Amerikai-magyar nyugdíj-megállapodás köttetett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A másik országban dolgozók járulékfizetését és jövendő járadékát rendezi az egyezmény.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet egyezményt írt alá Magyarország és az Egyesült Államok szociális biztonságát érintő kapcsolatainak jövőbeli szabályozásáról kedden Budapesten. Az egyezmény értelmében az amerikai és magyar munkáltatók, illetve alkalmazottaik vagy az amerikai, vagy a magyar társadalombiztosítási rendszerbe fizetnek majd, de nem mindkettőbe.

A megállapodás aláírásakor a tárcavezető kiemelte: két ország együttműködésének legfontosabb célja kell, hogy legyen állampolgáraik életminőségének, helyzetének kölcsönös javítása.

Balog Zoltán emlékeztetett: 2008-ban kezdték meg a tárgyalásokat az egyezményről, amelyet most aláírtak. Kifejtette: a megállapodás könnyítéseket tartalmaz azoknak, akik különböző okokból magyar állampolgárként az Egyesült Államokban vannak, valamint az itt tartózkodó amerikai állampolgároknak. A nyugellátásra jogosultságot szerzettek megőrzik a jogaikat akkor is, ha mindkét ország nyugdíjbiztosítási rendszerében szereznek biztosítási időt. Ha legfeljebb öt évig tartózkodnak a partnerországban és van munkaviszonyuk, akkor csak a küldő országban kell fizetniük a társadalombiztosítási járulékot – magyarázta. Hozzátette: a megváltozott munkaképességűek biztosítására vonatkozó szabályozást is tartalmaz az egyezmény.

A vezető tisztségviselő felelőssége

A kézikönyv bemutatja a legfontosabb polgári jogi szabályokat, a polgári jogi felelősség alapjait és a jogágakon átívelve, közérthetően összefoglalja a téma által érintett különböző területek szabályozását is. 

További információ és megrendelés >>

A miniszter szerint több mint tízezer embert érint a most megkötött megállapodás, amely – mint közölte – egyébként az első, amelyet az új amerikai nagykövettel írtak alá Budapesten.

Az amerikai diplomata elmondta: a megállapodás méltányosabb és tisztességesebb feltételeket biztosít azoknak, akik mindkét országban vállaltak munkát. Colleen Bell kiemelte: az egyezmény lehetővé teszi a kettős adóztatás elkerülését a társadalombiztosítás tekintetében, valamint a méltányosabb feltételeket. Mindkét országnak érdeke az átláthatóbb viszonyok megteremtése a munkavállalásban – fűzte hozzá.

Az amerikai nagykövetség közleménye szerint az egyezményt az amerikai kongresszusnak és a magyar parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az Egyesült Államok hasonló társadalombiztosítási megállapodást kötött már 25 másik országgal, egyebek mellett Ausztráliával, Kanadával, Chilével, Japánnal, Norvégiával, Dél-Koreával, Svájccal és több európai uniós tagállammal.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.

2024. október 3.

A nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetséges hatásai

A nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása a pénztártagok hosszútávú érdekeit tudja szolgálni és még a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teheti a nyugdíjpénztári takarékoskodás megkezdését – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.