meg a könyvekben az árukészletek árrése (kivételes esetektől eltekintve K egyenleggel). A két érték (eladási ár és árrés) különbsége adja a készletek bekerülési értékét.
A készletekkel kapcsolatos év végi teendők
A készletek kapcsán is általánosságban két kérdésre kell választ kapni: mivel – milyen készletekkel – rendelkezünk, illetve milyen értéket képviselnek ezek a készletek – természetesen a számviteli törvény adta keretek között. Ha a gazdálkodó a készleteiről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet (gyakorlatilag folyamatosan követi a leltár változásait, folyamatosan leltároz), akkor nem kötelező mennyiségi felvétellel leltároznia minden fordulónapon. A mennyiségi felvétel gyakoriságát a leltározási szabályzatban kell rögzíteni, azonban tételes előírás, hogy még folyamatos mennyiségi nyilvántartás esetén is legalább 3 évente kötelező a mennyiségi felvétel. Ha a gazdálkodó a készletekről mennyiségi nyilvántartást nem vezet, vagy nem folyamatosan vezeti, akkor valamennyi fordulónapra vonatkozóan mennyiségi felvétellel köteles leltározni.
A készletek év végi értékelésének első lépése a bekerülési érték meghatározása. Ez folyamatos mennyiségi és értékbeni nyilvántartás esetén nem jelent különösebb problémát, mivel folyamatosan rendelkezésre áll valamennyi tényleges beszerzési ár / előállítási költség. Amennyiben folyamatos mennyiségi és értékbeni nyilvántartás nincs, ideértve azt az esetet is, amikor csak értékbeni nyilvántartást vezet a gazdálkodó, nem áll rendelkezésre az adott készlet közvetlen önköltsége / bekerülési értéke. Ebben az esetben a záró készletérték meghatározásához árvisszakeresésre van szükség: legcélszerűbben a FIFO-logika mentén kiindulva a zárókészlet mennyiségéből, visszafelé haladva a beszerzések során kell meghatározni az egységárat. Természetesen más módszer is alkalmazható, azonban ezeknek is összhangban kell lenniük a számviteli törvény által megengedett készletértékelési módszerekkel.
A készletértékelés következő lépése a készletek minősítése. Meg kell vizsgálni, hogy a készlet nem értékvesztett-e. Speciális szabály vonatkozik a fajlagosan kis értékű készletekre, ezek esetében az értékvesztés arányosítással (százalékos formában), egészen pontosan a vállalkozó által kialakított készletcsoportok könyv szerinti értékének arányában is meghatározható.
A készletekkel kapcsolatos magyar és nemzetközi számviteli elszámolásokat Kaliczka Nándor, Kovács Dániel Máté és Mohl Gergely ismertetik a Számviteli Tanácsadó 2013/03. számában megjelent cikkükben.
