Emelkedett a rokkantsági járadék ellátás összege


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rokkantsági ellátás összege évente a nyugdíjak emelésekor emelkedik, így idén is nőtt az összege. Cikkükből kiderül, kiknek jár ez a típusú ellátás.

A jelentős mértékű egészségromlás miatt igénybe vehető pénzbeli ellátások az egészségromlás mértéke alapján különbözőek lehetnek.

A szóba jöhető ellátások közül közismert a megváltozott munkaképességű személyek részére nyújtható rehabilitációs ellátás vagy rokkantsági ellátás, és az üzemi baleseti eredetű középsúlyos egészségkárosodás miatt igénybe vehető baleseti járadék.

Ezen a területen találkozunk azonban egy olyan speciális helyzettel is, amikor igen nagymértékű az egészségromlás, és az olyan korai életkorban keletkezett, hogy a társadalombiztosítási ellátásokhoz szükséges minimális mértékű biztosítási, szolgálati idő sem kerülhetett megszerzésre.

Erre a problémára nyújt megoldást a rokkantsági járadék.

A rokkantsági járadék olyan fiataloknak ad rendszeres pénzbeli ellátásként segítséget, akik igen fiatalon, esetleg születésüktől kezdve kerültek nagyon súlyos egészségi állapotba, sokszor életük során végig viselve az egészségi probléma, betegség, fogyatékosság terhét.

A helyzetre a rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII.27.) MT. rendelet szabályainak ismerete adhat tanácsot.

Rokkantsági járadékra az jogosult, akinek huszonötödik életéve betöltése előtt keletkezett egészségkárosodása legalább 70 százalékos mértékű, és nyugellátásban, baleseti nyugellátásban vagy megváltozott munkaképességű személyek ellátásában nem részesül.

2016 előtt a jogszabályban az egészségi állapottal kapcsolatos meghatározás a következőképpen szerepelt: rokkantsági járadékra az jogosult, aki huszonötödik életéve betöltése előtt teljesen munkaképtelenné vált, vagy 80 %-os, vagy azt meghaladó mértékű egészségkárosodást szenvedett.

E rendelkezés helyébe lépett az új szabály, legalább 70 %-os mértékű egészségkárosodást, mint jogosultsági feltételt meghatározva.

Ezzel összhangba került a rokkantsági járadékra alapot adó egészségi állapot meghatározása más, szintén a legsúlyosabb, 70 %-os egészségromláshoz kötődő ellátások jogosultsági feltételeivel.

További változás az ellátással kapcsolatban az ún. együttfolyósítási tilalom kibővülése, azaz olyan más ellátások meghatározása, melyek folyósítása egyidejűleg kizárja a rokkantsági járadék folyósítását.

2016 előtt a nyugellátás, baleseti nyugellátás megállapítása esetén volt kizárt a rokkantsági járadék egyidejű megállapítása.

2016-tól ez a kör bővült a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülő személyekkel, akik szintén nem kaphatnak rehabilitációs ellátás vagy rokkantsági ellátás mellett egyidejűleg rokkantsági járadékot is.

A módosítással hozzáigazításra került a kettős ellátás tilalma az időközben történt változásokhoz. Így  a korábban a nyugellátások csoportjába tartozó rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, mint kizáró ellátás helyébe lépett a megváltozott munkaképességű személyek már nem nyugdíjnak minősülő ellátó csomagja.

Ez a szabály azonban természetesen csak a jövőre nézve képezhet kizáró okot, ahogy azt a 83/1987. (XII.27.) MT rendelet új 6. § (2) bekezdése tartalmazza is.

Új rendelkezés lépett annak az előírásnak helyébe is, amely 2016 előtt a térítés nélküli intézményben elhelyezett rokkantsági járadékos személy részére kizárta az ellátás megállapítását, illetve folyósítását. Ma már ez az elhelyezés nem akadálya a járadéknak.

A rokkantsági járadék ún. „fix” összegű ellátás, minden jogosult részére azonos nagyságrendű.  Az ellátás összege évente a nyugdíjak emelésekor emelkedik.

A 2019. évi 37.350 forintos havonkénti összeg 2020. január 1-jétől 38.670 forintra emelkedett.

A rokkantsági járadékot az érintett személy tizennyolcadik életévének betöltésétől lehet megállapítani.

Ha a jogosultsági feltételek fennállnak, az igény – azonosan a nyugellátási igényekkel – hat hónapra visszamenőleg is érvényesíthető.

A rokkantsági járadék megállapításának  nem előfeltétele szolgálati idő megléte.

Ezzel a rendelkezéssel válik lehetővé ellátás megállapítása azon fiatalok számára, akik egészségi állapotuk miatt az esetek túlnyomó részében nem tudnak munkát vállalni, és így szolgálati időt szerezni.

A rokkantsági járadék megállapítására irányuló igényt az igénylő/meghatalmazottja vagy törvényes képviselője terjesztheti elő a jogosult lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél.

Abban az esetben, ha a rokkantsági járadékot igénylő személyt nagykorúsága elérésekor egészségi állapota (szellemi képességei) miatt gondnokság alá kell helyezni, előbb a gondokság alá helyezési eljárást kell lefolytatni, hogy gondnoka nyújthassa be, mint törvényes képviselő a járadék iránti igényt.


Kapcsolódó cikkek

2020. január 9.

Fontos tudnivalók a rokkantsági járadékról

A jelentős mértékű egészségromlás miatt igénybe vehető pénzbeli társadalombiztosítási ellátások az egészségromlás mértéke függvényében különbözőek lehetnek. Több hasonló elnevezésű, így könnyen összetéveszthető pénzbeli ellátással is találkozhatunk ezen a területen.