A járulékfizetőkre is figyel az ONYF
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jelenleg a járulékfizetési oldallal való találkozásunk nagyon hézagos, a járulékfizetők nem kapnak rendes visszajelzést a befizetéseikről. Ebben a közeljövőben filozófiaváltás lesz, aminek következtében nem csak az ellátottakkal, hanem a járulékfizetőkkel is kapcsolatban leszünk – mondta előadásában Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója a Magyar Pénzügyi és Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) idei éves konferenciáján.
Mészáros József a társadalombiztosítási ellenőrzések szerepéről tartott előadásában kifejtette, 3028 milliárd forintot tettek ki, a lezárt elbírálási eljárások száma meghaladta a 600 ezret. Tavaly összesen 140 377-en vonultak nyugdíjba, ebből öregségi nyugdíjba 117 125-en. Tavaly decemberben az ellátottak száma 2,692 millió fő volt, az ellátások egy főre jutó összege pedig 94 098 forint. A területi ellenőrzési szakterületen dolgozó kollégáink mindeközben 2011-ben valamivel több, mint 100 ezer ügyben jártak el – ismertette Mészáros József.
„A nyugdíj alapja a befolyó járulék és a jó nyilvántartás” – fogalmazott az ONYF főigazgatója, aki hozzátette: a nyugdíjbiztosítási hatósági ellenőrzés kiterjed a nyilvántartás vezetésére kötelezettekre, a nyilvántartásokban kezelt adatok helytállóságának vizsgálatára, valamint az esetleges korrekciókra történő kötelezésére.
Mészáros József szerint az ONYF előtt álló legfontosabb feladat abból adódik, hogy a kormány döntött az egyéni számla létrehozásáról és a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás adatainak a biztosítottakkal történő egyeztetéséről. „Remélem, hogy a következő 2-3 év alatt nagyot lépünk előre ezen a területen” – mondta az előadó, aki szerint a cél a megbízható egyéni nyugdíj nyilvántartás megteremtése a nyugdíj megállapítás rendszerének egyszerűsítése.