Így képezzünk céltartalékot az IFRS szerint

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A céltartalék képzése nem tartozik a gyakori számviteli feladatok közé, a számviteli szabályozás is meglehetősen rövid más területekhez képest. Az elmélet és a gyakorlat összevetésekor azonban egyes kérdéseket nehéz megválaszolni – a Számviteli Tanácsadó 2012/6. számában ebben segít.

A nemzetközi számviteli standardok közül a céltartalékkal az „IAS 37 Céltartalékok, függő kötelezettségek és függő követelések” standard foglalkozik, nem túl részletesen, de mégis érthetően, így az egyik legegyszerűbb standardnak számít.

Mikor kell céltartalékot képezni?

Az IAS 37-es standard olyan kötelezettségekként határozza meg a céltartalékokat, amelyeknek az ütemezése vagy összege bizonytalan. A kötelezettség egy gazdálkodó egység múltbeli eseményekből származó olyan meglévő kötelme, amelynek a teljesítése várhatóan azt eredményezi, hogy gazdasági hasznokat megtestesítő erőforrások fognak a gazdálkodó egységből kiáramlani.

A céltartalékokat meg lehet különböztetni az egyéb kötelezettségektől, például a szállítói tartozásoktól és az időbeli elhatárolásoktól, mivel a céltartalékok esetében a teljesítéshez szükséges jövőbeli ráfordítások ütemezése vagy összege bizonytalan. A céltartalékok és a függő kötelezettségek közötti legfőbb különbség az, hogy a függő kötelezettségek vagy lehetséges, még nem biztos kötelmek, vagy pedig bár meglévő kötelmek, ám nem felelnek meg a standardban foglalt megjelenítési kritériumoknak (nem valószínű az erőforrások kiáramlása, vagy nem lehet kellő megbízhatósággal megbecsülni a kötelem összegét).

A pénzügyi kimutatások a gazdálkodó egységnek a beszámolási időszak végén fennálló pénzügyi helyzetével és nem a lehetséges jövőbeli helyzetével foglalkoznak. Ezért nem képezhető céltartalék olyan költségekre, amelyek a jövőbeli működés érdekében merülnek fel.

Milyen értéken kell meghatározni a céltartalékot?

A céltartalékként megjelenített összegnek a mérlegfordulónapon a meglévő kötelem rendezéséhez szükséges legjobb becslést kell tükröznie. Meg kell jegyezni, hogy amennyiben a céltartalék képzése és a felhasználása közötti időszakot figyelembe véve a pénz időértéke jelentős, akkor a céltartalékot jelenértéken kell kimutatni, azaz diszkontálni kell.

A magyar és nemzetközi szabályozás összevetése

A magyar szabályozás a nemzetközihez hasonlítva összességében jóval rövidebb és kevésbé kidolgozott. A magyar szabályozás szerint az eredmény terhére kell céltartalékot képezni, míg az IFRS lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben az eszközök értékét növelve mutassuk ki a céltartalékot, ilyenek például az eszközök eltávolításához kapcsolódó leszerelési céltartalékok.

További eltérést okoz, hogy a számviteli törvény konkrétan előírja, hogy a függő kötelezettségre, a biztos (jövőbeni) kötelezettségre is kell céltartalékot képezni. A függő kötelezettségekre az IFRS szerint egyértelműen nem kell céltartalékot képezni, hanem a kiegészítő mellékletben kell bemutatni.

Akárcsak az IFRS, a számviteli törvény is egyértelműen kimondja, hogy a szokásos üzleti tevékenység rendszeresen és folyamatosan felmerülő költségeire nem képezhető céltartalék. Bár mind az IFRS, mind a törvény szerint a mérleg fordulónapján fennálló kötelezettséget kell figyelembe venni, a fordulónap után megszerzett információkat is figyelembe kell venni, melyek a kötelem fordulónapon való fennállására utalnak.

A Számviteli Tanácsadó 2012/6. számában megjelent cikkben Novák Miklós, a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. munkatársa részletesen kitér az IFRS szerinti céltartalék-képzés szabályaira és gyakorlatára, valamint rávilágít a magyar és nemzetközi szabályozás egyezőségeire és eltérő sajátosságaira. A Számviteli Tanácsadó előfizetési lehetőségeiről itt tájékozódhat.

---